A francia festő 1841. január 14-én született Bourges városában. Apja magas kormányzati tisztviselőként dolgozott, anyja pedig a rokokó festő, Jean-Honore Fragonard rokona volt. A család, Berthe két nővérével (Yves és Edma) és öccsével, Tiburce-al együtt 1852-ben Párizsba költözött, ahol a művész élete végéig lakott. Polgári család lányaiként elvárható volt, hogy Berthe és nővérei művészeti képzésben részesüljenek. Nemük miatt hivatalos intézményekben nem tanulhattak, így alternatív úton, magántanárokkal vagy saját szorgalomból fejleszthették képességeiket.
 |
| Marcellin-Gilbert Desboutin - Berthe Morisot portréja, 1876 körül The Metropolitan Museum of Art |
Joseph Guichard, a festő elvitte a lányokat a Louvre-ba, ahol megtanította, hogyan másolják le a képeket gyakorlásként. Egy idő múlva a férfi nyomatékosan figyelmeztette a szülőket, hogy ha tovább folytatja a tanítást, az problémás lehet, ugyanis a lányok olyan velük született képességek birtokában vannak, melyekkel igazi festő válhat belőlük, ami már-már forradalminak számított volna az akkori középosztály körében. Ennek ellenére Edma és Berthe továbbra is tanult, bár később Edma feleségül ment egy tengerésztiszthez, családot alapított, kevesebb ideje maradt a festésre, így felhagyott művészi ambícióival. Ettől függetlenül továbbra is biztatta húgát, hogy folytassa a munkát. Fennmaradt leveleik szeretetteljes kapcsolatot mutatnak: Berthe sajnálta a köztük lévő távolságot, és hogy Edma visszavonult a festéstől. Nővérének is hiányzott az együtt töltött idő: "... gondolatban gyakran vagyok melletted, drága Berthe. A műtermedben vagyok, szeretnék elszökni, ha csak egy negyedórára is, hogy belélegezhessem azt az atmoszférát melyen éveken át osztoztunk."
Morisot már korán eldöntötte, hogy művész lesz, és célját komolyan is vette. 1861-ben megismerkedett a Louvre-ban másolás közben Camille Corot-val, a barbizoni festők egyik fontos alakjával, aki tanítványává fogadta. Az ő hatására kezdett el en plein air festeni, első komolyabb képeit a szabad ég alatt hozta létre. A festészet mellett szobrászatot is tanult, ám egyetlen munkája sem maradt meg, korai alkotásait megsemmisítette. 1864-ben, 23 évesen, két tájképét kiállította a párizsi Szalon, ahol festményeivel 1874-ig rendszeresen lehetett találkozni.
 |
| Vízpart, tanulmány (Study, The Water's Edge), 1864 olaj, vászon, Magángyűjtemény |
1868-ban ismerkedett meg Édouard Manet-val, akivel közeli baráti- és munkakapcsolatot alakított ki. Manet 11 portrét készített róla, de más, ikonikus képein is megjelenik alakja (például a Goya - Maják az erkélyen ihlette Az erkélyen (The Balcony, 1868). A két festő inspiráló hatással volt egymás művészetére, például Morisot meggyőzte a férfit, hogy dolgozzon a szabadban a műtermén kívül is, Manet új, forradalmi festészeti megközelítése pedig átalakulást hozott Berthe látásmódjában, ő is egyre inkább a megszokottól eltérő, modernebb irányba mozdult el. Az, hogy másfajta érzések is lettek volna köztük, a múlt ködébe vész. Ismeretségük ideje alatt Manet már házasságban élt, Berthe pedig végül a festő testvéréhez ment feleségül. Egy biztos: barátságuk egy életre szólt.
1872-ben 22 festményét vásárolta meg a műkereskedő Durand-Ruel, aki rajta kívül számos impresszionistát támogatott, annak ellenére, hogy műveikre akkoriban szinte egyáltalán nem volt kereslet. Mégsem aggódott, kiváló érzékkel felfedezte a művészi értéket képeikben, és az utókor őt igazolta: az egyik első műkereskedő lett, aki megalapozta a modern műpiacot és rengeteget tett azért, hogy azzá formálódhasson az impresszionista mozgalom, amilyennek ismerjük manapság.
