 |
| Maruyama Ōkyo - Tigris és Sárkány (Dragon and Tiger), 1770 tekercskép pár The Metropolitan Museum of Art |
2026. április 3., péntek
Maruyama Ōkyo - Tigris és Sárkány (Dragon and Tiger), 1770
Sárkány felhők és hullámok között (Dragon Amid Clouds and Waves), 15-16. század
 |
| Sárkány felhők és hullámok között (Dragon Amid Clouds and Waves), 15-16. század tekercskép, tus és selyem The Metropolitan Museum of Art |
A Gangesz keletkezése (Descent of the Ganges), 1700-1710
 |
| A Gangesz keletkezése (Descent of the Ganges), 1700-1710 tempera és arany, papíron |
A Kailash-hegy a mai napig népszerű zarándokhely Síva követői körében. Hogy elnyerjék az istenség kegyét szigorú fizikai, olykor önsanyargató gyakorlatokat hajtanak végre.
%20(1909-1910)%20Kamisaka%20Sekka.jpg)
George Edward Robertson (1864-1920) - A tavirózsás tónál
 |
| George Edward Robertson (1864-1920) - A tavirózsás tónál Magángyűjtemény |
Kano Tanshin (Moromichi) - Jurōjin, korai 19. század
 |
| Kano Tanshin (Moromichi) - Jurōjin, korai 19. század tekercskép, tus és selyem |
Jurōjin-t, aki állítólag Kínában élet a 11. század végén öreg, hosszú szakállú emberként ábrázolja a művész. Botot tart kezében (némely ábrázolásokon tekercset) és egy őz kíséri. Japánban ő az egyik szerencseisten. A hosszú életet jelképezi, ezért gyakran az újévi ünnepléshez kapcsolódik.
Alice csodaországban illusztrációk, Sir John Tenniel
 |
| Alice és a Cheshire-i macska |
 |
| A Fehér nyúl |
 |
| Tanács egy Hernyótól |
 |
| A bolond teadélután |
2026. március 7., szombat
Suzanne Valadon
A polgári társadalom botrányosnak találta művészetét, főleg női aktjait, melyek a női erőt és függetlenséget jelenítették meg a vásznon.
Marie-Clémentine néven született Bessines kisvárosában 1865-ben. Párizs bohém negyedében, Montmartre dombjain nőtt fel, mely részben nyomornegyednek számított akkoriban. Lázadó természete egyre inkább kivirágzott, iskola helyett sokszor inkább az utcákon játszott barátaival. Később így emlékezett vissza ezekre az időkre: „…Attól a naptól kezdve Montmartre utcái jelentették számomra az otthont. Csak az utcákon volt izgalom, szeretet és eszmék – amit más gyerekek csak az ebédlőasztaluk körül találtak meg…" Gyakran fékezhetetlen dühkitörések árasztották el. Vad természetű és alacsony termetű volt, gazdag képzelőerővel megáldva: néha a logikától független kitalált történeteket mesélt, például hogy egy 15. századi költő, François Villon az apja, és később is gyakran füllentett koráról vagy születési idejéről. Édesanyával kapcsolata az évek múlásával egyre ridegebbé vált, melynek oka részben az asszony egyre inkább elhatalmasodó alkoholizmusa lehetett. Ennek ellenére kb 60 évig együtt éltek és a művész gyakran festette meg a későbbiekben.
Suzanne kb. 10 éves kora óta dolgozott, változatos munkakörökben: pincérnőként, dadusként, virágosként, mosónőként, varrónőként. 15 éves korában régi álma valóra vált mikor cirkuszi akrobata lett, ám egy esés után a trapézról többé nem tudott fellépni hátsérülése miatt. Ez nagy csalódás volt számára, de másik szeretett kedvtelése, a rajzolás továbbra is élete része maradt.
A dombtetői Montmartre csak az időtájt lett nem rég Párizs része; a hely kedvezőnek számított az alacsonyabb társadalmi osztály számára is megfizethető lakásokért és új munkalehetőségekért. Ezen kívül a dombon egyre több kávéház és táncterem nyílt, melyekről a terület egyre ismertebb lett és még napjainkban is legendák övezik. A legismertebb a Moulin Rouge, de népszerű volt a Suzanne-ék utcájában 1881-ban megnyílt Fekete Macska (Le Chat Noir), a The Divan Japonais, valamint a Moulin de la Galette is, mely táncház és étterem keverékeként üzemelt. A környék közkedvelt volt mára már klasszikusnak számító festők, zenészek és írók köreiben, többek között Henri de Toulouse Lautrec is ott élt és alkotott. Suzanne a festő szomszédjaként gyakran találkozott vele, mosónőként ruhákat vitt neki. Idővel annyira közeli és bizalmas barátok lettek hogy a nő többször Lautrec összejövetelinek háziasszonyi teendőit is ellátta.
