 |
| William Trost Richards - Napfényes tengerpart (Sunlit Coast), 1869 |
2022. február 26., szombat
Berthe Morisot - Kanapén ülő fiatal nő (Young Woman Seated on a Sofa) kb. 1879
 |
| Berthe Morisot - Kanapén ülő fiatal nő (Young Woman Seated on a Sofa) kb. 1879 |
Mikor Berthe Morisot apartmanjában megfestette ezt a modellt, egy kritikus csodálója ezt írta: " Virágszirmokat morzsol palettájára, hogy később vásznán szórhassa szét őket, légies, szellemes mozdulatokkal... valami elevent, finomat és bájosat létrehozva." A festő ekkor járt pályája csúcsán, olyan jellegzetes stílust fejlesztett ki, mely lendületes kezelésével és opálos tónusaival felfrissítette még sógora, Edouard Manet bravúros ecsetkezelését is. Igencsak sikeres karrierutat járt be: részt vett több hivatalos Szalonon és nyolcból hét Impresszionista kiállításon.
Eugène Delacroix - Virágkosár (Basket of Flowers), 1848-49
 |
| Eugène Delacroix - Virágkosár (Basket of Flowers), 1848-49 |
A forradalom utáni Párizsban eluralkodó szociális és politikai nyugtalanság miatt Delacroix vidéki házába vonul vissza Champrosayba 1848. szeptemberében. Ez idő alatt belekezdett az 1849-es Szalonnak szánt virágfestmény sorozatba, mely úgy remélte megragadja a kerti virágok változatosságát és gazdagságát. A lehetséges fagyok miatt gyorsan dolgozott, öt vászont festett meg. Ezek közül csupán kettő került be a Szalonba: jelenlegi munkája és a Virág- és gyümölcskosár (Basket of Flowers and Fruit).
George Goodwin Kilburne-nek tulajdonított (1839-1924) - Csendes elmélyedésben (In quiet contemplation)
 |
| George Goodwin Kilburnenek tulajdonított (1839-1924) - Csendes elmélyedésben (In quiet contemplation) |
2022. február 24., csütörtök
Dante Gabriel Rossetti
Angol művész, fordító és költő, a Preraffaelita Testvériség alapítótagja, mely olyan művészek csoportja volt, akik a vallásos, morális és középkori témákat nem a klasszikus nézőpont szerint értelmezték. El akartak határolódni az akadémikus művészettől, melyet túl merevnek, felszínesnek éreztek és inkább a a Raffaello előtti korai reneszánsz és középkori időben élt régi mesterek stílusához nyúltak vissza. Innen ered a csoport neve is. Gyakran láthatunk képeiken nagyon aprólékosan kidolgozott természeti részleteket, élénk színeket. A vallásos témák szereplőit a korábbi művészektől eltérően nem idealizálták, inkább emberinek, hétköznapinak ábrázolták, ami olykor felháborodást váltott ki.
Rossettit az esztétikai mozgalom és az európai szimbolizmus előfutárának tartják. A szépség és a "művészet a művészetért" (art for art's sake) kultusza és az élet egyfajta dekadens megközelítése nélkülözhetetlen volt olyan művészek és költők számára mint Aubrey Beardsely vagy Oscar Wilde. Ám a századforduló után Rossetti és a többi preraffaelita művész kiment a divatból. Az I. világháború utóhatásaként a modernisták gyakran azonosították őket a fullasztó viktoriánus kultúrával és egyfajta dekadens vaksággal a társadalmi problémákkal és a közeledő háború szörnyűségeivel szemben. Ám népszerűségük később ismét új lendületet kapott: a mai napig számos kiállítást rendeznek Rossettiék festményeiből, sőt még az író, J. R. R. Tolkien is preraffaelita jelenetekből merített ihletet a Gyűrűk Ura világához.
 |
| Dante Gabriel Rossetti portréja, 1863. október 7. fotó: Lewis Carroll |
Londonban született 1828. májusában. Apja itáliai származású politikai menekültként érkezett Angliába. Tudós volt és költő, szenvedélyesen tanulmányozta Dante munkásságát, 1833-tól pedig olasz nyelvet tanított a londoni King's Collegeben. Félig olasz félig angol édesanyja szülői teendői mellett magántanárként dolgozott. A pár irodalmi és kulturális fogékonysága és szenvedélyes tanulásvágya gyerekeikre is tovább öröklődött.
Gabriel Dante már nagyon fiatalon középső nevén (Dante), szólíttatta magát, így hangsúlyozva hasonlóságát a középkori olasz költő és író Dantéval, akiről apja tanulmányai során rengeteget írt. És valóban volt érzéke a korszakhoz: gyerekkora óta körülvette a középkori olasz művészet és irodalom, már fiatal fiúként színdarabokat, verseket és rajzokat hozott létre ebben a szellemben. Tehetségét továbbfejleszthette részben otthon, részben pedig iskolákban folytatott tanulmányai során. Valószínűleg 1841 késő nyarán kezdett el Sass Rajzakadémiáján tanulni, majd 1845-ben a Királyi Akadémiai Iskolában folytatódott képzése három évig. Megszerette a Biblia történeteit, Shakespeare tragédiáit, Edgar Allan Poe és Byron költészetét. Tinédzser éveiben sokat vívódott, hogy a festői vagy költői úton induljon-e el, gyakran azt állította, hogy az írás és a költészet az igaz szenvedélye.
