Egy ösztöndíjnak köszönhetően Párizsba utazott, ahol a Julian Akadémián töltött 3 hetet. 1904-ben Londonba költözött, majd 1905-ben, 22 évesen megkapta élete első megbízását egy könyvkiadótól, J. M. Denttől: Charlotte Brontë mára már klasszikusá vált Jane Eyre és kilenc másik, Brontë nővérek által írt regény illusztrálására kérte fel. Ezután rendszeresen dolgozott a Pall Mall Magazinnak, és csatlakozott a London Sketch Clubhoz, melynek köszönhetően a kor legkiválóbb könyv- és magazin illusztrátorait ismerhette meg. Hamarosan kapcsolatba került a Leicester Galériával, ahol festményeket rendeltek tőle és el is adták műveit. A jogokat a Hodder & Stoughton kiadó vásárolta fel. A cég a képek reprodukcióit illusztrált ajándék könyvekhez használta fel, melyekből évente egyet adtak ki. Ebben az időben, a színleválasztásnak egy új technológiája alakult ki, mellyel a színes könyvillusztrációk nyomtatása sokkal gazdaságosabbá vált. Ennek eredményeként kialakult egy új műfaj az illusztrált ajándékkönyvek világában, ahol a színes képeket az oldalak közé helyezték "ajándékokként", ahelyett hogy a könyv gerincéhez rögzítették volna. A kortárs művésszel, Arthur Rackhammal együtt Dulac az új műfaj meghatározó alakjává vált, varázslatos illusztrációi még ma is közkedveltek az olvasók körében.
 |
| William Shakespeare - A vihar. Edmund Dulac illusztrációival (1908) könyvborítója |
Ebből a megállapodásból született például a Történetek az Ezeregyéjszakából (1907) 50 színes képpel, William Shakespeare: A Vihar 1908-as kiadása 40 színes illusztrációval, Omar Khayyam Rubaiyat című műve (1909) 20 színes képpel, a Csipkerózsika és más Tündérmesék (The Sleeping Beauty and Other Fairy Tales) (1910), Hans Christian Andersen meséi (1911), A Harangok és más versek Edgar Allen Poe-tól (1912) 28 színes és ugyanennyi egyszínű illusztrációval, és a Badoura Hercegnő (Princess Badoura) (1913). A Hodder és Stoughton emellett kiadta az Álmok álmodóját (The Dreamer of Dreams) 1915-ben 6 színes képpel - a művet Románia utolsó királynője, Marie Alexandra Victoria írta.
Dulac kétszer nősült meg, Alice May de Marinit 1903-ban vette feleségül, majd egy év múlva elváltak. Második feleségével, Elsa Arnalice Bignardit 1911-ben házasodtak össze. Miután 1924-ben életüket más utakon folytatták tovább, egy brit írónővel, Helen Beauclerkel élt együtt haláláig, 1953-ig. Támogatták egymást munkáikban: a hölgy gyakran ült modellt a művész képeihez, Dulac pedig két regényéhez is készített illusztrációkat, A The Green Lacquer Pavilionhoz (1926) és a The Love of the Foolish Angelhez (1929). A Tengerjáró Szindbád és más történetek az Ezeregyéjszakából (Sindbad the Sailor and Other Stories from the Arabian Nights) 1914-es megjelenését követően Dulac művészete változáson ment keresztül - egy sokkal keletiesebb, élénkebb színpalettával kifejeződő stílust alakított ki, az orientalizmus egyre hangsúlyosabb lett képein. Ezekre a keleties munkákra az élénk színpaletta és a részletek kifinomultsága jellemző.
