 |
| Uehara Konen - Hullámok (Waves), 1910 |
2022. március 30., szerda
Berthe Morisot - Nyári nap (Summer's Day), 1879
 |
| Berthe Morisot - Nyári nap (Summer's Day), 1879 National Portrait Gallery, London |
A festmény Párizs nagy nyilvános parkjában, a Bois de Boulogne-ban készült. Eredetileg a "Tó Bois de Boulogne-ban" címet adták neki és részt vett az ötödik impresszionista kiállításon egy másik, ugyanebben a parkban festett munkájával együtt (In the Bois de Boulogne). A két festményen ugyanazt a két nőt láthatjuk (valószínűleg hivatásos modellek), azonos öltözéket viselve. Morisot a Bois de Boulogne közelében lakott Párizs nyugati részén. Az 1850-es években III. Napoleon és a tájépítész, Adolphe Alphand átalakította a Boist szabályszerű parkból "természetes" erdővé, melyet úgy tervezett meg, hogy odavonzza a város lakóit.
A kép jelenet a középosztály szabadidős időtöltéséből a megszelídített természetben: tipikusan egy olyan ábrázolás, mely az impresszionizmust jellemzi. Ám Morisot merészséget és életerőt visz a festőtechnikájába. Jellegzetes cikkcakkos ecsetvonásai energizálják az egész kép felszínét és főként a vízen játszó fény megjelenítésére alkalmasak. Via
Benczúr Gyula - Olvasó nő az erdőben, 1875
 |
| Benczúr Gyula - Olvasó nő az erdőben, 1875 Magyar Nemzeti Galéria, Budapest |
Benczúr Gyula festészetében csupán egy-két szabad térbe helyezett jelenettel találkozunk. Pedig az 1870 körüli években a pályakezdő Benczúr nemzedéke számára a születő impresszionizmus alig megkerülhető kihívást jelentett. Benczúr 1874-1875 körül több kompozícióján is próbálkozik a napfény formákat feloldó hatásának rögzítésével, ám festői útját hamarosan teljesen a plein air festészet mellőzésével folytatta tovább. Mint leveleiből tudjuk, a jelen kompozíció első változatát 1873-ban Bécsben állította ki, és 1874-ben Londonban értékesítette. A feleségét, Karolina Maxot ábrázoló kompozíciót nyilván családi okokból ismételte meg 1875-ben. A képhez készült rengeteg vázlat, ceruzarajz a motívum elmélyült tanulmányozására vall.
A kép különös varázsát a vörös-zöld friss harmóniájára épített színkompozíció adja, és az a modernség, amely túlmutat a női reprezentáció 19. században megszokott formáin. A fűben lazán heverésző, könyvet olvasó asszony olyan modern, intellektuális nőtípus megtestesítője, amellyel korábban alig találkozhattunk a festészetben. Érdekes, hogy Benczúr ceruzavázlatai között egy cigarettázó Karolina-tanulmány is található, s ez megint csak az új nőtípus korai képviselőjeként mutatja meg az egyébként példás családanyát. Via
Augusto Lovatti (1852 -1921) - Terasz Caprin (A terrace on Capri)
 |
| Augusto Lovatti - Terasz Caprin (A terrace on Capri) |
Asher Brown Durand - Pásztorjelenet (Pastoral Landscape), 1861
 |
| Asher Brown Durand - Pásztorjelenet (Pastoral Landscape), 1861 National Gallery of Art, Washington |
2022. március 16., szerda
Henri de Toulouse-Lautrec
Francia festő, grafikus, karikaturista, illusztrátor, a modern plakátművészet egyik megalapozója. Az ironikus stílus jellemzi művészetét, leginkább a bohém párizsi éjszakai élet és szórakoztatóipar jelenetei inspirálták. Szabadon áramló, expresszív vonalakat használt, ami ritmikus kompozíciókat eredményezett. Paul Gauguin, Vincent van Gogh és Paul Cézanne mellett az egyik legnépszerűbb művész a posztimpresszionista korszakból.
 |
| Maurice Guibert: Lautrec és Lautrec (Lautrec and Lautrec), fotómontázs, 1890 Kunstmuseum Moritzburg |
Henri-Marie-Raymonde de Toulouse-Lautrec-Monfa 1864. november 24-én született Albi városában, arisztokrata család gyermekeként. Öccse meghalt csecsemőkorában. Szülei nem sokkal ezután egyre inkább eltávolodtak egymástól; házasságuk nem volt boldognak mondható, hóbortos apja, Alphonse a grófok klasszikus életét élte: vadászott, lovagolt és a többi "férfias" kedvtelésnek szentelte minden idejét, anyja pedig kizárólag a fiának élt, természete nyugodtabb volt férjéénél. A kis Henri ideje legnagyobb részét a Chateau du Bosc nevű családi birtokon töltötte dajkájával, ahol vadászat, lovaglás és művészet vette körbe. Nyolc éves volt, amikor Párizsba költözött már csak látszólag együtt élő szüleivel, ahol karikatúrákat és vázlatokat kezdett el készíteni. Családja támogatta művészi törekvéseit: apja barátja, René Princeteau gyakran megfordult otthonukban, hogy órákat adjon neki.