 |
| Édouard Manet - Berthe Morisot ibolyacsokorral (Berthe Morisot With a Bouquet of Violets), 1872 olaj, vászon, 55,5 x 40,5 cm Musée d'Orsay, Párizs |
Manet-t a francia-porosz háború és a Kommün mélyen érintette, melynek idején Párizsban maradt. A nemzeti gárdában szolgálva nem tudott festeni, 1871 vége felé viszont folytatta a munkát régi modelljeivel. Manet a tőle megszokottól eltérően itt oldalról világítja meg modelljét, ezáltal úgy tűnik, Berthe arca csupa árnyék és fény. Fekete szemekkel ábrázolta (az eredeti zöld helyett), teljesen feketében, hozzáillő kalapban. Ez a finom kompozíció feketében Manet virtuozitásának újabb példája. De az is lehet, hogy a művet egy festőlecke részeként használta, emlékeztetve fiatal tanítványát arra, mennyi lehetőség rejlik a fekete színben, pont abban az időszakban, mikor Berthe festményeinek árnyalatai egyre világosabbak lettek, ahogy közeledett az impresszionizmushoz. Ezt a különös és lenyűgöző hatású portrét Manet barátai a festő egyik mesterművének tartották. Via
Berthe képein gyakran láthatóak magánéleti pillanatok és családtagjai, elsősorban testvére Edma (pl: Olvasás (1873), A művész testvére, Edma és édesanyjuk, (1870). Az érzékenység és kifinomultság, a rendkívüli színvilág - melyet gyakran tompa smaragd izzás gazdagít, - elnyerte az impresszionisták csodálatát, akikkel Manet által ismerkedett meg és hamarosan csatlakozott hozzájuk. Amikor az első, független kiállításuk megnyílt 1874 tavaszán, az egyik éles nyelvű kritikus így jellemezte a résztvevőket: "öt vagy hat holdkóros, akik közül az egyik nő... akinek női bája megmaradt az eszelős elme kiáradásai közepette". A nő természetesen Berthe Morisot volt, aki neme ellenére a 19. század legismertebb művészeti mozgalmának egyik vezető egyénisége lett.
1874-ben, 33 évesen összeházasodott Manet öccsével, az író és festő Eugéne-el, aki teljes szívből támogatta feleségét minden téren. Berthe képei közkedveltek voltak, melynek eredményeként életében és halála után is volt kereslet művei iránt, ám nagy üzleti sikereket nem ért el. Tehetségéért és szakértelméért férfi kortársai egyenrangúként tisztelték, ami abban az időben szokatlannak számított.
 |
| Édouard Manet - Pihenés (Repose), 1871 olaj, vászon, 150,2 x 114 cm RISD Museum, Providence, Rhode Island |
Annak ellenére, hogy nem vett részt az impresszionisták kiállításain, Manet kulcsszereplője volt egy új képi nyelv kialakulásában. A Pihenés radikális stílusának több elemét is tartalmazza, beleértve a sötét és világos tónusok uralkodó kontrasztját, a nyílt, tapintható festékkezelést és egyfajta sekélyes, sűrű teret. Néhányan megdöbbentek Berthe ábrázolásmódján. Kritizálták ellazult pózát, hétköznapi ruháját, és azt is, hogy modellt ült Manet több képéhez. Tekintete álmodozást sugall, ellentétben a feje felett lévő japán metszet hangulatával, melyen a gyöngyhalászt éppen egy sárkány üldözi. Manet "a pszichológiai és fizikai pihenés tanulmányaként" jellemezte a festményt. Via
Vásznain témák széles skáláját örökítette meg: festett tájképeket, utcai jeleneteket, csendéleteket és portrékat is. Testvérével ellentétben, ő házasélete mellett is folytatta az alkotást, megtalálta az egyensúlyt a karrier és a család között. 1878-ban hozta világra első és egyetlen gyermekét, Julie-t. A kislány hamarosan édesanyja kedvenc modellje lett, valamint a többi kortárs festő, például Manet és Renoir vásznán is megjelent. Berthe továbbra is részt vett az impresszionista csoport tevékenységeiben, az utolsó, 1886-ban megrendezett kiállítást férjével ketten finanszírozták. Miután a mozgalom tagjai már külön utakon jártak, avantgárd művészekkel állított ki, számos képével hozzájárult a belga "Les XX" (A húszak) csoportjának 1887-es brüsszeli bemutatójához. 1894-ben négy festményével a La Libre Esthetique (a társaság utódja) kiállításán vett részt.