Az I. világháború idején Dulac jótékonysági könyvekkel foglalkozott, ilyen volt például az Albert Király Könyve (King Albert's Book) (1914), vagy az Edmund Dulac Képeskönyve a Francia Vöröskereszt részére (Edmund Dulac’s Picture-Book for the French Red Cross (1915), mely 20 színes képet tartalmazott. Dulac az eladásból származó összes bevételt a szervezet részére ajánlotta fel. A háború után a deluxe illusztrált könyvek iránti kereslet megcsappant, legutolsó ilyen megjelenései a Dulac Tündérkönyve (Dulac's Fairybook) (1916), a Tanglewood mesék (Tanglewood Tales) (1916) 14 színes illusztrációval és a Gyöngykirályság (Kingdom of the Pearl) (1920). Az Illusztráció Aranykorának vége után Dulac más tervezőterületek felé fordult: újság karikatúrákat, portrékat, színházi jelmezeket és díszleteket, csokoládés dobozokat, ex libriseket, medálokat, brit bélyegterveket, és egyéb különféle grafikákat hozott létre (leginkább a Mercury Színháznak Notting Hill Gaten).
Emellett borítókat is festett az Americal Weekly-nek, mely az amerikai Hearst című újságpapírlánc vasárnapi melléklete. Az első szám, a Bibliai Jelenetek és Hősök (Bible Scenes and Heroes) 1924. októberében jelent meg, és 12 folytatás követte. A művész újra és újra visszatért ehhez a piachoz, ami nem meglepő, hiszen elsődleges pénzkereseti forrása volt egészen 1949-ig. A brit Country Life-nak is dolgozott: az 1935-ben megjelent Istenek és Halandók szerelme (Gods and Mortal in Love) című műhöz 9 színes képet, a Csillagok lánya (Daughter of the Stars) (1939) könyvhöz pedig két színes képet készített. Élete hátralévő részében továbbra is könyveket illusztrált, többet mint bármelyik kortársa, bár itt már ritkábban mint az Aranykor idejében. Legutolsó megbízását (John Milton: Comus) már nem tudta befejezni, 1953-ban meghalt harmadik szívrohamában 70 évesen.
A Könyvillusztrációk Aranykorának az 1875-től 1920-ig tartott időszakot nevezik. Ebben a periódusban az illusztrált könyvek népszerűsége és fellendülése elképesztő változást hozott abban, ahogy a kiadók, művészek és a nyilvánosság látni kezdte ezt az eddig kevésbé megbecsült művészeti formát. A 19. század végéig az illusztrációk nagy része névtelenül készült, és Angliában is csak a fametszet készítő Thomas Bewick úttörő, technikai fejlődése után vált általánossá a magazin- és könyvillusztrációk művészi és technikai szakértelmének elismerése.
 |
| A béka királyfivá változik. Walter Crane illusztrációja A Békakirályhoz, 1874 A Békakirály tradicionális európai tündérmese. Többféle variációban létezik, a legismertebb közülük a Grimm testvérek által lejegyzett változat. A gyönyörű hercegnő egy békává változtatott királyfival találkozik, aki a varázslat megtörése után visszanyeri eredeti alakját. A mese régebbi verzióiban a varázslat akkor törik meg, mikor a lány undorában a falhoz vágja a békát, így az állati alak megsérül és megmutatja eredeti formáját. Más verziókban ez olyankor történik, amikor a béka egy párnán alszik a hercegnő mellett. A modern verziókban a királyfit a hercegnő csókja szabadítja fel a varázslat alól. Carl Gustav Jung úgy gondolta A békakirály azt az átmenetet szimbolizálja amikor a fiatal nő a felnőttkorba lép, és ennek megfelelően máshogy kezdi el a férfiakat érzékelni: eleinte idegennek és undorítónak látja őket (a béka), majd vágyakozik utánuk (a királyfi). A modern kultúrában a békakirályfi koncepciója morális tanítást hordoz magában arról, hogy lássunk túl a külsőségeken mikor partnert választunk. Via |
Habár széles körben Walter Crane-t (1845-1915) tartják az Aranykor ősatyjának, ő is ismeretlen illusztrátorként kezdte - reputációját fokozatosan építette fel szokatlan mintáival, melyekre az éles kontúrok és lapos színárnyalatok voltak jellemzőek. Ahogy az utána következő többi kiváló illusztrátor, Crane is többféle médiummal dolgozott. William Morris tanítványaként és az Art and Crafts Mozgalom tagjaként mindenféle tárgyat tervezett, többek között tapétákat, bútorokat, kerámiát, sőt egész szobabelsőket is. A brit tervezés e hihetetlenül fontos időszaka erősen és hosszútávon hatott az Egyesült Királyság, Európa és Amerika illusztrációira. Az Arts and Craft Mozgalomhoz kapcsolódó művészek megkíséreltek szembeszállni az egyre erősödő ipari forradalommal (melynek első hulláma kb 1750-1850-ig tartott), visszahozva a mindennapi élet szférájába a szép és leleményes kézműves értékeket. Az ipari forradalom más módon is elősegítette az Illusztráció Aranykorának kialakulását, ugyanis általa létrejött egy gazdagabb réteg, a középosztály, akiknek már volt annyi pénzük, hogy saját vagy gyerekeik részére tudjanak könyveket vásárolni.