1848-ban még mindig fiatalon, csupán húsz évesen, rengeteg gyakorlati képzéssel háta mögött szembekerült a merev, viktoriánus művészeti intézményekkel. Rossetti úgy látta az Akadémia művészete kizárólag szentimentális, kicsinyes, moralista jelenetekből és sznob portrékból áll. Az ifjú művészre inkább Ford Madox Brown stílusa hatott: odafigyelése az apró részletekre, grafikus stílusa és merész színválasztása. Ez a technika közelebb állt azokhoz a középkori festményekhez melyeket annyira szeretett. 1848-ban a fiatal Rossetti felkérte Brownt hogy tanítsa őt, így tovább gyarapíthatta tudását. Az idősebb festővel élete végéig közeli kapcsolatot ápolt.
 |
| Aurelia (Fazio’s Szeretője) 1863–73 |
A tiszta érzékiség megtestesítője, Fazio szeretője, álmodozásba merülve nézi magát a tükörben, miközben idillikusan fonja haját. A festményt Fazio degli Uberti (1326-1360) költeménye ihlette, melyet hölgyének, Veronai Agniolának címzett. Fazio leírása szerelme szépségéről nagyon hasonló Rosetti képéhez, melynek megalkotásához saját szeretőjét Fanny Cornforthot használta modellként. Aurelia erőteljes erotikus vonzerőt áraszt, melyet kiemel piros ajka, áramló, rézvörös haja és fedetlen válla, nyaka. A festményen a meleg színek, az élénk fények és egymással ellentétben álló anyagok dominálnak, érződik rajta a velencei festészet hatása, Rossetti ugyanis nagyra tartotta Tiziano művészetét.
Az 1840-es évek közepe táján a művész részt vett a Szent Ágnes éjszakája (The Eve of St. Agnes) című festmény kiállításán, melyet egy fiatal kortársa, William Holman Hunt vitt vászonra. A festmény egy kevésbé ismert Keats vers illusztrációja volt. Holman Hunthoz hasonlóan Rossetti is nagyon kedvelte Keats költészetét. Úgy érezte rokon lélekre talált, akivel lehet, hogy megoszthatja művészi eszméit, és szembemehet az akadémia fásult, ízetlen világával.
1848 augusztusában együtt beköltöztek egy műterembe a Cleveland Streeten, majd Rossetti megismerkedett Hunt iskolatársával John Everett Millaisszel, aki szintén hasonló érdeklődésű volt. 1848-ban a három művész Millais szülői házában találkozott a Gower Streeten, és sor került a Preraffaelita Testvériség (PRB) első hivatalos találkozójára. Őszre a csoport négy további taggal bővült: James Collison és Frederic George Stephens festőkkel, a költő és kritikus William Michael Rossettivel (Dante testvére) és a szobrász Thomas Woolnerrel. A Testvériség tényleges vezetője Rossetti volt: ő határozta el, hogy összehívja a különféle érdeklődésű művészeket egy csoportba, és ő jelölte ki a preraffaeliták közös céljait is. Ennek ellenére Holman Hunt, önéletrajzában úgy emlékezik vissza, hogy ő és Millais voltak a mozgalom hajtóerői, és Rossetti szíve mélyén költő volt.
 |
| Monna Vanna, 1866 Tate, London |
A modell Alexa Wilding, aki a művész számos legismertebb festményein látható. A spirális gyöngycsat áramló rézvörös hajzuhatagában és a piros korallnyaklánc gyakran feltűnik Rossetti női portréin. Karja mozdulatai, a vállain lévő zöld rozetták és a virágos fülbevalók egyaránt a kép körkörös kompozícióját hangsúlyozzák. A művész eredetileg Venus Venetának nevezte el művét, szándéka szerint egy gazdag fehér és arany ruhába öltözött velencei nőt ábrázolt. Miután elkészült vele, megváltoztatta a címet Monna Vannára, a nevet Dante Vita Nuova című művéből vette át, melyet 1848. októberében fordított le. Egyik legjobb festményének tartotta: "a leghatékonyabb szoba dekorációnak amit valaha festettem." 1873-ban javítgatott még rajta, világosította a hajat, átalakította a gyűrűket, melyek kritikákat kaptak harsogó színük miatt. A címet ismét megváltoztatta, ezúttal Belcoroléra, úgy gondolván a tárgy túl modernnek hat az előző címhez képest. Ennek ellenére továbbra is Monna Vannaként maradt ismert. Eleinte egy Cheshire-ben élő gyűjtő, W. Blackmore vásárolta meg, aki már a Fazio szeretője birtokosa is volt, majd később George Rae of Birkenhead tulajdonává vált, aki Rossetti egyik legfontosabb támogatója volt.
Céljaik közé tartozott az igény az eredeti kifejezésmódra; a természet tanulmányozása és minél valósághűbb ábrázolása; szimpatizálás a komoly, őszinte és egyenes korábbi művészettel, a sablonos, konvencionális, a gépies ismétlésekkel tanultak elutasítása; és persze a legalapvetőbb: minél jobb képek és szobrok megalkotása. Arra törekedtek, hogy visszatérjenek Raffaello és mesterkélt, modoros követői dominanciája előtti időszakba. Spirituális, mitológiai és középkori témákat választottak, ám feltűnő színválasztásokkal és finom, aprólékos részletekkel. Összetett és szimbolikus kompozíciók, élénk színek, részletes ecsetkezelés, költészeti és politikai utalások jellemezték művészetüket. John Ruskin így ír: " Az összes preraffaelita tájkép hátterét az utolsó ecsetvonásig megfestik, a szabad ég alatt. Minden preraffaelita alak egy valódi személy igaz portréja."