Testileg egy ideig ugyanúgy fejlődött mint kortársai, bár többször gyengélkedett. Valószínűleg veleszületett betegsége volt, ami azzal járt, hogy csontjai törékenyebbek voltak az átlagosnál. Ennek részben szülei közeli rokoni kapcsolata lehetett az oka, ugyanis elsőfokú unokatestvérek voltak. Az arisztokrata családokban a rokonok közti házasság megszokott volt, úgy hitték így megőrizhető a "nemesi vér tisztasága." 1875-ben anyja egyre inkább aggódott fia egészségéért, ezért Henri visszatért Albiba, ahol számos unokatestvérével együtt nevelkedett és játszott. Időnként termálfürdőkbe járt, valamint orvostól orvosig anyjával, eredménytelenül.
 |
| Adèle de Toulouse-Lautrec grófnő Malrome kertjében (Madame la Comtesse A. de Toulouse-Lautrec in the Garden of Malrome), 1881-1882 Museu de Arte, São Paulo |
Henri nagyapja, apja és nagybátyja is tehetségesen rajzolt, így nem volt meglepő, hogy Lautrec már korán nyomdokaikba lépett. Művészeti érdeklődése balesete után vett új lendületet, miután egy időre mozgásképtelenné vált, amikor eltörte bal combcsontját 13 évesen. Kicsivel több mint egy évvel később a jobb combcsontja is eltört egy másik baleset következményeként. A sérülések gyógyulási ideje elhúzódott és kezelésük olykor rettentő fájdalmakkal járt. Teljesen sosem épült fel, lábai megálltak a növésben. A modern orvosok szerint ismeretlen genetikai rendellenesség lehetett az oka ennek, talán Pycnodysostosis. Teljes magassága élete végéig kb. 150 cm maradt, felsőteste egy felnőtt férfié, ám lábai egy kamaszfiúéihoz voltak hasonlók. Bottal járt és gyakran szenvedett komolyabb fájdalmaktól. Mivel egészségügyi állapota miatt nem hódolhatott a klasszikus arisztokrata kedvteléseknek, minden figyelme a művészet felé fordult. Amit nem élhetett meg a külvilágban, azt rajzain keresztül átélte. Szerette az állatokat, lovak közelségében nőtt fel, korai művein is lovakat láthatunk, mely téma később a cirkuszos festményein gyakran visszatérő elem lesz.
 |
| Nő és férfi lóháton (Woman and man on horseback), 1879-81 The Metropolitan Museum of Art |
Lautrec korai időszakára nagy hatással volt első tanára, a süketnéma René Princeteau, aki divatos sporteseményeket bemutató festményeket készített. Az elegánsan öltözött lovasokat talán még a család dél-franciaországi rezidenciáján Albiban figyelhette meg, ahol apja számos ló tulajdonosa volt. Via
1882-ben Párizsba költözött, ahol Léon Bonnat, majd Bernard Corman műtermében folytatta tanulmányait. Ezek a tanárok unortodox tanítási módszereket folytattak és kísérletező, haladó szellemű felfogást részesítettek előnyben. Cormon növendékei közé tartozott Vincent van Gogh és Émile Bernard is, akikkel Lautrec hamar összebarátkozott. Cormon megadta a kellő szabadságot Lautrecnek ahhoz, hogy kifejlődhessen saját, egyedi stílusa. Ennek ellenére a művész korlátozónak érezte a műtermi hangulatot, az akadémiai régi szokás, a másolás kibírhatatlan volt számára. "Nagy erőfeszítéseket tett, hogy a modellt pontosan lemásolja", emlékszik vissza egy barátja, "ennek ellenére eltúlzott néhány részletet, néha az egész karaktert, akaratlanul torzított, anélkül hogy eltervezte volna". Hamarosan egyre ritkábban látogatott el a műterembe, ehelyett inkább 1885-ben kibérelt egy sajátot Párizs Montmartre negyedében és barátairól, családtagjairól készített portrékat. 21 éves volt ekkor.
 |
| Vincent Van Gogh portréja (Portrait of Vincent van Gogh), 1887 Van Gogh Museum |
Az impresszionista stílusú kép pasztellkrétával készült, élénk, vibráló színekkel: főleg kékkel, naranccsal és sárgával. Ebben az időben Van Gogh bátyjánál, Theonál élt a Montmartre negyedben. Profilja jobb oldalát láthatjuk, ahogy előrehajol, előtte egy pohár abszint, épp mintha egy beszélgetés közepén lenne a Café du Tambourinban. A pletykák szerint viszonyt folytatott a hely tulajdonosnőjével, Agostina Segatorival. A hölgy kétszer is modellt ült neki és alkut kötött vele: amikor nem tudta számláit kifizetni, festményeket adott neki. Via
A fiatal, felügyelet nélkül élő Henri belevetette magát a bohém párizsi életbe: elbűvölő, udvarias, szarkasztikus és szellemes stílusával hamar a társaságok középpontjává vált. Nappal dolgozott, ám esténként a Montmartre kabaréinak, kávézóinak, bordélyházainak, cirkuszainak állandó látogatója volt. Minden részletet megfigyelve alkotott: ahogy ült a színházban vagy a cirkusz nézőterén, vázlatokat készített az előadókról. A bordélyházakban a prostituáltakat rajzolta le. Ahogy az impresszionisták ő is "a terepen" szeretett alkotni, szemben a motívummal, kompozícióit az adott helyszínen kezdte el és fejezte be. Ám az impresszionistákkal ellentétben, akik a felső-középosztálybeli életképek és szórakozás felé mozdultak el, Lautrec a városi éjszakai életet választotta.
 |
| A Fernando Cirkuszban, lovas fehér lovon, (At the Cirque Fernando Rider on a White Horse) 1888 |
Talán mert egész életében kívülállónak érezte magát alacsony termete és betegsége miatt, egyre gyarapodó baráti körébe is hozzá hasonlóak tartoztak: a társadalom szélén élő táncosnők, prostituáltak, énekesnők és cirkuszi előadók. Kivétel nélkül mindegyikükkel rendkívül emberségesen, nagylelkűen bánt és közeli barátságot ápolt. Az évek során humora és öniróniája (egy ideig) megkönnyítette életét, például gyakran öltözött vicces jelmezekbe, vagy más módokon komédiázott, melyet gyerekkori barátja Maurice meg is örökített fényképezőgépével. A képekből itt tekinthető meg néhány.