Eugéne Manet egészségi állapota 1891-től gyengülni kezdett, és a következő évben meghalt. Berthe 1895. március 2-án halt meg tüdőgyulladásban. Egy évvel ezután, barátai, Monet, Degas, Renoir és Mallarme retrospektív kiállítást rendeztek tiszteletére, melynek során 380 festményét válogatták össze. Julie szülei elvesztése után a költő és kritikus Stéphane Mallarmé gondnoksága alá került, együtt élt unokatestvéreivel és továbbra is jó kapcsolatot ápolt a család művészbarátaival.
 |
| Kikötő Lorientben (The Harbor at Lorient) 1869 olaj, vászon, 43,5 x 73 cm National Gallery of Art, Washington |
Az alacsony kőfal mögül, melyen egy fiatal nő ül, a széles, csillámló víz felett a könnyed felhős, halvány, kék ég alatt fekvő túlparti városra láthatunk rá. A festmény 1869. nyarán készült, amikor Morisot két hónapra Lorientbe utazott, hogy meglátogassa nővérét, aki ott élt férjével. Edma a víz felé fordulva ül, barna haját és arcát halvány rózsaszín napernyő árnyékolja. Bokáig érő, hosszú ujjú fehér ruhát visel, fekete kalapján egy kis fehér virággal. A víz felszínén fekete halászhajók tükröződnek, a szemben lévő partot mélyzöld fák sora szegélyezi a krémfehér épületek előtt. A jelenetet lazán festett, több részletet nehéz kivenni, főleg a nő arcán. Via
Bár gyakran önkritikus volt és társadalmi konvenciók korlátozták, Morisot ennek ellenére olyan kapcsolatokat alakított ki és olyan családi támogatással rendelkezett, mely lehetővé tette, hogy saját, független alkotói pályát vívjon ki több mint három évtizeden át, maradandó nyomot hagyva a francia művészetben. Nőként például nem festhetett olyan életképeket, melyek a kabarék, kávézók, bárok és bordélyok világához tartoztak, ellentétben a férfi impresszionistákkal. Viszont, képeiből láthatjuk, hogy a késő 19. századi női élet jóformán minden aspektusához hozzáférhetett, még azokhoz a bensőséges pillanatokhoz is, melyek általában a férfiak előtt zárva voltak. Azt festette, amit megtapasztalt a mindennapokban. Legtöbb képén családi, otthoni jelenetek, gyerekek, nők és virágok jelennek meg, láthatóvá téve milyen volt a nők élete akkoriban. Emellett tájképekkel, kertekkel, hajós jelenetekkel sőt még az unalom témájával is találkozhatunk műveiben, karrierje későbbi időszakában aktokat is készített.
 |
| A Bois Boulogne-ban, 1879 olaj, vászon, 73,5 cm x 61 cm Nationalmuseum, Stockholm |
Közvetlenül, a szabad ég alatt festett az impresszionistákra oly jellemező módon. A módszer lehetővé tette, hogy a fény és színek váltakozását, benyomásait könnyebben, spontánabbul örökíthesse meg. Kedvelte a világos, pasztell árnyalatokat, kompozíciói bővelkedtek a fehér színben, gazdagon alkalmazta önmagában, vagy más színekkel keverte az áttetszőség érzetének kifejezésére. Ezzel a palettával munkái könnyed, légies érzetet keltenek: portérin az emberi bőr porcelánszerű, tengeri látképein az óceán olyan mint az üveg, tájképein az ég vattacukor színekben pompázik. Gyorsan dolgozott, számos tanulmányt készített témáiról, melyek így ismerőssé váltak számára. Nőként műveit gyakran úgy jellemezték, hogy tele vannak "feminin bájjal", könnyedségük és eleganciájuk miatt. 1890-ben Berthe jegyzetfüzetében így ír nehézségeiről, hogy nem veszik komolyan művészként: "Nem hiszem, hogy valaha volt olyan férfi, aki egyenlőként kezelt volna egy nőt, mégis én csak ennyit kértem volna, mert tudom, hogy ugyanannyit érek"
Eleinte problémásnak találta az olajfestést, és inkább akverelleket készített, majd 1875-től magabiztosabbá vált és olajjal, pasztellel, vízfestékkel dolgozott egyszerre, ahogy Degas. Később a rajzolás felé fordult, aktívan kísérletezett szénnel és színes ceruzákkal, a formák és vonalak minél tisztább ábrázolására helyezte a hangsúlyt. Emellett a japonizmus és a fotóművészet is hatott rá. 1880 körül alapozatlan vásznakra kezdett festeni - a technikával Manet és Eva Gonzalès is kísérletezett akkoriban - ecsetvonásai lazábbakká váltak, majd 1888-91-ben egyre hosszabbak, hajlékonyabbak lettek. Festményei külső részeit gyakran befejezetlenül hagyta, a vászon szabadon látszódott, erősítve a spontaneitás érzését.