A Testvériség tagjai festészet mellett költészettel és irodalommal is foglalkoztak, létrehoztak egy saját magazint (A csíra / The Germ), ahol kiadhatták műveiket. Nem csupán a csoport hét tagja publikált, hanem olyan személyek is közreműködtek, mint Rossetti testvére, a költő Christina Rossetti, Madox Brown (Rossetti mestere) és a mozgalom kritikusa John Ruskin. Az első kiadás 1850-ben jelent meg.
 |
| Szűz Mária lánykora (The Girlhood of Mary Virgin), 1848-49 Tate, London |
Jézus anyját fiatal lányként láthatjuk (Rossetti testvére). Egy hímzésen dolgozik édesanyjával (Rossetti anyja). A háttérben Mária apja éppen a szőlőket metszi. A festmény tele van keresztény szimbólumokkal: a pálmaág és a tövis a földön Jézust jelképezi. A könyvek a reményt, hitet és tisztaságot jelenítik meg, a galamb pedig a Szent Lélek szimbóluma. A művész csupán 20 éves volt, amikor elkészült a képpel. Ez volt az első műve, melyet a PRB betűkkel írt alá.
A festmény egy azonos című ballada alapján készült, melyben Margaret és Saunders együtt sétálnak, miközben a fiatalember elcsábítja a lányt. Meggyőzi, hogy házasságuk előtt adja oda magát neki. Ám Margaret fiútestvérei megtudják és egyikük kiontja Saunders életét, aki később szellemként visszatér szerelméhez.
Rossetti már a kezdetektől kereste a vitákat. Egy Krisztus és Szűz Mária korai életéről szóló sorozatban például komplex bibliai szimbólumokat és világító színeket használt a középkori mediterrán stílusú környezetben játszódó élénk jelenetek megalkotásához. A publikumot mégis inkább az döbbentette meg, ahogy a szent alakokat ábrázolta: hús-vér emberként. Bár a viktoriánus közönség elfogadott volna egy stilisztikai változást, megbotránkoztak azon, hogy úgy látszott, a bibliai jelenetek festésének az egész ünnepélyes folyamata felborult. Dante Gabriel első jelentősebb olajfestményét, a Szűz Mária lánykorát 1849. márciusában mutatták be a művészek számára alternatív kiállítóhelyet biztosító Free Exhibitionon. Ugyanabban az évben szeptemberben és októberben Holman Hunttal Párizsba és Flandriába utazott, ahol lenyűgözőnek találta a reneszánsz és középkori művészetet.
 |
| Angyali üdvözlet (Ecce Ancilla Domini (The Annunciation), 1850 Tate, London |
A korai reneszánsz művészek, mint Botticelli (1445-1510) és Fra Angelico (1387-1455) által inspirálódva Rossetti az angyali üdvözlet téma radikális újraértelmezésére törekedett. Hagyományosan a Szüzet szorgalmasan, misekönyvet olvasva mély elmélkedésben láthatjuk, ám itt a művész az ágyból esetlenül, feszengve kikelve mutatja be, mintha álmából zavarták volna fel, miközben Gábriel arkangyal ajándékként egy fehér liliomot nyújt át neki, átadva neki az üzenetet, miszerint Isten gyermekét fogja világra hozni. Mindketten fehérbe öltözöttek, mely szín a Szűz tisztaságának szimbóluma. A fehér kiegészíti a háttérben lévő élénk kéket (melyet Máriával társítanak) és a pirosat, mely Jézus vérét jelképezi. Az angyal szerepét, mint Isten hírnöke kihangsúlyozza a mellette lebegő apró fehér galamb, jelezve a Szentlélek jelenlétét. Az alakokhoz több modellt is használt a művész: fiútestvérét az angyalhoz, lánytestvérét pedig Máriához. A képet 1850-ben állították ki és kedvezőtlen kritikákat kapott. Szokatlan volt a jelenet helyszíne (a Szűz hálószobája), és az is, hogy az angyalt szárnyak nélkül, és nyilvánvalóan részben meztelenül ábrázolta, ahogy az köntöse oldalán látható. Via
A preraffaelita mozgalom második hulláma 1850 környékén érkezett meg, olyan új művészek generációja közreműködésével mint William Morris, Edward-Burne Jones és John William Waterhouse. Nagyra becsülték Rossettit főleg középkori, dekoratív stílusát. A művész nagy hatással volt az Arts & Craft mozgalomra, melyet Morris az 1880-as években alakított meg.