1884-ben megismerkedett az énekes, dalszerző és kabarétulajdonos Bruanttal, akit lenyűgöztek munkái. Felkérte Lautrecet, hogy készítsen dalaihoz illusztrációkat, majd felajánlott mulatójában, a Mirlitonban egy helyet ahol kiállíthatta műveit, melynek köszönhetően a művész egyre ismertebb lett a Montmartre-n és elkezdett megbízásokat kapni.
1885-ben találkozott Suzanne Valadonnal, akiről számos portrét készített és művészeti leckéket adott neki. Egy ideig szeretők voltak, sőt a hölgy még össze is akart házasodni Lautreckel ám valamilyen okból kapcsolatuk véget ért. Valadon szegény családból származott, gyerekkora nagy részét utcagyerekként töltötte. Független, önfejű ám érzékeny hölgy volt, tele életerővel. Tehetséget mutatott a rajzolásban, egy ideig akrobataként dolgozott ám egy esés következtében karrierje véget ért. Onnantól akárcsak Lautrec ő is a művészet világának szentelte életét. Kortársaival ellentétben ő nem tudta finanszírozni a művészeti képzést, ezért modellnek állt, hogy közel lehessen az általa olyannyira csodált művészekhez és tanulhasson tőlük. 10 évig ült modellt képekhez, miközben valószínűleg több olyan festővel is szeretői kapcsolatot alakított ki, mint például Puvis de Chavannes és Pierre-Auguste Renoir. Lautreckel nem sokkal gyermeke születése után találkozott, a művész bátorította és egyengette útját, bemutatta még Edgar Degasnak is, aki szintén észlelte a hölgy tehetségét. Állítólag azt mondta neki miután látta munkáit, hogy "egy vagy közülünk". Degastól is rengeteget tanult, sőt a művész még meg is vásárolt néhány festményt tőle. Nőként abban a korban figyelemreméltó karrierutat járt be a művészet világában.
 |
| Lautrec a Tánc a Moulin Rouge-ban festése közben, 1890 |
 |
| Tánc a Moulin Rouge-ban (At the Moulin Rouge, The Dance), 1890 Philadelphia Museum of Art, USA |
A képen a művész megragadja Párizs éjszakai életének szertelen világát. Ahogy a tömeg megnyílik, bepillanthatunk a Moulin Rouge középpontjába. A táncos a rúgások közben térde fölé emeli szoknyáját (többet mutatva lábából, mint az akkoriban elfogadhatónak számított), miközben egy sokkal szerényebben öltözött jómódú hölgy egy csipet rosszallással nézi. Mégis miért van ezen a helyen? Mit keres? Lautrec, az éjszakai élet éles szemű megfigyelője ismerte és kedvelte Degas balettábrázolásait. Itt tiszteletet ad a művésznek, de a jelenetet a gyakorlóterem rendezett környezetéből a táncparkettre viszi át, annak minden szereplőjével: szórakoztatókkal, dandykkel és az éjszaka hölgyeivel. A középpontban lévő táncosok dinamikus interakciója ellentétben áll a tömeg többi részében látható pangással. Lautrec színeivel vezeti a szemet jobbról-balra kifelé a kompozícióból, a rózsaszín ruhától a piros harisnyákig, át a háttérben lévő piros blézerhez. A háttérben több ismert személy is felfedezhető, például a költő Edward Yeats, a klub tulajdonosa, sőt még Lautrec apja is. A kép hátuljára egy megjegyzést írtak: "Csonttalan Valentin az új lányokat tanítja" 1. 2.
A siker hamar elérte a tehetséges fiatal művészt, aki egy éjszaka alatt szenzáció lett. A Moulin Rouge-ot hirdető legelső plakátja háromezer példányban volt látható szerte a városban egy december estén, a tömegek pedig elkezdték felfedezni és megszeretni a mára legendássá vált kabarét. Lautrec tiszteletére a mulatóban mindig volt számára szabad asztal és a falat az ő festményeivel dekorálták. Ezután folyamatosan megbízásokat kapott, kedvelték egyedi stílusát. Készített még további plakátokat a Moulin Rouge-nak és törzsvendég volt számos másik párizsi helyen: cirkuszi előadásokon, a Jardin de Parisban és más éjszakai klubokban.
Lenyűgözően tudta a mozgást ábrázolni egyedi eszközökkel: vonalai, színei lendületesen szabadon áramlottak, magukban hordozva a mozgás eszméjét, nem kötődtek az anatómiai pontossághoz. Színei intenzívek, egymás mellé helyezésük pulzáló ritmust hozott létre; a perspektíva törvényeit is áthágta, hogy alakjait aktív, bizonytalan kapcsolatba hozza környezetükkel.