 |
| Walter Crane illusztrációja. Edmund Spenser: Tündérkirálynő, Vers hat könyvben. 1897 Walter Crane a Tündérkirálynőhöz készített illusztrációi az Arts and Craft mozgalom legszebb munkái közé tartoznak. Edmund Spencer a 16. században, I. Erzsébet királynő idején írta meg epikus költeményét, mely az angol irodalom leghosszabb versei közé tartozik. Hat könyvből áll, mindegyik egy erényt szimbolizáló (jámborság, mértékletesség, erkölcsi tisztaság, igazságosság, udvariasság és barátság) lovag kalandjait meséli el, köztük találjuk Artúr királyt is. Eredetileg 12 lovagot tervezett az író, ám végül nem tudta befejezni művét. Erzsébet királynőt különféle karakterek személyesítik meg (beleértve a Tündérkirálynőt is), akik jellemének néhány aspektusát fejezik ki, míg uralkodásának ellenzőit, például a katolikus egyházat, a pápát és a skót királynőt gonosz szereplők alakítják. Spenser a tudor korabeli Angliát szerette volna összekapcsolni Artúr király mitológiai világával a protestáns erényeket dicsérve egy romantikus, idealizált lencsén keresztül. A preraffaeliták és az Arts and Craft mozgalom követői szintén romanticizálták a középkort és sokra tartották a kézművesek "becsületes és szívből jövő" technikáit.  |
Meg kell jegyezni, hogy a századforduló táján a manapság képzőművészetnek nevezett műfaj és a kézművesség közötti határvonal nem volt annyira élesen elhatárolt. Sok művész jövedelmező festői pályát is folytatott tervezői munkája mellett. A Preraffaelita Testvériség romantikájának és az Art Nouveau mozgalom tekervényes görbületeinek egyesítésével olyan alkotóelemek jöttek létre, melyek a legtöbb illusztrátor munkájára hatással voltak. A 19. századi illusztráció egyik legnagyobb eredménye abban rejlik, hogy képes volt szélesebb közönséget elérni, mint a hagyományos művészet. 1892-ben egy amerikai kritikus, William A. Coffin így méltatta az új médiumot: "Az illusztrált irodalmon keresztül többet értek el... annak érdekében hogy az emberek realizálják, hogy a művészet létező dolog és van értelme foglalkozni vele."
Kereskedelmi szempontból az illusztrált könyvek a virágzó ajándékkönyv iparral érték el a csúcspontjukat, mely a 20. század első évtizedében alakult ki. Az első széles körben elterjedt ajándékkönyvet 1905-ben adták ki. Washington Irving Rip Van Winkle című rövid történetét tartalmazta Arthur Rackham 51 színes képével. Rackham minden egyes táblát úgy készített el, hogy a tintaréteg felvitele előtt először kanyargós ceruzavonalakkal lelkiismeretesen megrajzolta a tárgyat - majd rétegről rétegre finom akvarelleket használt, hogy létrehozza romantikus, mégis nyugodtan éteri műveit. Habár Rackham manapság az egyik legismertebb név az illusztráció világában, finom palettája nem lenne ugyanaz Kate Greenaway (1846-1901) nélkül, aki az egyik első női illusztrátor volt. Újító és hihetetlenül kifinomult akvarellhasználata miatt megválasztották a Royal Institute of Painters in Water Colours társaság tagjának 1889-ben.