A korai 1850-es évekre a Testvériség eredeti tagjai elsodródtak egymástól, Rossetti művészete is új irányzatot vett. A részletes, vallásos jelenetek alkotása helyett inkább a női szépség iránti megszállottságába fektette energiáit, melyet főként portréfestésen keresztül fedezett fel. A mitológiai portrék teszik ki életműve legnagyobb részét: az istennők, tragikus hősnők és szentek életre kelnek vásznain szeretői és múzsái közreműködésével. Leginkább Elizabeth Siddal igézte meg, akivel kb 1850-ben találkozott először, ekkor Dante Gabriel felemelkedőben lévő művész volt, a 19 éves Elizabeth pedig egy kalapüzletben dolgozott asszisztensként. Hamarosan a művész állandó modelljévé, szeretőjévé, tanítványává és múzsájává vált. Több másik preraffaelita művész festményeihez is modellt ült, például a népszerű John Everett Millais képhez, Opheliához. Rossetti több száz verset, festményt és rajzot alkotott meg melyeknek Elizabeth volt fő témája. A művész nem csupán modellként gondolt rá, gyakran bátorította őt saját tehetsége kibontakozásában, és nagyra becsülte alkotásait. Ilyen szempontból jó hatással volt rá, ugyanis "Lizzie" több mint 100 művet hozott létre. Festett és verseket is írt: a preraffaelitákhoz hasonlóan idealizált középkori témákat választott, jeleneteket az Artúr mondakörből, versei viszont sötétebb hangulatúak voltak, többnyire az elveszett szerelemről és az igaz szerelem lehetetlenségéről szóltak. Egyetlen nőként részt vett az 1857-ben megrendezett londoni preraffaelita kiállításon, ahol egyik festményét meg is vásárolták.
 |
| Elizabeth Siddal portréja, Delia tanulmány, 1860-62 |
 |
| Elizabeth Siddal - Clerk Saunders, 1857 |
A festmény egy azonos című ballada alapján készült, melyben Margaret és Saunders együtt sétálnak, miközben a fiatalember elcsábítja a lányt. Meggyőzi, hogy házasságuk előtt adja oda magát neki. Ám Margaret fiútestvérei megtudják és egyikük kiontja Saunders életét, aki később szellemként visszatér szerelméhez.
 |
| Elizabeth Siddall festőállványnál ül (Elizabeth Siddall seated at the easel), 1852 |
1860-ban összeházasodtak, ám kapcsolatuk viharos volt, melyen nem segített a művész csapodár természete, családja kirekesztő hozzáállása Elizabeth-tel szemben az eltérő társadalmi osztálykülönbségek miatt és felesége laudánum (10 százalék ópiumból és 90 százalék alkoholból álló fahéjjal és sáfránnyal ízesített keverék, ópiumoldatként is ismert) függősége, melyet eleinte az Ophelia festmény elkészülése közben kapott tüdőgyulladása kezelésére írtak fel neki fájdalomcsillapítóként. Sokak szerint későbbi valószínűsíthető tuberkolózisa itt keletkezett, de nincs egyértelmű bizonyíték erre az állításra. Ópiumfőzettel először Paracelcus kísérletezett a 15. században, a fájdalom csillapítására ajánlotta, bár az még tartalmilag különbözött a későbbi tinktúrától, mely a 17. században kezdett igazán népszerűvé válni egy angol orvosnak köszönhetően, és a viktoriánus korban még mindig nagyon elterjedt volt. Számos betegségre és tünetre írták fel orvosságként, például menstruációs görcsökre, különféle egyéb fájdalmakra, megfázásra, agyhártyagyulladásra, szívbetegségekre, hasmenésre, epilepsziára felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt. Abban a korban a rendelkezésre álló, hatásos gyógyszerek száma igencsak korlátozott volt, sőt a fájdalom csillapítására más szer nem állt rendelkezésre, így az ópium nem meglepő, hogy hamar népszerűvé vált. A széles elterjedtsége következtében nagyon sokaknál függőség alakult ki, egyre nagyobb adagokra volt szükségük ugyanannak a hatásnak az eléréséhez. Túladagolása veszélyes volt, könnyen halált okozott, a viktoriánus korban több öngyilkosság volt köthető a laudánumhoz mint bármely másik droghoz. Emellett Lizzie az anorexia nervosa tüneteit is mutatta: nagyon keveset evett, alig volt étvágya és gyakran gyengélkedett. Nászéjszakájukon teherbe esett, ám gyermeke nem maradt életben. A tragikus eset után a fiatal nő mély depresszióba zuhant. Dante Gabriel gyakran aggódott felesége egészségügyi állapotáért, ám ez mégsem motiválta kapcsolatuk stabilabbá tételében: ugyanúgy fenntartotta viszonyait szeretőivel.
1862 februárjában a már súlyos szorongásban és depresszióban szenvedő Elizabeth egy újabb halva született gyermek és egy újabb félrelépésekkel és házassági konfliktusokkal teli év után öngyilkos lett: túladagolta az ópiumkivonatot. Rossettit elárasztotta a bűntudat és a gyász, feleségével együtt eltemette félig elkészült verses kötete kéziratát: kedvese hajába és keze alá fektette a lapokat. Néhány év múlva emléket állított neki, megfestve őt idealizált alakban a Beáta Beatrix című képen. A felesége híres, vörös hajzuhataga mellé temetett versek nem hagyták nyugodni a művészt, hét évvel később exhumáltatta a sírt és az így újra előkerült verseket publikálta. Elterjedt a történet miszerint Lizziet szép és eredeti állapotban találták, hosszú, lángoló haja pedig halála után tovább nőtt, megtöltve a koporsót.
 |
| Áldott Beatrix (Beata Beatrix), kb. 1864-70 Tate Múzeum, London |
A festményen Beatrice Portinarit láthatjuk Dante 1294-es verséből a La Vita Nuovából. A nőalakot halott feleségéről és modelljéről Elizabethről mintázta. A festmény a számos rajz alapján készült, melyet Lizzieről készített közös életük folyamán. A festő párhuzamot von saját gyásza és Dante érzései között, amikor elveszítette szerelmét Beatricét. A képnek homályos, transzcendens atmoszférája van, álom vagy vízió érzetét kelti, tele szimbolikus jelentéstartalommal A piros galamb a szerelem hírnökeként jelenik meg (vagy a haláléként), mely Rossetti felesége iránt érzett szerelmét fejezi ki, a csőrében tartott fehér pipacs pedig az ópiumot szimbolizálja, mely halálát okozta. Elizabeth eksztázis állapotában látható, kezei ölében, ajkai résnyire nyitva.