.jpg) |
| Suzanne Valadon, 1885 |
A fiatal nő a cirkusz utáni időszakban kb. 15 éves korától több, a korszak legfontosabb festőjének állt modellt, pl. Renoir, Pierre Puvis de Chavannes és Lautrec képein gyakran láthatjuk. E munka sok fiatal lánynak biztosított viszonylag stabil de rizikós és a társadalom egy része által lenézett megélhetést, mert a festőmodelleket sokszor csak egy hajszál választotta el a prostitúciótól vagy attól hogy művészek szeretői legyenek. Suzanne-t ez nem érdekelte, imádta új munkáját. Kialakult a napi rutinja, melyet éveken át követett: nappal modellt ült a festőknek, este pedig velük tartott a kávézókba, bárokba egy kis kikapcsolódásra, mindeközben szellemileg is fejlődött, csiszolódott ugyanis érdekes intellektuális beszélgetésekben vehetett részt. Otthonosan érezte magát e kreatív és szenvedélyes társaságban. Mindenféle kalandban szívesen részt vett, egyszer például csupán egy maszkot viselve lecsúszott a Moulin de la Galette korlátján. Lautrec nevezte el Suzanne-nak viccből, a Susanna és a vének bibliai történetre utalva, ahol idősebb férfiak egy fiatal nőt fürdés közben meglestek és ajánlatot tettek neki. Lautrec szerint őt is hasonló kéjvággyal nézegetik az idősebb férfiak festés közben.
Karizmatikus szépségét és személyiségét sokan kedvelték. Többek között láthatjuk Renoir: A nagy fürdőzők (1884-87), és Esernyők (1881-86 körül), valamint Degas: A kád (1886) képen, egy bár asztalánál (Lautrec: A Másnaposság, (1884-87)) és A művészetek és múzsák szeretett szakrális ligete (1884) Chavannes festmény egyik alakjaként. Suzanne nem mindig felismerhető, de ennek ellenére láthatjuk ismerős tulajdonságait: haját Santiago Rusinol: A Nevető Lány és állkapocsvonalát Lautrec: A Másnaposság festményén. Ezen kívül Gustav Wertheimer egyik festményén is láthatjuk csábító szirénként és olykor még táncolni is (Renoir: Bougival tánc). Néhány művésszel több is kialakult mint festő és modell kapcsolat, többek között először Puvis de Chavannes-el, majd később Renoir-val is igen közel kerültek egymáshoz az évek során.
,%20by%20Henri%20de%20Toulouse-Lautrec,.jpg) |
| Henri de Toulouse-Lautrec: Másnaposság (The Hangover), 1887-89 olaj, vászon, 47 cm × 55 cm The Fogg Museum |
Valadon egyik kedvenc helye a Fekete Macska volt, itt ismerkedett meg Miguel Utrillo-val 1880-ban 15 éves korában. A festő 3 évvel volt idősebb a lánynál és a vonzalom azonnal kialakult köztük. Suzanne így emlékszik vissza erre az időszakra: " Fiatalságom legjobb éveit töltöttem vele.. művészi és bohém életet éltünk." Kapcsolatuk után, ahogy legtöbb szeretőjével, nagyon jó barátságban maradt.
1883-ban 18 éves korában ismeretlen apától megszületett fia, Maurice Utrillo. Habár Miguel a nevére vette, ez valószínűleg inkább csak azért történt hogy a gyermek és anyja élete könnyebbé váljon, a férfit nem az apai érzések vezérelték. Az igazi apa kilétét máig homály és találgatások övezik. Sokak szerint Renoir lehetett, akinek 1882-ben, teherbe esése idején rendszeresen modellt ült. Suzanne nagyon szerette fiát, aki egy életen át egyik legkedvesebb múzsája volt, bár kevés ideje jutott rá, így sokszor anyja Madeleine vigyázott a gyermekre.