 |
| Kate Greenaway - Nyugalom a teáscsészében (A calm in a tea-cup) |
Egy évvel Arthur Rackham Rip Van Winkle-hez készített illusztrációi előtt, a fiatal és feltörekvő francia művész, Edmund Dulac Londonba érkezett. Időzítése nem is lehetett volna szerencsésebb. A századforduló tájékán számos tényező állt össze, melyek több szabadságot és kreativitást tettek lehetővé az illusztrátorok és kiadók számára. A "színleválasztás" gyakorlata azt jelentette, hogy a színes képeket az eredeti műalkotáshoz képest rendkívüli pontossággal lehetett nagyobb mennyiségben előállítani. Dulac szigorú festői háttérrel rendelkezett, így képes volt az új technológiát úgy hasznosítani, hogy maga a szín finomítsa és definiálja a tárgyakat, ellentétben a hagyományos toll és tusvonallal. 1876-ban még csak egyetlen 'színleválasztó' cég volt Londonban, ám 1900-ra ez a szám 50-re növekedett. Ez a fejlődés a nyomtatás minőségében egyszerre a munkaerő csökkenését is magával hozta. Az új nyomdák megjelenésével és a papír alacsony árával együtt ez azt jelentette, hogy a kiadók most először megengedhették maguknak, hogy magasabb munkadíjt fizessenek a művészeknek.
.jpg) |
| Howard Pyle - A Tó asszonya. Artúr király és lovagjai (The Story of King Arthur and his Knights) 1903 |
 |
| Excalibur, a kard. Howard Pyle - Artúr király és lovagjai, 1903 |
Az Illusztráció Aranykorának története nem lenne teljes a Robinson testvérek említése nélkül: Charles Robinson gyönyörű, elfogulatlan stílusáról, legyen szó tollról, tusról, vagy pazar akvarellekről. Fiatalabb testvére, William Heath Robinson később óriási hírnévre tett szert gondosan felépített, mégis kanyargós gépeivel, melyeket komikus, nagyon komoly kezelők működtettek. Az I. világháború után a Robinson testvérek továbbra is illusztrált könyvekkel foglalkoztak. De ahogy az Egyesült Államok felé fordulunk, egy illusztrátor - Howard Pyle (1853-1911) kiemelkedik kortársai közül. 1880-tól Pyle több mint 100 kötetet illusztrált, mégsem a mennyiség biztosította az elsőbbséget a többi amerikai és európai illusztrátorokkal szemben, hanem a minőség. Pyle illusztrációira az aprólékos kompozíciók és a gazdag színvilág jellemző, melyekkel olyan mesék kelhettek életre mint a Robin Hood, vagy Az Artúr-ciklus négy kötete. Ezeket a kiadványokat a mai napig kedvelik. Ösztönös ízlése és eredetisége alapos tervezéssel és kivitelezéssel vegyülve olyan alapelvek voltak, melyeket számos diákjának átadott. Egyikük Jessie Willcox Smith (1863-1935), aki olyan könyveket illusztrált mint a Water Babies és az At the Back of North Wind. Talán a legismertebb növendéke Maxfield Parrish (1870-1966), aki fényűző színvilágáról (legfigyelemreméltóbban kék festményein) és képzeletgazdag terveiről ismert.
Összességében az Illusztráció Aranykora tehát a művészi találékonyság és a masszív technológiai változás időszaka volt. Ennek a rendkívül fontos időszaknak az öröksége a napjainkban is él - az illusztrátorok, grafikusok és képzőművészek népszerűségében és tiszteletében.
"– Most elkezdünk táncolni – mondta a tündér; „És amikor már majdnem vége napnyugtakor, miközben veled táncolok, jelezni fogok, és arra kérlek majd, hogy kövess engem, de ne engedelmeskedj. Kénytelen vagyok ugyanezt ismételni száz évig; és minden alkalommal a próba után, ha ellenállsz, erősebb leszel, amíg az ellenállás könnyűvé válik, és végül a kísértés teljesen legyőzhető lesz. Ma este, mivel ez lesz az első alkalom, figyelmeztettelek."