1889-től 1894-ig folyamatosan kiállított a Függetlenek Szalonján. Olykor külföldre is utazott, ahol kiállításokon vett részt. Egyik brüsszeli útja botrányosra sikeredett, ugyanis párbajra hívott ki egy művészt, Henri de Groux-ot, aki kritizálta Van Gogh munkáit. A párbajból nem lett semmi végül, ugyanis de Groux bocsánatot kért és távozott az estélyről. Érdekesség, hogy a főzéshez is volt érzéke, gyakran látta vendégül barátait otthonában, olykor egészen egzotikus ételkülönlegességeket készített. Összeállított egy bizarr szakácskönyvet is, amiből megtudhatjuk hogyan kell például párolt mormotát, delfint illetve grillezett szöcskét készíteni. A könyvet halála után barátja, Maurice adta ki A főzés művészete (L'Art de la Cuisine) címmel.
 |
| Moulin Rouge: La Goulue (A Torkos), 1891 The Metropolitan Museum of Art |
Az első plakát, melyet Lautrec a Moulin Rouge-nak készített. 27 éves volt, mikor a hely igazgatója, Zidler neki adta a megbízatást. A kb 180 cm magas képen a híres kánkán táncost La Goulue-t (A Torkost) és a hajlékony akrobatát "No-Bones (Csonttalan)" Valentint láthatjuk. A nézőközönségnek csupán sziluettje látszik, így a figyelem teljesen az előadókra irányul, mely az akkoriban divatos japán művészetet idézi fel. Lautrec is tanulmányozta és gyűjtötte a japán ukiyo-e metszeteket. A kifinomult, erős kontúrok, éles kontrasztok és lapos színsávok jellemzik litográfiáit, melyeken az art nouveau esztétikája is felfedezhető. A Moulin Rouge két évvel ezelőtt, 1889-ben nyitotta meg kapuit és hamar a Montmartre egyik legismertebb mulatójává vált. Híres volt fiatal táncosai rugalmasságáról, fizikailag és morálisan egyaránt; a rendőrök időszakos ellenőrzéseket tartottak, hogy biztosítsák mindenki visel alsóneműt. 1. 2.
A képen egy hölgy éppen megkezdi az akkoriban divatos négyes táncot, melyet leggyakrabban párok adtak elő és a körtáncokhoz volt hasonló. A Moulin Rouge nagyon hamar hatalmas sikert aratott, hiszen egyedi volt a maga nemében. A nézőtér építészete forradalmi volt, mely lehetővé tette a dekoráció gyors átalakítását, itt mindenki keveredhetett mindenkivel. Az ünnepi pezsgőestek lehetővé tették az embereknek hogy táncolhassanak és szórakoztatva legyenek a rendszeresen változó mulatságos fellépések által. Egy új, egyre nagyobb népszerűségnek örvendő tánc, a kánkán jelent meg, melyet ritmusra táncoltak csillogó jelmezekben. Híres táncosok és előadók léptek fel a helyszínen. A művészek közkedvelt helye volt, köztük Toulouse-Lautrecé, kinek plakátjai és festményei gyors és nemzetközi hírnevet hoztak a Moulin Rouge-nak. Az ikonikus mulató 1915-ben leégett, ám népszerűsége töretlen maradt: ma is zenés táncos szórakoztatást nyújt a látogatóknak megőrizve valamennyit az 1880-as és 1890-es évek romantikájának hangulatából. Via
 |
| A Moulin Rouge-ban: Kezdődik a Négyes (At the Moulin Rouge: Start of the Quadrille), 1892 National Gallery of Art, USA |
A képen egy hölgy éppen megkezdi az akkoriban divatos négyes táncot, melyet leggyakrabban párok adtak elő és a körtáncokhoz volt hasonló. A Moulin Rouge nagyon hamar hatalmas sikert aratott, hiszen egyedi volt a maga nemében. A nézőtér építészete forradalmi volt, mely lehetővé tette a dekoráció gyors átalakítását, itt mindenki keveredhetett mindenkivel. Az ünnepi pezsgőestek lehetővé tették az embereknek hogy táncolhassanak és szórakoztatva legyenek a rendszeresen változó mulatságos fellépések által. Egy új, egyre nagyobb népszerűségnek örvendő tánc, a kánkán jelent meg, melyet ritmusra táncoltak csillogó jelmezekben. Híres táncosok és előadók léptek fel a helyszínen. A művészek közkedvelt helye volt, köztük Toulouse-Lautrecé, kinek plakátjai és festményei gyors és nemzetközi hírnevet hoztak a Moulin Rouge-nak. Az ikonikus mulató 1915-ben leégett, ám népszerűsége töretlen maradt: ma is zenés táncos szórakoztatást nyújt a látogatóknak megőrizve valamennyit az 1880-as és 1890-es évek romantikájának hangulatából. Via
1892. után a litográfia felé fordult, több mint 300-at hozott létre, köztük több sorozatot, ilyen volt például a 11 nyomatból álló Le Café Concert (1893), a 16 részes Yvette Guilbert (1894), vagy a 22 illusztrációból álló Les Histories naturelles (1899). Ám ezek egyike sem olyan fontos, mint az 1896-os 11 részes Elles (Ők) című, mely a prostitúció világának mindennapjaiba engedett betekintést. A mulatók mellett a bordélyokat is kedvelte: a prostituáltak olyan kedvesen és emberségesen bántak vele, ahogy más nők addig soha. Kedvelték a művészt, aki gyengéd együttérzést mutatott irántuk. Lautrec beköltözött az egyik bordélyházba, együtt élt a hölgyekkel, figyelte és megörökítette pillanataikat. Ez a korabeli társadalomban megrökönyödést váltott ki, de ő nem törődött vele. Illusztrációi megmutatják, hogy ezek a hölgyek is emberi lények, ugyanolyan erősségekkel és gyengeségekkel mint a társadalom többi tagja. Az Elles egyik legfigyelemreméltóbb darabja a Rue des Moulins szalonjában című kép, mely felébreszti a szimpátiát a szemlélőben, ahogy látja a nők elszigeteltségét és magányát, mely érzések a fiatal Lautrec számára sem voltak ismeretlenek.