A fiatal nőt érdekelte a festészet, ám nem engedhetett meg magának hivatalos
művészeti képzést. Ez nem állította meg az alkotás iránti
vonzalmát: az évek során miközben hosszú órákon át modellt ült, a festőket nézte munka közben egyre többet tanulva tőlük. És a legjobbaktól, közvetlenül alkotás közben tanulhatott, mellyel semmilyen hivatalos képzés nem vehette volna fel a versenyt. Gyerekkora óta szeretett rajzolni, és azóta is minden szabadidejében e kedvtelésnek hódolt. Lautrec elsők között érzékelte tehetségét és bátorította a gyakorlásra, sőt többször együtt rajzoltak. A művész arra biztatta hogy mutassa meg Edgar Degas-nak munkáit. Suzanne beleegyezett, bár nagyon ideges volt a
találkozó előtt, hiszen Degas-ról közismert volt hogy nem
szívesen fogad akárkit és a szelíd stílus sem volt rá jellemző.
Ám pozitív csalódás érte: a festő ugyanis miután elmélyülten
tanulmányozta rajzait, ránézett, bólintott és ennyit mondott: „Ön
valóban egy közülünk.”
Idővel meghitt barátság alakult ki köztük, melyet mindketten nagyra értékeltek. A festőt elbűvölte a nő egyszerre erőteljes és szubtilis vonalhasználata, és tovább bátorította a rajzolásra, több művét megvásárolta, valamint rajz és rézkarc technikákra tanította. Hitt abban, hogy a lánynak ösztönös tehetsége van a festészethez, és nem csak tanácsokkal látta el, de meggyőzte saját műkereskedőjét is, hogy állítsa ki a képeit. Valadon hamarosan sikert sikerre halmozott, és 1894-ben ő lett az első nő, aki felvételt nyert a Francia Nemzeti Képzőművészeti Társaságba.
Lautrec szintén több alkotását is megvette, melyek lakása díszei lettek, ami tovább segítette képei népszerűsítését. Állítólag minden hozzá ellátogató műkereskedőnek azt mondta, hogy falán Franciaország egyik legjobb művészének képei láthatóak. Emellett Lautrec nem csak a művészetre, de arra is tanította, hogyan viselkedjen, beszéljen és öltözzön úgy mint egy úrinő. Barátságnál eleinte több is volt köztük, szenvedélyes kapcsolatuk két évig tartott.
 |
| Pierre Auguste Renoir - Városi tánc (Dance in the city), 1882-83 oil on canvas, 180 cm x 90 cm Musée d'Orsay, Paris |
Egyedi stílusa már korai munkáin is érzékelhető. A korban a nőktől megszokott feminin, lágy és finom stílustól eltérően rajzain sötét, magabiztos, erőteljes körvonalakat láthatunk. Már ezzel is dacolt a konvenciókkal, képei egyfajta nyers közvetlenséget árasztanak, mellyel kitűnt a férfiak uralta művészvilágban. Nem félt átlépni határokat témaválasztásban és technikai megoldásokban egyaránt. Művészi munkásságának egy másik fontos jellemzője az egyedi nézőpont. Még akkor is, ha ismerős témákkal (például fürdőzőkkel vagy női aktokkal, csendéletekkel) dolgozik, a téma egyedi értelmezése azonnal felismerhető.
Első ismert pasztelljei közül néhány 1883-ból származik, köztük egy önarckép. Úgy tartják, hogy első női aktját 1892 körül rajzolta, és a következő évig főként pasztell- és szénrajzokat készített, főként fiáról és családjáról. Első ismert olajfestménye hasonló évből származik, de továbbra is a rajzolást részesítette előnyben, mivel a festékeket nehéz volt beszerezni, és magának kellett kikevernie.
Munkái egyre több figyelmet kaptak, rajzait vásárolni kezdték, kiállításai nyíltak. Előszőr 1893-ban a Le Barc de Boutteville Galériában, majd 1894-ben a Societé Nationaled es Beaux Arts megrendezésében a Szépművészeti Szalonban.