Az Ezeregyéjszaka az iszlám aranykorából származó közel-keleti népmesék arab nyelven íródott gyűjteménye. A mesék a középkori Arábiából és Perzsiából származnak. A korai kéziratok ritkák és eredetiségük kétséges, hiszen az arab mesemondás hagyományaiban a meséket nem írták le, hanem a mesélőknek kívülről kellett tudniuk azokat. Ennek ellenére mégis fennmaradt néhány hiteles darab, a legrégibb a 800-as évek elején íródott Szíriában. A mese műfaját az arab irodalom nem vette komolyan, úgy gondolták az gyerekeknek, asszonyoknak és öregeknek való, ezért lenézték. Nem is foglalkoztak vele egészen addig, míg az Ezeregyéjszaka a világirodalom egyik legnépszerűbb klasszikusává vált.  A gyűjtemény különféle változatait több szerző, fordító és tudós állította össze az évek alatt. Az első magyar kiadás 1829-ben jelent meg füzetek formájában Ezer Egy Éjszaka. Arab Regék címmel, majd ezután többféle átdolgozás jött létre, az egyik legismertebb Benedek Elek munkája 1926-ban. A legteljesebb magyar fordítást Prileszky Csilla készítette 1978 és 1993 között a második kalkuttai kiadás alapján. Az első angol kiadást a 18. században fordították, és Arab éjszakák (Arabian Nights), vagy Arab éjszakák szórakozásai (The Arabian Nights Entertainment) címen volt ismert. A meséket összekötő történet szereplői Sahrijár szultán és Seherezádé, a vezír lánya. A szultán szörnyű haragra gerjedt, miután szembesült azzal, hogy felesége hűtlen volt hozzá és bosszúból úgy határozott, hogy mindennap elvett egy szüzet, majd a nászéjszaka után másnap kivégeztette. Ez addig így folytatódott, míg lassan már egy asszony sem maradt a birodalomban. Ekkor a vezír lánya, Seherezádé önként ajánlkozott menyasszonynak, és a nászéjszaka után mesélni kezdett egy történetet az álmatlanságban szenvedő királynak, de befejezetlenül hagyta, hogy Sahrijár kíváncsi legyen a folytatásra, és életben hagyja őt. Másnap, miután befejezte a mesét, elkezdett egy újabbat, és ez így ment tovább ezeregy éjszakán át. A történetnek többféle befejezése ismert, de mindegyik egyezik abban, hogy a szultán megkíméli Seherezádé életét. A gyűjtemény változatos műfajokban gazdag, találunk benne elbeszéléseket, szerelmi történeteket, erkölcsi példázatokat, tengerésztörténeteket, állattörténeteket, kereskedő történeteket, tragédiákat, verseket, muszlim legendákat és humoreszkeket.  Ali Baba és a Negyven rabló, Történetek az Ezeregyéjszakából (1907) "Mardzsána eltáncolt még egy táncot gyakorlott, szép mozdulatokkal, mind gyorsabban és gyorsabban forgott, tőrt húzva elő övéből" A Hodder & Stoughton 1906-ban jelentette meg az Arab Éjszakák első kiadását Edmund Dulac illusztrációival. Ebben az angol verzióban az író, Laurence Housman újrameséli az eredeti történeteket; a kötetben elolvashatjuk például az Ali Baba és a Negyven rabló, A halász és a dzsinn, vagy az Ébenfa ló című meséket miközben 50, teljes oldalas színes illusztrációban gyönyörködhetünk. Dulac gyakorlott volt a keleties stílusú illusztrációk készítésében, ezáltal a megbízás jól illett művészeti stílusához. Az Ali Baba és a Negyven rablóban az egyik illusztráció egy Mardzsána nevű nőt ábrázol, aki bájosan táncol, miközben egy tőrt tart a kezében. A történetben a tánc után miközben körbe jár nézői között, hogy pénzt szedjen, egy gyors mozdulattal leszúr egy férfit, aki a történet legfőbb megtévesztőjeként szerepelt. Dulac a táncosnő arcára fókuszált és elszánt pillantást festett, miközben a nézőközönség két, az előadásba feledkezett tagjával bemutatja, hogy a titkolózás e pillanatában minden hatalom a nő kezében van 1. 2.