 |
| A rue des Moulins szalonjában (At the Salon of the rue des Moulins), 1894 Musée Toulouse-Lautrec, Albi |
A kép a csúcsidőn kívül várakozó mozdulatlan, tétlen és szenvtelen prostituáltakat mutatja be. Jobb oldalon egyikük éppen egy orvosi vizsgálaton vesz részt. Az egyik lányt Mireille-nek hívták, ő volt Lautrec kedvence. A képen az előtérben ülve láthatjuk, amint átfogja kezével egyik felhúzott lábát. Ez az egyik leghíresebb képe az 1892 és 1895 közötti időszakból. A szalonban hangulatos a berendezés a kényelmes díványoknak köszönhetően, melyek révén a közönség közel érezheti magát a nőkhöz. A képen a nők csendesek, hajuk vöröses árnyalatú, passzívnak és élettelennek tűnnek. A festmény általános hangulata olyan atmoszférát teremt, ahol a hölgyek úgy tűnik mintha beletörődtek volna a végzetes életmódjukba. Nem árasztanak semmilyen erotikus lelkesedést, de melankolikusnak sem látszanak. Lautrec jól ismerte ezt a környezetet, gyakori látogatója volt a bordélyoknak. Vonzódott ezekhez a nőkhöz, rokonlelkekre lelt bennük, társaságukban megértést és gyengédséget kapott. Via
A sorozat megjelenése egybeesett Lautrec fizikai és mentális állapotának növekvő romlásával. Annak ellenére, hogy szellemes, vidám embernek mutatta magát a városban, belül mélységesen szenvedett fizikai betegsége és a múltbéli családi traumák miatt. Apja sosem fogadta el hogy arisztokrata fia az úri kedvtelésből végzett rajzolás és festés helyett a hivatásos művészetet választotta. Emellett elkapta a szifiliszt egy szexmunkástól, Rosa La Rouge-tól, így egészségi állapota tovább romlott. Az alkoholhoz fordult hogy enyhítse fájdalmait. Ironikus hangvétele nem tudta huzamosabb ideig elrejteni saját megjelenése iránti mély ellenszenvét, levelei több lekicsinylő megjegyzést tartalmaznak testére. Nem bírta elviselni a magányt, mulatókról-mulatókra járt, alig néhány órát aludt, majd másnap kezdte az egészet elölről. Egy koktél feltalálása is az ő nevéhez fűződik: az abszint és konyak keveréséből álló italt Földrengésnek nevezte el. Sétapálcáját kivájatta úgy, hogy alkoholt tudott bele önteni, így sosem maradt szesz nélkül.
Az 1890-es években már komoly alkoholproblémái voltak, egyre furcsábban kezdett viselkedni, hallucinációktól szenvedett és a paranoia jelei mutatkoztak rajta, majd 1899-ben mentálisan összeomlott. A neuilly-sur-seine-i idegszanatórium zárt osztályán kezelték, ahol három hónapot töltött. Számos cirkuszos témájú képet készített ebben az időszakban emlékezetből, ám az erő és intenzitás már hiányzott ezekről a művekről. Egy ideig felhagyott addigi életmódjával, ám 1900 tavaszán újra komolyan elkezdett inni, majd nem sokkal a 37. születésnapja előtt meghalt.
Rövid életének munkássága mély hatással volt a késő 19. századi és korai 20. századi francia művészetre, új témaválasztásaival, stílusos újításaival. Betegsége és alkoholizmusa ellenére meghatározta az avantgarde művészet útját. Annak ellenére, hogy manapság a 19. századi művészet meghatározó alakjának tartják, helyzete életében vitatott volt. Még saját apja is, aki sérülései után csekély érdeklődését is elvesztette fia iránt, "nyers vázlatoknak" tartotta munkáit. Nem volt tipikusan értelmiségi: keveset olvasott, és akkor is csak este, amikor álmatlansága miatt nem tudott aludni. Szerette a víz közelségét, amikor nagy ritkán el tudott szakadni a nyüzsgő Párizsból, ha tehette úszott és hajózott. Utolsó éveiben még egy evezőgépet is beszerzett a műtermébe. Többen is úgy emlékeznek rá mint "érzékeny, szeretetteljes férfire, aki tudatában volt gyengeségének, ám az irónia és vidámság álarcát viselte."