Bonyolult és változatos magánéletet élt számos viharos és szenvedélyes kapcsolattal, melyek közül talán az Erik Satie-hez fűződő szerelem a legismertebb. Az akkor még ismeretlen zongoraművésszel 1893-ban találkoztak a Fekete Macska kávéházban. Suzanne 28, Erik 27 éves volt. A férfi már aznap este megkérte a kezét, annak ellenére hogy a hölgy egy másik szeretőjével volt éppen. Kapcsolatuk fél évig tartott, és mindkettőjük művészetére hatást gyakorolt: Valadon megfestette Satie portjéját, a zongoraművész pedig ez idő alatt komponálta a Danses gothiques című darabot. A festőnő a férfi közelébe költözött, gondoskodott róla akár egy feleség, a zenész pedig kolbászból készült nyakláncot ajándékozott neki és játékhajókat utaztattak a folyón. Mindketten különös személyiségek voltak, Satie pl. csak fehér ételeket evett, minden este 10:37-kor feküdt le aludni (egyik szemét nyitva tartva), mindig kalapácsot hordott magánál és borát ivás előtt felforralta. Kottáihoz különös és olykor vicces előadói utasításokat írt pl. "A gondolatod hegyével", "Egyedül egy pillanatra. Hogy ürességet kapj." "Nyisd ki a fejet." "Vértezd fel magad clairvoyance-al". Suzanne házi kecskét tartott, akivel megetette nem jól sikerült képeit, macskáit kaviárral etette péntekenként és csuklóján répacsokor díszt hordott, más alkalmakkor viszont salátacsokrot és élő csigákat kiegészítőként. Erik annyira szerette a nőt, hogy szakításuk után is még évekig szerelmes leveleket írt neki. Suzanne után egy kapcsolata sem volt, inkább teljesen a zenének szentelte életét.
 |
| Erik Satie portréja, 1893 |
Valadon 1896-ban, 31 évesen férjhez ment egy gazdag bankárhoz, Paul Mousis-hoz, majd a család, Suzanne anyjával és fiával együtt Párizs csendes külvárosában telepedett le. A nő boldog volt: életében először saját műterme lett és nem kellett a pénz miatt aggodalmaskodnia, annyi és olyan festéket vehetett amilyet csak akart. Új életmódja lehetővé tette hogy még szabadabban alkothasson. Rajzait és rézkarcait elkezdték megvásárolni és nyomatait kiadni. Folytatta a rajzolást, főként hétköznapi jelenetek közben látható nők voltak témái. Noha ez a tematika meglehetősen gyakorinak számított férfi kortársai körében, egy női művésztől szokatlannak volt, főleg úgy hogy a nők az idealizált ábrázolásmód helyett természetes testtartásban és idomokkal láthatók. Boldogságát csak az árnyékolta, hogy fia alkoholizmusa és mentális betegsége , -mely egész életét végigkísérte- elkezdett egyre erőteljesebben megmutatkozni. Gyakran hangulatváltozásoktól és dühkitörésektől szenvedett, sokszor csak nagyanyja társaságában tudott megnyugodni aki gyerekkora óta borral csillapította lelkiállapotait. A tetőpont 1901-ben érkezett el, közvetlenül Maurice tizenkilencedik születésnapja előtt, amikor három hónapig elmegyógyintézetbe került és skizofréniával diagnosztizálták. Nehéz időszak volt ez Suzanne számára, mivel ekkoriban értesült legjobb barátja Lautrec haláláról is, aki harminchét évesen hunyt el. Ám nem esett kétségbe, segített és támogatta fiát ahogy tudta: az elmegyógyintézet után egy orvos javaslatára egyfajta terápiaként festeni tanította, és segített elindítani sikeres művészeti karrierjét.
 |
| Suzanne Valadon és fia, Maurice Utrillo, 1884 |
1909-ben Maurice bemutatta 44 éves anyját 23 éves festő barátjának, André Utter-nek, akivel annyira közel kerültek egymáshoz, hogy a nő 1909-ben elvált, majd néhány évvel később összeházasodott André-val. A korkülönbség nem érdekelte és amúgy is mindig fiatalabbnak látszott koránál, melyre viselkedése is ráerősített. Utter így jellemezte "Úgy tűnt inkább táncol, sétálás helyett. Olyan volt mint egy amazon és egy tündér."
Az új szerelem megihlette, lelkesítette; gyakran láthatjuk kedvesét vásznain. Ezzel elkezdődött termékenyebb és érett időszaka, 1911-ben megnyílt első önálló kiállítása, rendszeresen részt vett a Salon d’Automne-n és a Függetlenek Szalonján (Salon des Independens). Emellett Berthe Weill, az akkori egyetlen női párizsi műkereskedő (aki lelkesen támogatta a női művészeket) kiállításain is gyakran lehetett képeivel találkozni. Valadon játszva a konvenciókkal férfi aktokat festett új múzsája által inspirálódva (pl. Ádám és Éva kertje, 1909, Hálókivetés, 1914). Ez akkoriban egy nőtől igen szokatlan volt, főleg hogy ironikus módon a modellből lett festő aki korábban férfiak által festett, gyakran eroticizált aktokban pózolt, most hasonlóan erotikus hatású férfi aktokat festett női szemszögből.