|
..jpg)
.jpg)
 |
| A vihar (The Tempest), 1908 "Halom, patak, rét s tó tündéri, ti, S kik könnyű lábbal űzitek a fövényen A gyors apályt, s futtok előle, ha Dagályba visszatér; törpék ti, kik A holdvilágon kört tiportok a Fűben, hová a birka nem harap" |
.jpg) |
| Hampipőke, 1910. Illusztráció a Csipkerózsika és más mesék könyvből |
 |
| "Egy szemhunyásnyit sem, egész éjjel" Borsószem hercegkisasszony (The Princess and the Pea or The Real Princess), 1911 |
A mesét legelőször 1835-ben írta le Andersen, hagyományos népmesék alapján melyeket gyermekkorában hallott.
"Volt egyszer egy királyfi, aki hercegkisasszonyt akart feleségül venni, de nem ám holmi jöttment hercegleányt, hanem olyat, aki igazán trónra termett. Bejárta az egész világot, hogy meglelje a hozzá illőt, de minden választottjában talált valami kivetnivalót. Hercegkisasszony akadt ugyan elég, de a királyfi kételkedett benne, hogy vérbeli hercegkisasszonyok, mert mindegyik tett valami olyat, ami nem illett hozzá. Hazatért hát a királyfi a birodalmába, és igen elbúsult, hogy nem lel magához való feleséget. Egy este szörnyű vihar kerekedett, dörgött-villámlott, az eső meg úgy zuhogott, mintha dézsából öntötték volna. A nagy égzengésben egyszer csak megverte valaki a palota kapuját. Az öreg király maga ment kaput nyitni. Egy hercegkisasszony állt a küszöbön. De uram teremtőm, hogy megtépázta a zuhogó eső meg a vad szél! A hajáról, ruhájáról patakokban szakadt a víz, a cipője orrán befolyt az eső, a sarkán meg kifolyt. S mégis azt merte mondani, hogy ő vérbeli hercegkisasszony! – No majd elválik, hogy igazat mondott-e – gondolta magában az öreg királyné, de nem szólt senkinek; bement a hálókamrába, kiemelt az ágyból minden dunnát, párnát, derékaljat, s egy szem borsót tett az ágydeszkára. Aztán rárakott a borsószemre húsz derékaljat, azokra meg húsz vastag pehelydunnát, s oda vezette éjjeli hálásra a hercegkisasszonyt. Reggel aztán megkérdezte tőle, hogy esett az alvás. – Egy szemhunyást sem aludtam – panaszolta a hercegkisasszony. – Isten tudja, mi volt abban az ágyban! Egész éjjel nyomott valami, akármelyik oldalamra fordultam. Csupa kék-zöld folt a testem. Restellem megmondani, de sosem volt még ilyen kényelmetlen ágyam! Most már aztán láthatták, hogy vérbeli hercegkisasszony a vendégük, mert húsz derékaljon és húsz pehelydunnán keresztül is megérezte azt a kicsi borsószemet. Csak egy javából való, igazi hercegkisasszony lehet ilyen kényes. A királyfi nyomban feleségül vette, úgy megörült, hogy igazi hercegkisasszonyra akadt. A borsószem meg a királyi kincseskamrába került, ott mutogatják mind a mai napig, ha ugyan azóta el nem lopta valaki." Via
.jpg) |
| A kis hableány (The Little Mermaid), 1911 |
Messze kinn a tengeren kékséges kék a víz, akár a búzavirág szirma, s átlátszó, mint a legtisztább üveg. És mély, nagyon mély, a leghosszabb horgonykötél se ér le a fenekére; sok-sok templomtornyot kellene egymásra állítani, hogy a tengerfenékről a víz színéig érjenek. Odalenn a mélységes mélyben lakik a tenger népe... (A teljes mese itt)
 |
| A kis hableány (The Little Mermaid), 1911 |
 |
| A Szél meséje (The Wind's Tale), 1911 "Sokszor találkoztam vele a mezei ösvényeken: füveket gyűjtött apjának, aki italokat és bűvös cseppeket főzött belőlük". A teljes mese itt. |
 |
| A hókirálynő a téli éjszakában (The Snow Queen on a Winter's Night), 1911 A teljes mese itt |
Dulac széles ecsetvonásokkal ragadta meg a Királynő misztikusságát, kifejezve a természethez fűződő kapcsolatát. A tél erőit testesíti meg, és a rejtélyt a lenti emberek számára. A monokromatikus, kék árnyalatú színvilág reprezentálja a hó feletti hatalmát és az általa irányított jeges erőt. Gyönyörű, de félelmetes is egyszerre ahogy a melegen megvilágított házak és templomok felett lebeg. Dulac festőtechnikája kifejezi a hózáporokat és a viharos hófúvásokat, melyeket a Királynő kedve szerint megidézhet. Via
Gyűrű van az ujjamon,
Főmön virágfüzér,
Nyakékem kincset ér,
S boldog vagyok nagyon.