Több változatot is készített a témáról: William Graham felkérésére megfestette újra néhány apróbb változtatással (a hátteret jobban kidolgozta, a kép alá egy keretbe foglalt jelenet került, melyben Dante és Beatrice találkozik a mennyországban, és a fényen is változtatott), emellett egy akvarellt, krétarajzot és egy másik olajfestményt is készített 1877-ben. Az utolsó festményt haláláig nem fejezte be, ám életre szóló barátja és mestere, Ford Madox Brown kiegészítette. Abban a verzióban az eredetivel kontrasztban állva piros helyett fehér galamb száll Beatrice felé, csőrében piros pipacsokat tartva.
1. 2.
A képen Jane Morrist láthatjuk, amint egy platánfán ül. Kezében loncot tart, mely a szerelem jele volt a viktoriánus korban. Lehetséges, hogy apró jelzés volt titkos viszonyukra a festővel, mely abban az időszakban tartott. Rossetti nem volt teljesen megelégedve alkotásával, többször átdolgozta. A nő feje fölötti faágak szinte átölelik őt, vagy úgy is tűnhet, mintha egyenesen a fából nőtt volna ki ő maga is, mint egy driád, vagy erdei nimfa. Zöldbe öltözött, selyemruhája romantikus, bő köntös, mely kecses redőkben omlik alá, összeolvadva a falevelekkel, vizuálisan összekapcsolva a tárgyat környezetével. Elmerült álmaiban, tekintete a távolba veszik, el a nézőtől, valami számunkra nem látható felé tekint. A faágak egyfajta titkos atmoszférát is teremtenek, mintha Jane egy rejtett találkozóhelyen várná kedvesét. Via
Rossetti házassága közben több modellel is testi kapcsolatot folytatott, például Fanny Cornforthtal. Míg Elizabeth inkább mitológiai hősnőket testesített meg, Fanny inkább az érzékibb portrék alanya volt. A szolgálóként és prostituáltként dolgozó hölgy és a festő közötti nagy osztálykülönbség ellenére közel maradtak egymáshoz Rossetti haláláig. 1854-től közeli baráti kapcsolatot ápolt a kritikus John Ruskinnal, aki fontos szerepet játszott a preraffaelita csoport alkotásainak népszerűsítésében. Emellett több költővel, művésszel és később William Morrisszal is jó kapcsolatot alakított ki. Ám barátságukra árny vetült: a művész intim viszonyba kezdett fiatal csodálója és kortársa feleségével, Jane-nel, mely évtizedeken át tartott. Jane számos ismertebb festményéhez modellt is ült. Morris felesége boldogtalan volt a házasságban, és az 1850-es évek végétől kezdve ismerte Rossettit. Amikor 1861-ben a két férfi közös üzleti vállalkozásként megalapította a Morris & Co. lakberendező és dekorációs vállalatot, a festő és Jane még közelebb kerültek egymáshoz.
 |
| Ábrándozás (The Day Dream), 1880 Victoria and Albert Museum, London |
A képen Jane Morrist láthatjuk, amint egy platánfán ül. Kezében loncot tart, mely a szerelem jele volt a viktoriánus korban. Lehetséges, hogy apró jelzés volt titkos viszonyukra a festővel, mely abban az időszakban tartott. Rossetti nem volt teljesen megelégedve alkotásával, többször átdolgozta. A nő feje fölötti faágak szinte átölelik őt, vagy úgy is tűnhet, mintha egyenesen a fából nőtt volna ki ő maga is, mint egy driád, vagy erdei nimfa. Zöldbe öltözött, selyemruhája romantikus, bő köntös, mely kecses redőkben omlik alá, összeolvadva a falevelekkel, vizuálisan összekapcsolva a tárgyat környezetével. Elmerült álmaiban, tekintete a távolba veszik, el a nézőtől, valami számunkra nem látható felé tekint. A faágak egyfajta titkos atmoszférát is teremtenek, mintha Jane egy rejtett találkozóhelyen várná kedvesét. Via
Elizabeth halála után a művész egyre különösebben és szeszélyesebben viselkedett. Beköltözött egy Tudor házba Chelseaben, ahol extravagáns bútorokkal és egzotikus állatokkal vette körbe magát: tartott erszényesmedvét, cowboykalapot viselő tukánt, sőt még lámát is. A 60-as 70-es években termékenyen dolgozott, egymás után festette meg szebbnél szebb hölgyek portréit. Fanny és Jane mellett 1865-ben felfedezett egy újabb modellt, Alexa Wildinget, aki ruhákat tervezett és színésznőként dolgozott. Ebben a periódusban a legtöbb befejezett festményén őt láthatjuk. Ez talán annak is köszönhető, hogy bár közeli barátok voltak, romantikus szálak mégsem fűzték össze őket.