Halála után anyja és műkereskedő barátja Maurice Joyant tovább népszerűsítették munkáit. Adele adományainak köszönhetően felépülhetett Albiban fia saját múzeuma, ahol kiállíthatták képeit. A művészeti múzeum a Musée Toulouse-Lautrec nevet viseli, és a művész munkáinak legnagyobb gyűjteményével rendelkezik.
 |
| Konfetti (Confetti), 1894 The Metropolitan Museum of Art, New York |
 |
| A Torkos megérkezik a Moulin Rouge-ba (La Goulue arriving at the Moulin Rouge), 1892 |
Louise Weber, művésznevén "A Torkos" (La Goulue) nagy népszerűségnek örvendett az 1890-es években a Montmartre-on. Tánctudása mellett hatalmas étvágya is legendás volt. Szegény családból származott, anyja mosónő volt. Ahogy a kis Louise idősebb lett, ő is mosónőként kezdett dolgozni, miközben titokban felpróbálta a gazdag kuncsaftok ruháit. 16 évesen egyre többször osont ki éjszakánként anyja tudta nélkül a párizsi klubokba táncolni. Hamar felfedezték és a Moulin Rouge egyik legismertebb kánkán táncosnőjévé vált. Fellépésein gyakran felkorbácsolta közönsége hangulatát: úgy forgatta tánc közben ruháit, hogy látszódjon harisnyáján a szív alakú hímzés vagy magasra emelgetett lábaival lerúgta a férfiak kalapját. Szokásává vált, hogy felkapta a vendégek poharát és beleivott miközben eltáncolt az asztaluk mellett. Innen ered beceneve is "A Torkos".
Miután kellő hírnévre és vagyonra tett szert, 1895-ben függetlenedett a Moulin Rouge-tól és önálló üzletbe kezdett. Tekintélyes pénzt fektetett be egy showba, mellyel egy nagy vásár részeként egész Franciaországban utazgatott, ám üzleti vállalkozása kudarcba fulladt. A táncosnő eltűnt a nyilvánosságból, depresszióba esett és komoly alkoholproblémái voltak. 1928-ban bukkant fel újra a Montmartre-on, ahol mogyorót és cigarettát árult egy utcasarkon. 62 éves korában halt meg.
1. 2.
Az eddigi témaválasztástól eltérően a művész ezen a képen a felsőbb osztályok szórakozását örökítette meg az operában. Kizárólag a festmény kulcsfiguráira fókuszál, néhol a formák egy része csupán elnagyoltan látszik, az elegáns ruháknak is néhány részletét színek nélkül hagyta. A baloldalon a színház épületének egy része is látható, de az is csupán vonalakban. Via
A posztert Jane Avril felkérésére készült el fellépése reklámozására a Jardin de Parisban. Lautrec fokozza a dráma érzetét azzal, hogy a nézőt a zenekar tagjai közé helyezi egy nagybőgő mögé. Baloldalt Jane Avrilt láthatjuk, amint magasra emelgeti lábát, szemeit becsukja elragadtatva saját fellépése szenvedélyétől. Jobboldalt a hangszer nyakát szőrös férfikéz ragadja meg (Lautrec szándékosan enyhe szexuális célzást vitt bele a jelenetbe) ahogy kiemelkedik a zenekari árokból, befejezve a kompozíció szélét. Ezen a merész művén Lautrec felfedi trágár humorérzékét, mesteri médiumát, emellett elismeri Jane Avril elbűvölő tehetségét, kinek szépségét számos litográfián és festményen megörökítette. 1. 2.
Lautrec kedvenc témái közé tartozott a vörös hajú színésznő, Marcelle Lender. Először 1893-ban találkozott vele abban az évben mikor rendszeresen elkezdett színházba járni. Rajongása két évvel később érte el csúcspontját, amikor a hölgy szerepelt a francia szövegíró és zeneszerző Hervé Chilpéric című darabjában. Az operett három hónapon át megtekinthető volt, ez idő alatt Lautrec 20 alkalommal ment el hogy láthassa Marcelle-t ahogy a második felvonásban bolerót táncol. Sokat tanulmányozta a színésznőt és szorgalmasan vázlatokat készített róla, az eredmény hat litográfia és két festmény lett. Ám rajongása viszonzatlan maradt, a hölgy ugyanis nem kedvelte őt.
A képen látható modell Suzanne Valadon, aki két évig volt Lautrec szeretője, majd később komoly sikereket ért el a művészet világában. A hölgy mogorva arckifejezése, rogyadozó testtartása és sötét szemei tökéletesen illenek a kép címéhez. Az asztalon lévő egyetlen pohár és a félig üres borosüveg azt sugallja egyedül iszik. A terpentinnel hígított, majd ecsettel felvitt festék vázlatossága valósághűen visszaadja a kávézó homályos és zavaros környezetét, melyet az alkoholista nő félig lehunyt szemhéjain keresztül érzékel. Lautrec többi kortársa is vászonra vitte a női alkoholizmus társadalmi jelenségét, mely egyre nagyobb aggodalmat keltett az orvosok körében. Via
A 19. századi Párizsban meghatározó szerepet játszott a divat csillogó világa. Lautrecet bemutatták barátai a Rue de la Paix-on dolgozó kalapkészítőknek. El akarták terelni figyelmét az alkoholról, de a művészt nem vonzotta a divat mesterségessége és a próbababák megjátszott bája. Megismerkedett Renée Verttel, akinek kalapboltja volt és szívességből festett néhány kalapos környezetben játszódó képet. A festményen Renée egyik alkalmazottját láthatjuk. Via
 |
| La Goulue 1890 körül |
 |
| Az Operabálban (At the Opera Ball), 1893 Magángyűjtemény |
Az eddigi témaválasztástól eltérően a művész ezen a képen a felsőbb osztályok szórakozását örökítette meg az operában. Kizárólag a festmény kulcsfiguráira fókuszál, néhol a formák egy része csupán elnagyoltan látszik, az elegáns ruháknak is néhány részletét színek nélkül hagyta. A baloldalon a színház épületének egy része is látható, de az is csupán vonalakban. Via
 |
| Jane Avril |
 |
| Bál a Moulin de la Galette-ben (Ball at the Moulin de la Galette), 1889 Art Institute of Chicago |
A kompozíciót kettészeli a fakorlát, felosztva a háttérben lévő táncparkett őrjöngő mozgását az előtérben várakozó nők nyugodtságával. Lautrec terpentint használt a festék hígításához, melyet laza mosással vitt fel egy peinture à l’essence néven ismert technikával. Az eredmény olyan vázlatos stílus, mely egyszerre adja vissza a művész megfigyeléseinek közvetlenségét és a téma giccses atmoszféráját. A kép kivételt képez a mulatókat ábrázoló alkotásai között, itt még ugyanis nem láthatunk híres táncosokat vagy az arisztokrácia tagjait, csupán az egyszerű montmartre-i lakosok táncolnak és szórakoznak. 1. 2.