Az eskünél szívem rohant;
Férjem szava tette vajon?
Mert úgy csengett e hang,
Mint holtért ha kong a harang,
S így szólt, ki a völgyben alant,
Harcban a földre zuhant,
És boldog most nagyon.
Ő védőn átkarolt már,
Csókolta sápadt homlokom,
Sírkertnek tűnt fel az oltár,
A lelkem messzire volt már,
Elormie-nál, a holtnál,
És a sóhaj neki szólt már:
"Boldog vagyok nagyon!"
S hitem bár összezúzva,
A frigy megáldatott,
S szívem bár összezúzva,
Ragyog ujjamra húzva
A gyűrű, mely tanúja,
Hogy mily boldog vagyok!
Uram, hintsd rám napodnak
Fényét, hiszen álmodom!
Lelkemről űzd el a rosszat,
Hogy fájón fel ne zokogjak,
S - mátkája egy halottnak -
 |
| Illusztráció Shakespeare: A Vihar című művéhez (The Tempest) (1908) |
"Ti szűzi nymphák, kígyós patakokban.
Kiknek hű arczán sáskoszorutok van,
Ki a fodor habból s e rét felé
Siessetek: Juno így rendelé!
Fel, hűs najádok, itt nászünnepet
Hű szerelem tart: el ne késsetek!"
 |
| Illusztráció A Szépség és a Szörnyeteg meséhez. Csipkerózsika és más mesék (1910) |
 |
| Illusztráció Omar Khayyam: Rubaiyat című művéhez |
"Egy jó Verskötet a Pálmák alatt,
s Kenyér, kancsó Bor, és ha kobzodat
megzendíted itt a Vadonban, - óh
Paradicsom rögtön a Sivatag!"
 |
| Álmok Álmodója (Dreamer of Dreams), 1915 |
Románia utolsó királynője egy Marie nevű angol hölgy volt, I. Ferdinánd felesége a 20. század elején. Elsősorban ápolónőként tevékenykedett, de szenvedélyesen szeretett írni is, 34 könyvet és rövid történetet adott ki élete során. 1915-ben megírta az Álmok Álmodóját, a tündérmesét egy királyi festő kalandjairól, aki útra kel, hogy felfedezzen egy varázslatos szemet. A művész követi a szemekről szóló álmát, mely egy találkozáshoz vezeti egy varázslónővel, mely szenvedélyes és romantikus érzelmeket eredményez. Ez volt a királynő második könyve, melyet Dulac illusztrált, az első a Fénytolvajok (The Stealers of Light) volt. A művész vonzódott az ehhez hasonló európai mesékhez, széleskörű festészeti tudásával ez az együttműködés tökéletes eredményt hozott létre. Az Álmodok Álmodója hat darab színes táblát tartalmazott borítóval, és egy art nouveau stílusban készült címlappal. Via
 |
| A gyöngy születése. Gyöngykirályság (Kingdom of Pearl), 1925 |