Kreativitása virágzott. Eddig elsődleges médiuma a papír helyett egyre inkább az olajfestészetben lelte örömét. Gyakran hozzá közel álló embereket választott festménye témájaként. Ebből az időszakból származó képei egy újfajta érettséget mutatnak. Hangsúlyos és kanyargós körvonalai gyakran Paul Cézanne stílusára emlékeztetnek, míg élénk palettája Gauguin színvilágára emlékeztet. Művészetére a vastag, erőteljes, hullámzó, fekete körvonalak és a merész ecsetkezelés a jellemzőek. Élénk, váratlan színeket alkalmazott és örömét lelte a bonyolult, gyakran össze nem illő mintázatok (függönyök, ruhák, drapériák) játékában és leegyszerűsített formákban. Nem tartozott egyetlen művészeti irányzathoz sem, mégis munkásságában egyértelműen megmutatkozik mind a szimbolista, mind a posztimpresszionista esztétika. Elsősorban olajfestékkel, olajceruzákkal, pasztellkrétával és vörös krétával dolgozott; nem használt tintát vagy akvarellt, mert ezek a médiumok túl folyékonyak voltak ízlésének.
 |
| Suzanne Valadon: Családi portré (Portrait de famille), 1912 olaj, vászon, 98 x 73,5 cm Musée d'Orsay |
A Családi portré című képen, a művész bemutatja szokatlan családi dinamikáját. Utrillo az előtérben melankolikusnak és elgondolkodónak tűnik. Utter bal oldalon, Valadon pedig a középpontban áll, élete két fontos férfija között. Utrillo mögött az idős Madeline; a fizikai hasonlóság anya és lánya közt egyértelműen érzékelhető. Az erőteljes körvonalak és karakterábrázolás e képén is érzékelhető.
Valadon és férje rendszeresen állítottak ki együtt egészen 1934-es válásukig, amikor a nő majdnem hetvenéves volt, emellett kb. 1918-től Utter Suzanne és fia művészeti menedzsereként is dolgozott. Maurice táj- és városképei egyre népszerűbbek lettek, egyre magasabb áron lehetett őket eladni.
 |
| Két macska (Les deux chats), 1918 olaj, vászon, 39.2 x 50.5 cm Magángyűjtemény |
Suzanne népszerűsége 55 éves korától, az 1920-as években
emelkedett tetőpontjára, élete során négy retrospektív kiállítása is nyílt. Festményein és nyomatain keresztül átalakította a női akt műfaját azzal hogy nőként hitelesen és
mélyrehatóan fejezte ki a feminin tapasztalatokat. Az 1930-as
évekre nemzetközi ismertségre tett szert. Pénzügyileg újra stabilabbá kezdett válni, főleg miután egy párizsi műkereskedő felajánlotta neki és fiának, hogy közösen egymillió frankot fizet egy megállapodott munkamennyiségért cserébe. Valadon azonnal vásárolt egy régi kastélyt Villefranche-sur-Saône-ban a pénzből, majd a család onnantól a nyarakat az új kastélyban, a telet pedig Montmartre-on töltötte, ez a változatosság talán mindannyiuk egészségének jót tett. A művész nagylelkű volt, gyakran ajándékozott extravagáns ajándékokat barátainak és szeretteinek, a borravalóval is bőkezűen bánt és állítólag minden hajléktalannak és utcagyereknek adott pénzt akivel összetalálkozott.
Aktjai sokban különböznek férfi művésztársaiétól. A modellből lett festő érzékeny és empatikus szemén át, a női tekintet (female gaze) szűrőjén át látjuk a nőket és nem erotikus tárgyként. Ezek a festmények realisztikus nőkről készültek, természetes formákkal és ívekkel. Valadon a női testszőrzetet is megfesti, melyet a művészetben gyakran illetlennek és piszkosnak gondoltak (főleg nőkön). Akár ismeretlen modelleket, vagy saját tükörképét festette, művészete ünnepelte a különböző korú és testalkatú természetes nők egyediségét. Folyamatos vágy vezérelte arra hogy igazinak láttassa őket, mindenféle idealizálás nélkül. Akár csak mosás, fekvés, öltözködés, kártyajóslás, álmodozás vagy ránk tekintés közben látjuk őket, mindig szabadnak tűnnek. Valadon érett stílusának megfelelően aktjain merész színeket, erőteljes körvonalakat, bonyolult, játékos mintákat és gazdagon díszített hátteret alkalmaz.