Művelt és bájos hölgy volt, közeli barátai közé tartozott többek között Stéphane Mallarmé, Edgar Degas, Charles Baudelaire, Emmanuel Chabrier, Pierre-Auguste Renoir és Claude Monet. Kevésbé számít ismertnek, mint a férfi impresszionisták, mégis inspiráló, nagy hatással volt nem csak női (Mary Cassat, Eva Gonzalès), hanem férfi kortársaira is. Sikere segített néhány akadályt elgördíteni az utána következő női művészek útjából, például 1897 óta az École des Beaux-Arts művészeti iskola női diákok felvételét is engedélyezi. Morisot egy nőiesebb nézőpontot mutatott be a világról, például festménye, melyen férje lányával játszik a kertben nem egy tipikusan férfiak által választott téma lenne, ők inkább az anyával ábrázolták volna a gyereket. Ez a nézőpont megjelenik emellett a nők ábrázolásában is, mivel tudta mennyire kényelmetlenek voltak a divatos ruhák akkoriban, Morisot modelljei úgy viselik őket ahogy a valóságban: furcsa gombokkal, félrecsúszott masnikkal, nem úgy ahogy sok férfi művész képein látható a gyakran beállított pózokban.
 |
| Lány szalmakalapban (Fillette au chapeau de paille), 1892 olaj, vászon, 81,3 cm x 65, 4 cm Magángyűjtemény |
 |
| Ruhaszárítás (Hanging the Laundry out to Dry), 1875 olaj, vászon, 33 x 40,6 cm National Gallery of Art, Washington |
 |
| Fekvő pásztorlány (Bergère couchée), 1891 olaj, vászon, 63 cm x 114 cm Musée Marmottan Monet, Párizs |
 |
| Farm Normandiában (Farm in Normandy), 1859 olaj, vászon Magángyűjtemény |
 |
| Nők a kertben (Woman in the Garden), 1882-83 olaj, vászon, 123 x 94 cm Art Institute of Chicago |
 |
| Szeletelt alma és kancsó (Pomme coupée et pichet), 1876 Musée Marmottan Monet, Párizs |
 |
| A mese (The Fable), 1883 olaj, vászon, 65 cm x 81 cm Magángyűjtemény |
 |
| Lány díványon (Girl on a Divan) kb. 1885 olaj, vászon, 61 cm x 50,2 cm Tate, London |
 |
| Kötéltáncos (Danseuse de corde), 1886 pasztell és szén, 62,2 x 47,4 cm |
 |
| Fiatal pihenő nő szürkében,(Young Woman in Grey reclining) 1879 olaj, vászon Magángyűjtemény |
 |
| Fiatal nő kutyával, (Young woman with dog), 1892 olaj, vászon Magángyűjtemény |
 |
| Az ebédlőben (In the Dining room), 1886 olaj, vászon, 61,3 cm x 50 cm National Gallery of Art, Washington |
 |
| Julie álmodozik (Julie daydreaming), 1894 olaj, vászon, 65x 54 cm Magángyűjtemény |
 |
| A rajzlecke (The Drawing Lesson), 1889 The Cleveland Museum of Art |
 |
| Tanulás a kertben (The Lesson in the garden), 1886 olaj, vászon, 59,8 x 73 cm Denver Art Museum |
.jpg) |
| Tó evezős csónakkal (Lake with Rowboat), 1888-1890 National Gallery of Art, Washington |
 |
| A bölcső (The cradle), 1872 olaj, vászon, 460 x 560 cm Musée d'Orsay, Párizs |
 |
| Fiatal nő báli ruhában (Young Girl in a Ball Gown), 1879 olaj, vászon, 540 x 710 cm Musée d'Orsay, Párizs |
A fiatal, ismeretlen nő e ragyogó, szabad ábrázolása teljesen az ellentéte annak, melyet a Szalon szokványos festői mutattak be hivatalos portréikon. A képen az impresszionizmus Manet művészetével találkozik. Modern stílusa ellenére a kritikusok olykor támogatták Morisot-t. Amikor bemutatta kb. 15 festményét (köztük ezt is) az ötödik impresszionista kiállításon 1880-ban, Charles Ephrussi a Gazette des Beaux-Artsban költői jellemzést és érzékeny elemzést írt műveiről: "Berthe Morisot nagyon francia eleganciájával, derűjével és közönyösségével. Szereti megfesteni azt, ami vidám és élénk; virágszirmokat morzsol palettájára, hogy később a vászonra vigye őket légies, szellemes ecsetvonásokkal, egy keveset véletlenül leszórva. Harmonizálnak, keverednek és valami elevent, finomat és bájosat hoznak létre." Ezek a megfigyelések, bár általánosak, tökéletesen illenek erre a festményre, melyen a modell virágok és növényzet között ül, melyek visszhangra lelnek a ruha díszeivel. A képet azonnal megvette egy olasz festő, Giuseppe de Nittis, aki részt vett az első impresszionista kiállításon is. Később a kritikus Théodore Duret gyűjteményébe került, aki Stéphane Mallarmé kérésére beleegyezett, hogy 1894-ben az államnak adja. Via
 |
| Pihenés (Rest), 1888-1890 National Gallery of Art, Washington |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése