Japán festő és metszetkészítő, aki a 19. század végén és a 20. század elején alkotott, a shin-hanga (új nyomatok) mozgalomban. A kachō-e (madár és virág) motívumok mestereként ismert. A sintó és a buddhizmus elveihez szorosan kapcsolódva a japán kultúra alapja a természeti világ szeretete és tisztelete. A jellegzetes kachō-e hagyományának, mely egyszerűen a növény- és állatvilág ábrázolása, hosszú vizuális és irodalmi története van. Fizikai szépségüket metaforikus értelmezés is áthatja. A különféle madarak, növények és rovarok specifikus ábrázolása egy olyan hagyomány alapját képezi, mely a jelen pillanatra is kiterjed.
A metszetek a természetet ünneplik az érzéki élvezetek és az érzelmek lírikus kifejeződésének kombinációjaként. A 18. század, melyet az ukiyo-e aranykorának tartanak, a békés Edo-korszak virágzó időszaka volt. Bár a japán fametszetnyomtatás még mindig fejlődésben lévő művészeti forma volt, a művészek gyorsan új technikákat fedeztek fel, hogy továbbfejleszthessék munkáik vonzerejét: egyre finomabb és hajlékonyabb vonalakat alkottak, és megjelent a brokát nyomat, vagy nishiki-e, az egyszerre több színt használó nyomtatási technika. Az ukiyo-e műfaj "lebegő világa" leggyakrabban utazási jeleneteket, a szórakozás és különféle kedvtelések pillanatait: szép hölgyeket, Kabuki színészeket, és egyéb múlékony élvezeteket ábrázolt az újonnan kiemelkedő középosztály életéből. A 18. századi metszetkészítők közül sokan elkezdtek az időtálló költészeti és művészeti hagyomány, a kacho-e felé fordulni.
Koryusai (1735-1790) és Utamaro (1753-1806), a korszak két fontos művésze a sok közül, akik a szép nőket (bijin) és kurtizánokat ábrázoló képeikről híresek, mindketten alkottak természet témájú műveket is. Utamaro három könyvet adott ki a témához kapcsolódó metszeteivel: A rovarok könyve (Book of Insects (Ehon mushi erabi, 1788), Az apály ajándékai (Gifts of the Ebb Tide (Shiohi no tsuto, 1789) és a Tízezer madár (Myriad Birds (Momo chidori, 1790). Ezek a rendkívüli kacho-e képek a játékos és romantikus kyoka költészetet egyesítik a természeti világ ábrázolásaival, gyakran dombornyomást és csillámpalát használva, hogy kihangsúlyozzák a különféle állatok és növények naturalizmusát és szerkezetük minőségét.
Ohara Koson 1877-ben született Kanazawában, Japán északi részén, Ishikawa prefektúrában, Ohara Matao néven. Karrierje során kb. 500 metszetet készített, három különféle nevet használva: Ohara Hōson, Ohara Shōson és Ohara Koson.
Életéről keveset lehet tudni. 1889-89 körül kezdődött művészeti képzése, valószínűleg az Ishikawa Prefektúrai Műszaki Iskolában. Emellett Suzuki Kosontól (1860–1919) festészetet tanult, bár az nem egyértelmű a visszaemlékezésekből, hogy iskolai évei alatt, vagy az 1890-es évek közepén, Tókióba költözése után. A városban készített néhány ukiyo-e képet az orosz-japán háborúról, de alkotásai legnagyobb részén madarakat és virágokat láthatunk (kachō-e). A háború idején az ukiyo-e művészet kiment a divatból, és szinte egyáltalán nem volt rá kereslet. A fotózás felváltotta a fametszeteket, a hírek eseményeit már ezzel az új technológiával illusztrálták. Eleinte Akiyama Buemon (Kokkeidō) és Matsuki Heikichi (Daikokuya) kiadókkal dolgozott együtt, műveit Kosonként szignózta. Majd 1926-tól egy másik kiadó, Watanabe Shōzaburō munkatársa lett, ekkor már Shōson néven alkotott. Ezután kezdődött el karrierje legtermékenyebb időszaka, több száz képet hozott létre madarakról és virágokról.
A művészre nem hatott gazdaságilag az ukiyo-e hanyatlása. Stabil bevétele származott tanítói állásából a Tókiói Művészeti egyetemen. Amerikai kollégája, Ernest Fenellosa, a hagyományos japán művészet támogatója, meggyőzte Kosont, hogy metszeteit hagyományos stílusban alkossa meg. Hamarosan gyakorlatilag az összes képét Amerikába exportálták, emellett munkáit bemutatták 1936-ban a második shin hanga (új nyomatok; régi, hagyományos technikával készült 20. századi japán metszetek, ám külsőleg (nyugati stílus) és anyagukban (modern papír és pigmentek) mégis különböznek) kiállításon is az amerikai Toledo városában. Abban az időben Japánban elveszni látszódtak a hagyományos értékek, így a késői 19. században a japán alkotásokat, legyenek azok régiek vagy újak, tekintélyes mennyiségben Európába és Észak Amerikába exportálták.
Ohara Koson állat- és madár nyomatai valahogy az akvarellre emlékeztetik a szemlélőt, ami nem meglepő, mivel a művész akvarellfestőként kezdte karrierjét. Kacho-e képei magas színvonalú szaktudással készültek, az olyan apró részleteket is, mint a madarak tollazata figyelmesen, alaposan kidolgozta. Természetesen a vésés és nyomtatás minősége Watanabe kézműveseinek érdeme: Koson "csak" a mintát rajzolta meg, a munka többi részét a vésők és nyomdászok végezték el. Művei keletkezésének pontos meghatározása olykor nehéz, szinte lehetetlen. Egy biztos: az 1923 (a nagy földrengés éve) után készült képek színei élénkebbek, mint a korábbiak. Néhány mintáját több verzióban és különböző színekkel is kiadták. Legalább 1935-ig foglalkozott nyomatok tervezésével, otthonában, Tókióban halt meg 1945-ben.
Koson nyomatait mindig is nagyra értékelte a gyűjtők közössége és a műbarátok. Miután a híres gyűjtő és kereskedő, Robert O. Muller meghalt 2003-ban, rengeteg első osztályú Koson nyomat vált elérhetővé a piacon. Ez nem ártott az áraknak, inkább elősegítette a művész megbecsülését a gyűjtők között és magasabb árakhoz vezetett. Világszerte számos múzeumban találkozhatunk alkotásaival, többek között a Toledo Museum of Art, a Brooklyn Museum, a British Museum, az University of Michigan Museum of Art, a Museum of Fine Arts, Boston, a Harvard Art Museums, a Rijksmuseum, a Carnegie Museum of Art, a Saint Louis Art Museum, az Indianapolis Museum of Art, a Museum of New Zealand, a Museum of Anthropology at the University of British Columbia, a Birmingham Museum of Art, a John and Mable Ringling Museum of Art, és a Clark Art Institute tárlataiban mind megtalálhatóak metszetei. A krakkói Manggha múzeum 2021-ben egy nagy retrospektív kiállítást rendezett a román zenész, Adrian Ciceu gyűjteményéből.