 |
| A vörös kanapé (Nu au canapé rouge), 1920 olaj, vászon, 80 x 230 cm Musée du Petit Palais |
 |
| Fekvő akt (Reclining nude), 1928 olaj, vászon, 60 x 80,5 cm The Metropolitan Museum of Art |
,%201923.jpg) |
| A kék szoba (Le chambre bleue), 1923 olaj, vászon, 90 cm x 116 cm Musée National d'Art Moderne, Paris |
Valadon egyik leghíresebb festménye a Kék Szoba. A kép a female gaze egyik legszebb példája. A Fekvő Akthoz hasonlóan a Kék Szoba is megkérdőjelezi a vékony, meztelen, kinyújtózott nő hagyományos pózát. A képen a modell egy teljesen felöltözött természetes testalkatú nő, aki még nadrágot is visel, mely akkoriban kezdett csak lassacskán a nők körében is egyre népszerűbbé válni és társadalmilag elfogadottá. Korábban ez teljességgel elképzelhetetlen lett volna. Szájából cigaretta lóg miközben könyvekkel a lába mellett pihen: egy igazán időtlen jelenet, akár 2026-ban is egy szombat délelőtt kellemes pillanata lehetne. A modell póza hasonlít az odaliszkekéhez, a háremhölgyekhez, akiket gyakran meztelenül ábrázoltak. Érdekes összevetni Manet Olympia-jával is. A kompozíció nagyon hasonló, de Manet aktján az erotikus légkör és csábítás kifejezetten érezhető, míg Valadonén az erős szexualitás a modell összetett és sokrétű karakterének csupán egy részét képezi. Az odaliszkek klasszikus ábrázolástól is eltér: a nő fel van öltözve és itt nem erotikus tárgy, hanem önálló téma: ahogy egyik kezét lazán combjain pihenteti, úgy tűnik mintha pihenés vagy szemlélődés közben véletlenszerűen látnánk, talán a lábánál fekvő könyvek elgondolkodtatták. Nem törődik tekintettünkkel – inkább olyan érzést kelt, mintha bármelyik pillanatban meggyújthatná a cigarettáját és elsétálhatna. A színek és formák játéka itt is izgalmas. A fehér és kék virágos takaró az előtérben Matisse és Gauguin világára emlékeztet, a lazábban és szubtilisen festett háttér viszont szinte teljesen absztrakt stílust képvisel.
A művész portréi valós érzelmeket és fizikai megjelenést ábrázolnak: arra bátorítva a nőket hogy saját nézőpontjuk szerint lássák testüket, magukat és értékrendjeik szerint éljék életüket. Stílusa sokban különbözött női kortársaitól, Berthe Morisot-tól és Mary Cassatt-tól, akik közép-felsőosztálybeli családokba születve sokszor szigorú szabályok és elvárások között kellett élniük, művészetük pedig sok szempontból korlátok közé szorult, pl. nem választhattak akármilyen témát és stílust, ám abban hasonlítottak, hogy ők is gyakran a női lét hétköznapi jeleneteit festették meg. Egyedülálló anya lányaként és az utcán nevelkedve Valadon kifejlesztette az önbizalmat a függetlenséghez, mert szokatlanabb képeket festeni, és identitását a társadalmi normáktól eltérően meghatározni. Ez a kezdeti hátrány és sok nehézség lett később az melyből rengeteg erőt és bátorságot merített, és az egyik legértékesebb emberi tulajdonság személyisége alapvető részévé vált: mert kívülálló lenni és szabad a nőkkel, művészetekkel kapcsolatos társadalmi és egyéni elvárásoktól.
Önarcképei munkássága egyik legfontosabb része. Karrierje elején nehéz anyagi helyzetében ritkán adatott meg neki a lehetőség hogy modelleket foglalkoztasson, így inkább önmagát festette le, hasonlóan a többi művészhez. Nem meglepő módon egyedisége itt is megmutatkozott. Megkérdőjelezve a társadalmi normákat, idősebb korában, 66 évesen megfesti önarcképét fedetlen mellekkel, melyben meztelensége nem szexualitást képvisel hanem egy szabad, az elvárásokra fittyet hányó nő identitásának kifejeződése. Ahogy korábbi képein, a meztelenség itt sem azonos a szexuális elérhetőséggel. A témaválasztása még manapság is figyelemre és elismerésre méltó, hiszen bátran megmutatja és nem idealizálja idősödő testét, lebontva a manapság is gyakori "szépség a kor előrehaladtával csökken" tévhitet. Suzanne aktja a személyiségről szól: megfesteni énjét teljesen mezítelenül és testét olyannak amilyennek ő látja, minden szabálytól és idealizálástól szabadon.