Az 1860-as évek közepétől szemproblémáktól és álmatlanságtól szenvedett, melyet whiskeyvel és klorál hidráttal (álmatlanság kezelésére használt nyugtató a 19. században) próbált kezelni, emellett a paranoia jelei is mutatkoztak rajta. Kiadta felesége sírjából exhumált verseit, melyek elég vegyes fogadtatásban részesültek, volt aki magasztalta, mások viszont romlottnak, erkölcstelennek találták őket. Részben ez a kudarc és időközben kialakult függősége is hozzájárulhatott 1872-ben bekövetkezett idegösszeomlásához. Hosszú időszakokat töltött Jane és William Morris Kelmscott birtokán 1871 és 1874 között, ahol állapota nem javult tartósan. Morris úgy döntött, kizárja cégéből a művészt, emellett a különös állapot, miszerint Jane mindkét férfivel együtt élt, egyre kevésbé volt fenntartható, így Rossetti elköltözött tőlük.
 |
| Lady Lilith Delaware Art Museum |
A festményhez eredetileg Fanny Cornforth ült modellt, és 1872-73 környékén lett átalakítva Alexa Wilding arcára. A tárgy Lilith, az ősi zsidó mítosz szerint "Ádám első felesége", akit csábítással és gyermekek meggyilkolásával társítanak. Erős ám gonosz kísértő nőként ábrázolta, femme fataleként leomló hajzuhatagával. Egyfajta modern Lilith ő, nem érződik rajta mitológiai hatás, egyszerűen csak fésüli haját, miközben egy tükörben csodálja szépségét. Egy másik nézőpont szerint Lilith erős és veszélyes nő, aki ellenáll a férfiak dominanciájának. Akár a feminista mozgalom jelképe is lehet ilyen módon. Saját szépségére figyel, érzéki haja szabadon burjánzik, és nem viseli a megszokott viktoriánus kori fűzőt sem. Via
 |
| Szívkirálynő (Queen of Hearts), 1866 Glasgow Museums |
A Bocca Bacciata(1859) című festmény fordulópontot hozott a művész karrierjében. Onnantól kezdve figyelme a különféle tárgyakkal és ékszerekkel körülvett női portrék felé irányult. Azon a festményen szeretője, Fanny látható, aki egyik korábbi modelljéhez sem hasonlított. A Szívkirálynő (vagy Regina Cordium) festménynek több változata is létezik, az első nem sokkal Elizabethtel kötött házassága után készült el. Kezében árvácskát tart, mely a beteljesületlen szerelmet szimbolizálja. Ezen a festményen már viszont Alexa Wildinget láthatjuk, háttérben botanikai motívumokkal.
Élete további részében szinte remeteként élt, házhoz kötötte növekvő mentális instabilitása, lábbénulása, alkohol kiváltotta pszichózisa és függőségei. Különös, hogy épp ugyanúgy tönkretette szervezetét a klorál, mint azelőtt feleségét az ópiumoldat. A Versek című gyűjtemény újabb kiadása 1881-ben jelent meg, a Balladákkal és Szonettekkel együtt. Kentben halt meg 1882-ben 53 évesen vesebetegségben. Fanny Cornforth a legutolsó pillanatokig vele volt és ápolta, még azután is, hogy időközben férjez ment egy másik férfihoz. A legérzékibb és legszenvedélyesebb modelljei életre szóló barátai és bizalmasai voltak, emlékük és szépségük halhatatlanná vált a művész festményein keresztül.
 |
| A koszorúzott (La Ghirlandata), 1873 Guildhall Art Gallery, London |
Ahogy a Guildhall Művészeti Galéria ismertetője rámutat: a La Ghirlandata a festészet "egy új esztétikáját" nyitja meg, sőt az egész "szépségkultuszt", mely később az Esztétikai Mozgalommá fejlődött ki. F. G. Stephens így jellemzi: "A festmény egy zöld ruhás koszorús hölgyet mutat be, aki egy tövisfa és mirtuszbokor között ül; hárfán játszik, arcán látható, hogy lelke teljesen belemerül az általa létrehozott zenébe. Mindkét oldalán, vállai fölött, egy angyal néz ki a bokor fénylő, felső levelei közül, mintha maga a Mennyország várakozott volna a dalra. A hárfa csúcsa közelébe rózsafüzért és loncot kötöttek, a legédesebb földi virágokat. Az esti szél felélénkült, meglibbenti a válla fölötti lágy anyagot. Szín szempontjából a festmény a zöld szín tanulmánya, teleszórva a kék különféle árnyalataival - a mélykék sisakvirág, mely a kompozíció alapjának látszik, a fákon átrepülő ragyogó madár, a festett motívum a hangszeren, és az égen fakuló szín. Ezeket a színárnyalatokat egyensúlyozza a nő hajának aranyló bronza, és a sötétbarnás színű hárfa."
A festmény William Morris otthonában készült, Kelmscott Manorban, és May Morris, a család fiatal lánya állt modellt az angyalokhoz. William Michael Rossetti, a művész testvére szerint a festmény alapvető elképzelése az volt, hogy bemutassa többé kevésbé a fiatalságot, a szépséget, és a mennyei közönséghez illő művészi tehetséget, mindezt a halandóság végzete árnyékolja be. Via
 |
| Szent Johanna (Joan of Arc), 1882 Fitzwilliam Múzeum, Cambridge, Anglia |
A képen Szent Johannát, más néven az Orleansi szüzet, a francia szentet és nemzeti hőst láthatjuk, karddal kezében. Domrémyben, az apró francia településen született 1412-ben, apja földműves volt. 12 éves volt, mikor első látomása megjelent, ezután pedig élete végéig továbbiak követték, melyekben folyamatosan segítették, útmutatásokat kapott. A látomásban isteni hangokat hallott, úgy hitte Szent Mihály, Alexandriai Szent Katalin és Antiokheiai Szent Margit jelent meg neki. Azt mondták neki, hogy segítsen trónra léptetni VII. Károlyt, és mentse meg hazáját: űzze ki az ellenségeket az országból. Égi küldetése részeként szüzességi fogadalmat is tett. 16 éves korában apja azt tervezte férjhez adja, ám a lány meggyőzte a helyi bíróságot, hogy nem kényszeríthetik a házassági ajánlat elfogadására.
1428-ban egy közeli hadállás felé indult, ahol eleinte a parancsnok elutasította, de kitartóan tovább próbálkozott, majd egy kisebb követőtábor szerveződött köré, akik elhitték, hogy tényleg az, akinek mondja magát: a szűz, akinek (a népszerű jövendölés szerint) Franciaország megmentése a végzete. Amikor a parancsnok mégis meglágyult, a fiatal lány levágta haját és férfiruhába öltözött, hogy megtegye a 11 napos utazást ellenséges vidéken Chinonba, a koronaherceg palotájához. Johanna megígérte Károlynak, hogy megkoronázzák, és sereget kért tőle, melyet az angol ostrom alatt álló Orleansba vezethet. Legtöbb tanácsadója tiltakozása ellenére Károly teljesítette a kérést, és Johanna elindult seregével a harcba, melyben ő maga is részt vett, páncélban, fehér lovon ülve. Az összecsapás sikeres volt, és további győzelmek is követték. Majd nem sokkal később megkoronázták a trónörököst. Ezután reputációja és hatalma egyre nagyobb lett. Párizst is fel akarta szabadítani, amit Károly nem támogatott, sőt bizalmasai elkezdtek duruzsolni a fülébe: "Johanna túl erőssé kezd válni.."Az angol-burgundiaiak megerősítették állásaikat Párizsban és visszaverték a lány által vezetett támadást szeptemberben. 1430 tavaszán a király arra utasította, hogy szálljon szembe a burgundok támadásával Compiégne-ben. Miközben minden erejével azon volt, hogy védje a várost és lakóit, leesett lova hátáról és a város kapuin kívül hagyták. A burgundok fogságba ejtették és nagy szenzáció közepette Bouvreuil kastélyába vitték, ahol egy angol parancsnok lakott.
Az ezt követő perben megvádolták többek között boszorkánysággal, eretnekséggel sőt még a férfi ruhába öltözés is bűnnek számított. A burgundok szerettek volna megszabadulni a fiatal hadvezértől és Károlyt is le akarták járatni, aki neki köszönhette koronázását. Sajnos a király ennek ellenére nem állt ki mellette, távol tartotta magát a tárgyalásoktól. 1431-ben egy évnyi fogság és és életveszély után, enyhébb büntetésért (életfogytiglan) cserébe aláírt egy vallomást, melyben tagadta, hogy valaha égi útmutatásban részesült volna. Néhány nappal később azonban ismét férfiruhába öltözött (az égi hangok ugyanis erre is utasították, korábban még gyakran alvás közben is férfiruhát és páncélt viselt, hogy védje magát, és nem is alaptalanul: az őrök és más férfiak - köztük magas rangú lordok - többször is próbáltak erőszakoskodni vele) és ezért halálra ítélték. 1431. május 30-a reggelén a 19 éves Johannát Rouen régi piacterére vitték és máglyán elégették. Halála után kultusza, népszerűsége növekedésnek indult, nevét tisztázták: a francia udvar kijelentette hogy hamis vádak alapján ítélték el, a katolikus egyház pedig szentté avatta. 1. 2.
 |
| A tűz hölgye (The Lady of the Flame) Manchester Art Gallery |
 |
| Perszeponé (Proserpine), 1874 Tate, London |
Rosetti egy W. A. Turnernek írt levelében aki 1877-ben megvásárolta a festményt, így magyarázza el a kép témáját: "Az alak Perszephonét reprezentálja, mint Hádész feleségét. Miután az alvilág ura elvitte a világába, és a felesége lett, anyja, Ceres sürgette Zeuszt, hogy hadd térhessen vissza a Földre, aki ebbe beleegyezett, egy feltétellel: ha nem evett Hádész gyümölcseiből. Ám kiderült, hogy evett egy keveset gránátalmájából és ez új végzetéhez és birodalmához láncolta. Hádész palotájának mélabús folyosóján látható a végzetes gyümölccsel kezében. Amint elhalad, villanás látszódik a falon mögötte, egy kijárat hirtelen kinyílt, beengedve a felsőbb világ fényét; ő pedig gondolataiba merülve titokban felé pillant." (W. Sharp, Dante Gabriel Rossetti: A Record and Study, London 1882, p.236)
A tárgyat William Morris ajánlotta a művésznek, akinek felesége, Jane állt modellt a képhez. Élete hasonlóságokat mutatott a fogoly istennő életével, a festményt úgy is lehet szemlélni, mint Jane portréját Perszephonéként. Mrs. Morris nem tartozott a boldog nők közé, Morris pedig rideg férj volt. Jane évtizedeken át élvezte kapcsolatát Rossettivel, aki akkor festette ezt a festményt, amikor a párnál lakott Kelmscottban. Nyolc olajfestékkel készült verziót fejezett be, melyek többségét valamilyen katasztrófa érte. Ez, a hetedik, a liverpooli hajómágnás, F. R. Leyland számára készült, az előző változat helyett, ami szállítás közben sérült meg.