 |
| Vörös (Az öltözködés) (Rousse or La Toilette), 1889 Musée d'Orsay, Párizs |
A képen vörös hajú nőt láthatunk aki fürdés előtt (vagy után) derékig meztelenül háttal ül nekünk. A művész világos színpalettát alkalmazott, túlnyomórészt kékeket, sárgászöldet és vöröset a nő haján, melyet terpentinnel kevert, hogy lazább hatást érjen el. Az impresszionista képen, mely pasztellképhez vagy vázlathoz hasonló, Edgar Degas hatása köszön vissza. Idősebb kortársához hasonlóan akit mélységesen tisztelt, ő is mindenféle "cicoma" nélkül mutatta be a hölgyeket, természetesen, mintha egy kulcslyukon keresztül pillantotta volna meg őket. Bár ő annyiban különbözött Degastól, hogy emberséges maradt miközben megfigyelte és lefestette modelljeit. A háttérben két fonott szék látható és egy fürdőkád azt sugallva, hogy a nő fürdéshez készülődik, vagy fürdés után öltözködik. A korabeli fényképekről felismerhető bútorokból megállapítható, hogy a kép Lautrec műtermében készült. A modell valószínűleg Carmen Gaudin volt. A festmény egyike volt a két képnek, melyet Brüsszelben kiállított a Les XX (A Húszak) nevű avantgarde csoporttal 1890-ben. 1. 2.
 |
| Nők a bordély ebédlőjében (The Ladies in the Brothel Dining Room), 1893 Szépművészeti Múzeum, Budapest |
 |
| Vöröshajú nő a díványon (Red-haired Woman on a Sofa), 1897 Magángyűjtemény |
 |
| Yvette Guilbert üdvözli a közönséget (Yvette Guilbert Greeting the Audience), 1894 Musée Toulouse-Lautrec, Albi |
Yvette Guilbert ünnepelt énekesnő és előadó volt. Mielőtt felfedezték modellkedett és eladóként dolgozott. 1891-ben szerződtette le a Moulin Rouge, onnantól népszerűsége rohamosan növekedésnek indult. 1895-ben elindult egy amerikai turnéra, ahonnan még híresebben tért vissza, mint azelőtt. Védjegye fekete kesztyűi voltak, melyeket minden előadásán viselt. Via
 |
| Nő fűzőben (Femme en corset), 1896 Brooklyn Museum |
A prostitúció átfogó téma volt Lautrec munkásságában. Pályája során több mint 50 képet készített örömhölgyekről melyek közül egyet sem állítottak ki életében. Ő viszont kiadott egy nyomatokkal teli könyvet: Az Elles (Ők) 11 litográfiát tartalmazott és példátlan őszinteséggel mutatta be egy párizsi bordély mindennapi életét és működését. Ezen a képen egy prostituált áll fehérneműben, fűzőjét kicsatolja miközben jól öltözött kliense nézi. Lautrec számára, hiszen ő maga is fizető vendég volt, nem okozott problémát a prostitúció jelensége, inkább szokatlanul nagy empátiát mutatott e kiszolgáltatott nők felé. Ezt vizuálisan is kimutatja: a modell fedetlen tarkójával, a pózok kontrasztjával (állás és ülés, felöltözött és ruhátlan, néző és a nézett) hangsúlyozza a társadalmi különbségeket és a tényt, hogy a nő munkája a férfi élvezete. Via
 |
| A kád (The Tub), 1896 Magánygyűjtemény |
A japán művészet hatása látszik ezen a prostituáltat ábrázoló képen aki éppen fürdőjét készíti elő. A perspektíva figyelmen kívül hagyása eredményeként a térben a formák összenyomottnak tűnnek. Lautrec nyomatékosan az egyetlen szabadon maradt látható bőrfelületre, a nő csuklójára és kezére irányítja a figyelmet. A modell nyújtott lábakkal lehajol, hosszú, laza haja visszatükrözi a falon lévő legyezőt, mely tán a japán kurtizánokra utal. Via
 |
| Divan Japonais, 1892-93 |
A Divan Japonais az egyik olyan zenés kávéház volt a 19. századi Párizsban, melyet Lautrec gyakran látogatott. A hely berendezése a japán divatot és esztétikát követte. A Divan tulajdonosa megbízta a művészt, hogy készítsen el egy plakátot a létesítmény népszerűsítésére. A képen a Montmartre egyik legnépszerűbb sztárját, Jane Avrilt láthatjuk nézőként, mellette Édouard Dujardin, a dandy író és éjszakai klubok törzsvendége foglal helyet. A bal felső sarokban Yvette Guilbert áll a színpadon fej nélkül, ám felismerhető névjegyéről: hosszú, fekete kesztyűjéről, és vékony testalkatáról. Via
 |
| Jane Avril, 1890-ben. Fotó: Paul Sescau |
Jane Avril, született nevén Jeanne Beaudon népszerű táncosnő és Lautrec egyik legjobb barátja volt. Olasz gróf és prostituált gyermekeként született, alkoholista anyja folyamatosan bántalmazta gyerekkorában, annyira, hogy elszökött otthonról majd elmegyógyintézetbe került. Egy vitustánc nevű mozgásos rendellenességet diagnosztizáltak nála, ami ideges tikkeléssel, végtagok önkéntelen csapkodásával és ritmikus imbolygással járt. Különféle gyógymódokkal próbálták kezelni, ám az igazi gyógyulást saját meglátása szerint a tánc hozta el számára. Biográfiájában részletesen leírja, hogy abban a pillanatban, hogy felfedezte egy kórházi bálon a táncot meggyógyult.