_Autoretrat_amb_els_pits_nus_-_Suzanne_Valadon_(1931).jpg) |
| Önarckép fedetlen mellekkel (Self-portrait with bare breasts), 1931 olaj, vászon Magángyűjtemény |
Idősebb korára nehéz természete erősödött, gyakran egocentrikus és hiú volt, azt hangoztatta hogy a családban ő a legjobb művész és munkái a Louvre-ba valók. Felsőbbrendűen viselkedett, valószínűleg az öregedésével járó belső bizonytalansága miatt egyre több feltétlen csodálatot követelt férjétől egyfajta alárendelt szerepbe helyezve őt, aki ezt hagyta. Házasságuk hanyatlásnak indult, Utter gyakran más nők karjaiba menekült, majd elváltak. Karrierje utolsó éveiben főként csendéleteket és tájképeket alkotott. 1933 és halála között rendszeresen kiállított a Salon des Femmes Artistes Modernes-ben (Modern Női Művészek Szalonja). 70 éves volt és még mindig sokat aggódott fia miatt mikor egyik pártfogója özvegye feleségül ment Maurice-hoz. Suzanne eleinte örült a házasságnak, de hamarosan úgy érezte a nő közéjük állt és elvesztette fiát is férje után. 72 éves korában a festőállványa mellett agyvérzést kapott, majd meghalt. Temetésén a kor vezető művészei és személyei vettek részt hiszen nagyon sokan szerették különc és izgalmas személyiségét.
Szinte egész életében megkérdőjelezte a megszokott társadalmi és művészi tradíciókat, saját szabályai szerint élt és dolgozott. Nem követte a nőkről alkotott vizuális és művészeti elvárásokat, mely még napjainkban is intenzív hatást kelt és aktuális téma a közösségi és egyéb média részben uralta idealizált, manipulatív és a tökéletesség illúzióját népszerűsítő világában, mely gyakran kihat a hétköznapokra is, hiszen még ebben a korszakban is megannyi nő nem tudja vagy meri megkérdőjelezni az aktuális trendeket, szépségideált, a feléjük támasztott vélt vagy valós társadalmi elvárásokat, szerepeket és olyan életet élnek mely talán nem olyan amit valójában szeretnének.
Habár elért némi sikereket élete során, munkájával a művészettörténet nem igazán foglalkozott. Inkább férfiakkal való kapcsolatai miatt került az érdeklődés középpontjába: a nagy festők, zenészek modelljeként, szerelmeként és a festő, Maurice Utrillo anyjaként. Mégis, mindez a kalandos életút és a művészete összefonódik, mert egy hagyományosabb életmódú és gondolkodású nő lehet sosem tudott volna a 19. század végén, 20. sz. elején ilyen képeket létrehozni. Igen nagy mennyiségű munkát hagyott hátra – 500 festményt és 300 grafikát.