Több szimbólumot is felfedezhetünk: a gránátalma, mely fogságot és házasságot jelent, a tömjénégető, az istennő jellegzetessége. A kép dekoratív minőségét kihangsúlyozza a borostyánág íve, a ragaszkodó emlékek szimbóluma. Rossetti egy szonettet is írt a képhez. Via
A festmény Rossetti támogatójának, Frederick Leylandnak készült, a hajómágnásnak, aki a művész számos alkotását birtokolta. Eleinte Coleridge versének néhány sora illusztrálásának szánta, ám végül saját verséből inspirálódott, melyet az általa tervezett festmény keretére írt rá. A zenész "suhanó ujjai melyek szövik a édes-húros varázslatot" egy szirénhez tartoznak, a mitológiai lényhez, kinek hangja a tengerészeket a biztos halálba csábította. Bár a sziréneket hagyományosan madártesttel és fejjel ábrázolták, Rossettié emberi alakját vette fel. A művész felidézi az összes érzéket a szinte klausztrofóbiás vásznon: a szirén álmodozó arcvonásai azt sugallják, őt is elbájolta saját zenéje, és a környező virágok illata. A veszélyes nő, a "femme fatale" téma nagyon elterjedt volt a 19. században. Via
Ez egy korai, befejezetlen verziója az "Üdvözült leánynak". 1873. szeptemberében kezdte el megfesteni, ám miután a fejen dolgozott, hamarosan abbahagyta és a jelenlegi méretre vágta ki. A tárgy szintén Rossetti saját verséből ered, mely először 1850-ben jelent meg a The Germ (A Csíra) című preraffaelita magazinban:
 |
| Pénelopé, 1869 magángyűjtemény |
 |
| A rózsalevél (The Rose Leaf), Mrs. William Morris portréja, 1870 National Gallery of Canada |
 |
| Szent liliomok (Sancta lilias), 1874 Tate, London |
Ez egy korai, befejezetlen verziója az "Üdvözült leánynak". 1873. szeptemberében kezdte el megfesteni, ám miután a fejen dolgozott, hamarosan abbahagyta és a jelenlegi méretre vágta ki. A tárgy szintén Rossetti saját verséből ered, mely először 1850-ben jelent meg a The Germ (A Csíra) című preraffaelita magazinban:
"Az üdvözült lány kihajolt
az ég arany kapuján;
mély tónál mélyebben ragyogott komoly, kék szeme rám;
kezében három liliom
s hét csillag volt a haján."
(részlet, Szabó Lőrinc fordítása)
A költemény a halott nő vágyakozását fejezi ki szerelme iránt, aki még életben van. Az elkészült képen letekint szerelmére, mögötte szerelmespárok a mennyben újra egyesülve boldogan ölelkeznek. Rossettit fiatalon eltávozott felesége, Lizzie Siddal inspirálhatta a kép megalkotására, de nem az ő vonásait festette meg, a modell Alexa Wilding volt, sőt a háttérben lévő egyik nőalakot Jane Morrisról mintázta. A festőre valószínűleg hatottak a svéd teológus Emmanuel Swedenborg gondolatai és írásai. A házastársi szerelem (1768) címűben azt írja, hogy minden nőnek és férfinek van egy ideális partnere, akivel ha egyesül, az örök, szentesített szerelmet képez. Az hogy Jane Morris is látható a vásznon mutathatja a művész dilemmáját, hogy ki lehet vajon az ő ideális partnere.
A versben hét csillag van a leány hajában, mely hivatkozás Atlasz és Pléioné hét lányára, akik a Plejádok hét csillagává változtak át. A képen csak hat csillag látható, ugyanis az egyik lány Meropé aki szégyellte Sziszüphusz, az egyszerű halandó iránt érzett szerelmét, ezért ő láthatatlanul ragyogott. Rossetti, aki Lizzie nélkül értelmetlen és engesztelhetetlen létezésre ítéltetett, tán Sziszüphosszal azonosul, akinek örök időkre hiábavaló erőfeszítéseket kellett tennie (büntetésből, mert kifecsegte Zeusz egyik szerelmi kalandját ) hegynek felfelé kellett gurítania a sziklát, ami mielőtt a csúcsra érne, mindig visszagurul. A három liliom a Szentháromságot és az Angyali üdvözletet jelképezi. A festményen Rossetti a liliomokat sárga nőszirmokkal helyettesítette, melyek szintén a liliomok családjához tartoznak. A klasszikus mítoszokban a nőszirom (vagy írisz) a szivárvány istennője volt, híd a mennyek és a föld közt. A festmény kontextusában Rossetti és Lizze kapcsolatát reprezentálhatja, a földi és lelki között.
 |
| Az üdvözült leány (The Blessed damosel), illusztráció Rossetti verséhez, 1871 és 1878 között Fogg Museum of Art, Harvard University, Cambridge, Massachusetts |
Az üdvözült leány Rossetti egyik leghíresebb versének címe, melyet az azonos című festmény illusztrál. Részben Edgar Allan Poe verse, a Holló (Raven) ihlette, melyben a szerelmes halott kedvesét gyászolja a Földön. Rossetti megfordította a témát: nála a halott szerelmes szemléli földi szerelmét a mennyországból, beteljesületlenül vágyakozva egyesülésükre. A teljes vers itt olvasható. Via
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)