Eleinte napközben mindenféle munkát elvállalt, éjszakánként pedig kabarékban, kávézókban táncolt. 1888 körül vette fel művésznevét melyet szeretője adott neki. Egyre népszerűbbé vált, 1889-ben a Moulin Rouge felvette táncosnői közé. Földöntúli, törékeny külseje ellenére, amikor színpadra lépett akrobatikus táncossá változott, tele bájjal és energiával. Miután 1895-ben La Goulue otthagyta a kabarét, ő vette át a helyét. Melankolikus, elegáns megjelenésével, bűbájos, lágy hangjával teljesen az ellentéte volt a féktelen La Goulue-nak. 1905-ben visszavonult, férjhez ment egy francia művészhez és Párizs külvárosába költözött. 74 évesen halt meg.
 |
| Jane Avril a Jardin de Parisban (Jane Avril at the Jardin de Paris), 1893 |
 |
| Maxime Dethomas az Operabálban (Maxime Dethomas Au Bal de l'Opera), 1896 National Gallery of Art |
 |
| Marcelle Lender bolerót táncol Chilpéric-ben(Marcelle Lender Dancing the Bolero in Chilpéric), 1895 National Gallery of Art |
Lautrec kedvenc témái közé tartozott a vörös hajú színésznő, Marcelle Lender. Először 1893-ban találkozott vele abban az évben mikor rendszeresen elkezdett színházba járni. Rajongása két évvel később érte el csúcspontját, amikor a hölgy szerepelt a francia szövegíró és zeneszerző Hervé Chilpéric című darabjában. Az operett három hónapon át megtekinthető volt, ez idő alatt Lautrec 20 alkalommal ment el hogy láthassa Marcelle-t ahogy a második felvonásban bolerót táncol. Sokat tanulmányozta a színésznőt és szorgalmasan vázlatokat készített róla, az eredmény hat litográfia és két festmény lett. Ám rajongása viszonzatlan maradt, a hölgy ugyanis nem kedvelte őt.
A kép a művész kedvenc jelenetét ábrázolja melyben a spanyol színésznő előadja a bolero táncot, hazája táncát. Ő uralja a kompozíció közepét. Spanyol ihletésű jelmezt visel, mely fekete, valamint élénk vörös és zöld árnyalatokból áll, testét kanyargós, erőteljes vonalak ábrázolják. Lautrec egyszerre dinamikusnak és érzékinek mutatja a színésznő alakítását. Mozgás közben festette meg, ahogy egyik fekete harisnyás hosszú lába merészen kiugrik a rózsaszín alsószoknya örvényéből, színben és formában a selyemvirágokat utánozva melyeket hajában hord. Minden pillantás rászegeződik, ahogy a hercegnő szerepében táncol: a baloldalt ülő királytól a jobb szélén álló bátyjáig (Don Nervoso). Via
 |
| Madamoiselle Elgantine csapata (La troupe de Mademoiselle Eglantine (poster), 1896 Victoria and Albert Museum, London |
A plakát szintén Jane Avril kérésére készült, egy angliai fellépés promóciójára. Jane aggódott, hogy a londoni közönség tetszését nem fogja elnyerni az előadásuk. Aggodalma megalapozott volt: az angolok valami sikamlósabbat vártak ennél az elegáns kán-kán négyesnél; a show langyos fogadtatásban részesült. "Érezhető a fáradtság" - jegyezte meg Lautrec, miután megnézte őket a színpadon - " Látszik, hogy a fiatal nők a mi élvezetünkért táncolnak, nem a sajátjukért." Via
 |
| Angol úr a Moulin Rouge-ban (The english man at the Moulin Rouge), 1892 The Metropolitan Museum of Art, New York |
William Tom Warrener, az angol festő, Lautrec barátja két hölggyel beszélget a képen. A nők sokatmondó magatartása és Warrener zavart arckifejezése beszélgetésük merész témaválasztását sugallja. A képen a legnagyobb színfolt a férfialakhoz tartozik, az árnyalat visszaköszön a szemközti nő kalapjának részletén, ugyanúgy ahogy a bár hátterének sárgája az előtérben álló szék sárga színében. Lautrec itt is egyik kedvenc eszközét használva levágta a kép széleit, mely azt az érzetet kelti mintha a jelenet a látómezőn túl is folytatódna. 1. 2.
 |
| Másnaposság (The Hangover),(Suzanne Valadon) 1888 |
 |
| A kalapkészítő (The Milliner), 1900 Musée Toulouse-Lautrec, Albi |
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)