.jpg)
 |
| Fésülködés (La coiffure), 1905 |
 |
| Louson és Raminou, 1920 olaj, vászon, 61 cm x 50,2 cm Magángyűjtemény |
 |
| Virágcsokor kancsóban (Bouquet de fleurs dans un pichet), 1903 |
 |
| Akt csizmában (Nude with boots), 1916 |
%20-%201938.jpg) |
| Tájkép (Paysage), 1917 olaj, vászon, 66 x 81 cm Magángyűjtemény |
.jpg) |
| Két akt (Two nudes), 1923 olaj, vászon 161.6 x 130.2 cm |
 |
| Az élet öröme (The Joy of Life), 1911 olaj, vászon, 122.9 cm x 205.7 cm The Metropolitan Museum of Art A természetben fürdőzés klasszikus témaválasztás, melyet az ókori Görögországtól kezdve számos festő megörökített. Suzanne itt is egyedi nézőpontot visz a témába, a férfi aktot, melyhez szerelme Utter ült modellt. Néhány kutató szerint a férfialak a klasszikus "fürdőzők" motívum újraértelmezése a művész saját modern szemléletmódján keresztül. A hagyományos jelenetektől eltérően (idilli természeti tájban fürdőző meztelen nők) a férfi jelenléte módosít a narratíván, erotikus töltetet ad, míg mások szerint szerepe a male gaze paródiájaként is értelmezhető. A nők úgy tűnik nem vesznek tudomást jelenlétéről: függetlenek, természetesek, nem tetszeni akarnak csak élvezik a pillanatot, a természetet és egymás társaságát, ezzel is finoman megkérdőjelezik a nemiség és vonzalom hagyományos ábrázolásmódjait. |
 |
| Hálókivetés (Le Lancement du filet), 1914 olaj, vászon, 20,1 cm x 30,1 cm Musée des Beaux-Arts de Nancy |
 |
| Almák, kancsó és teáskanna (Pommes, Pichet Et Théière), 1919 körül olaj, vászon, 50,4 cm x 65,4 cm Magángyűjtemény |
 |
| Csendélet ananásszal (Nature morte à l’ananas), 1922 olaj, vászon, 73 x 60 cm Magángyűjtemény |
 |
| Virágcsokor és macska (Bouquet and a Cat), 1919 Magángyűjtemény |
 |
| Raminou egy terítőn (Raminou sitting on a cloth), 1920 |
 |
| Akt macskával, virágmintás drapérián fekve (Nu au chat, allongé sur une draperie à fleurs), 1920 olaj, vászon, 97.2 × 145.7 cm Magángyűjtemény |
_Andr%C3%A9_Utter_et_ses_chiens_-_Suzanne_Valadon.jpg) |
| André Utter, kutyáival, 1932 olaj, karton, 163,5 x 131 cm Musée Paul-Dini |
 |
| Tavaszi virágok (Spring flowers), 1928 olaj, vászon, 81 x 74,6 cm Statens Museum for Kunst |
_L'%C3%A9t%C3%A9_ou_Adam_et_Eve_-_Suzanne_Valadon_-_Mus%C3%A9e_national_d'Art_moderne_Paris.jpg) |
| Ádám és Éva, 1909 olaj, vászon, 162 x 131 cm Musée National d'Art Moderne, Paris A festmény a fiatal André Utterrel való megismerkedése időszakában készült. A szerelem hatására kreativitása új lendületet kapott. A majdnem életnagyságú festmény Valadont Évaként, Uttert pedig Ádámként ábrázolja Édenkert paradicsomában. A kép eredetileg Utter nemi szervét takaró levelek nélkül készült, de később ráfestette, mert anélkül nem állították volna ki az 1920-as Szalonban. A nő itt mintha saját kapcsolatát ünnepelné, a férfi a tiltott gyümölcs, ő pedig érte nyúl hogy elvegye. Ez talán a legelső női művész által festett (eredetileg) teljesen meztelen férfi festmény, valamint az egyik első teljes alakos női akt önarckép. |
_La_Femme_aux_bas_blancs_-_Suzanne_Valadon_-_Mus%C3%A9e_des_Beaux_Arts_de_Nancy.jpg) |
| Nő fehér harisnyában (The Woman in White Stockings), 1924 olaj, vászon, 73 x 60 cm Museum of Fine Arts of Nancy A többihez hasonlóan e képen is egy hétköznapi, intim pillanatában láthatjuk Valadon modelljét. A nő talán egy jól sikerült este, fellépés vagy szerelmével találkozás után elmélázva pihen vetkőzés közben. A szék alatt virágcsokor hever közönyösen: valószínűleg nem az első és utolsó melyet kapott. A művész itt is élénk színekkel és erőteljes körvonalakkal fejezi ki és ünnepli a természetes, idealizálástól mentes női szépséget és a hétköznapi élet egyszerű, meghitt jeleneteit. |
 |
| A jósnő (Fortune-Teller) 1912 olaj, vászon, 63 cm x 130 cm Musée du Petit Palais |
 |
| A hegedűtok (La Boîte à violon), 1923 olaj, vászon Musée d’Art moderne de Paris |
 |
| Csendélet virággal és gyümölccsel (Nature morte aux fleurs et aux fruits), 1919 olaj, panel, 60,7 x 47,8 cm Magángyűjtemény |
 |
| Rózsa a tükörben (La Rose au miroir), 1919 olaj, vászon, 35.7 x 27.5 cm Magángyűjtemény |
 |
| Ketty nyújtózkodik (Ketty Stretching), 1904 |
 |
| Catherine fésülködik (Catherine nue se coiffant), 1895 |
 |
| Christiane, 1905 |
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)