Edmund Blair Leighton 1852 szeptember 21-én született, egy igéretes fiatal művész, Charles Blair Leighton, és Caroline Boosey fiaként. 2 éves volt mikor apja meghalt. Eleinte egy bentlakásos iskolában tanult, majd 12 évesen az University of Collage School növendéke volt, tanulmányait 15 évesen fejezte be.
Már fiatalon nagyon tehetséges volt, minden szabadidejében rajzolt, de ekkor még nem tudta festőkarrierjét elkezdeni. Eleinte egy teakereskedő cég irodájában dolgozott, majd néhány év alatt össze tudott gyűjteni annyi pénzt, hogy kifizethesse művészeti tanulmányait. Esti órákra járt a South Kensington Művészeti Iskolában, majd a Heatherley's Schoolban, mielőtt megkezdte tanulmányait a Királyi Művészeti Akadémián. Itt a kor vezető akadémikusaitól tanulhatott. Készített illusztrációkat a Cassel & Co-nak, valamint olyan magazinoknak mint a Harper's Bazaar. A Királyi Művészeti Akadémián rendszeresen kiállított 1878 és 1920 között.
1885-ben feleségül vette Katie Nash-t, két gyermekük született, egyikük apja nyomdokaiba lépve festő lett. Alkotásaiban a legapróbb részletre is kiemelten figyelt, a pontosság fontos szerepet kapott. Művei érzéseket ébresztenek, egy történetet a néző elméjében, miközben önmagukban is értékesek, mint a művészet, szépség és technika kifejeződései. Ritkán volt elégedett befejezett munkáival. Romantikus, középkori témájú képeinek több szereplőjét életük egy fontos pillanatában láthatjuk: a lovaggá ütés ceremóniáján az Accolade (Lovaggá ütés) képen, vagy mint a jókívánságok és búcsúzás pillanatában a Godspeed (Isten áldjon) című festményen.
Történetük egy kelta legendán alapszik, a lovagi irodalom egyik leghíresebb meséje. A fiatal Trisztán egy párbajban megsebesül, majd Írországba utazik, ahol gyógyulása során megismerkedik Izoldával. Később visszatér, hogy megkérje Izolda hercegnő kezét, nagybátyjának, Márk királynak. A hazaúton a szerelmi bájitalt, melyet eredetileg a hercegnőnek és újdonsült férjének szántak, véletlenül Trisztán és Izolda issza meg. A bűbájt többé nem lehet megtörni, a király száműzi őket, majd szétválnak útjaik. Trisztán feleségül vesz egy másik hölgyet, majd ismét megsebesül, és felkeresteti Izoldát, tudván, hogy csak ő gyógyíthatja meg. Arra kéri az üzenet küldőjét, hogy visszatértekor vonjon fel fehér vitorlát, ha kedvese eljön, és feketét, ha nem tud eljönni. Izolda beleegyezik a látogatásba, de Trisztán felesége, féltékenységében azt hazudja, hogy fekete vitorlákkal érkeznek vissza a küldöncök, Trisztán meghal csalódott bánatában. Izolda is belehal a gyászba.
Ezen a romantikus festményen egy gyönyörű, vörös hajú királynő lovaggá üt egy fiatal férfit. A lovag térdel, az engedelmesség testtartásában. A királynő bal oldalán láthatjuk a ceremóniára érkező közönséget. Nincs király a képen, a festő a királynőt helyezte a középpontba. A kép Guinevere királynőre és Lancelotra emlékeztet.
Abelard és Heloise tragikus szerelme egy 12. századi történet, miszerint egy Fulbert nevű kanonok unokahúga, a gyönyörű és okos Heloise 1115-ben találkozott Abelard-dal, a filozófussal, akinek tanítványa lett. Egymásba szerettek, és a lány teherbe esett. Szétválasztották őket, de kapcsolatuk megmaradt: leveleztek egymással. A lány megszökött, majd később titokban összeházasodott Abelarddal, aki hogy megvédje, kolostorba küldte őt. A férfit Fulbert bérencei kasztrálták, ezután kolostorban élt, majd remete lett. Haláluk után egymás mellé temették őket.
Ez a kép egy híres csók legendáját meséli el, amely szerint Margaret Stewart, Franciaország dauphinja, egy nap megpillantotta Alain Chartiert, a költőt, amint az aludt. Kísérete jelenlétében megállt, megcsókolta az ajkait és így szólt: "Parce qu'elles avaient dit de si belles choses." ( "Mert olyan szép dolgokat mondtak")
A király és a kolduslány egy 16. századi ballada, mely egy afrikai király, Cophetua és egy koldus, Penelophon iránti szerelme történetéről szól. A király híres volt arról, hogy nem érdekelték a nők, ez egészen addig úgy is maradt, amíg meg nem pillantott palotája ablakából kinézve egy fiatal koldust, Penelophont. Szerelem volt első látásra, a király elhatározta, hogy vagy elveszi feleségül a hölgyet, vagy véget vet saját életének. Ezt Penelophon-nal azonnal közölte is, aki elfogadta ajánlatát, feleség és királynő lett.
 |
Lány, tengerparti úton (Girl on a coastal path), 1893.
|
 |
| Prelűd (Prelude), 1899 |
II. András király lányához, a középkor egyik legjószívűbb és legegyüttérzőbb alakjához, Szent Erzsébethez több legenda is kapcsolódik. Az egyik szerint egy napon a fiatal Erzsébet néhány szolgálója társaságában a kastélyból a faluba indult, kötényében hússal, tojással és kenyérrel. Valószínűleg az ebédlőasztalról vitt ételt, hogy elossza a szegények között a családja kérése ellenére. Félúton váratlanul találkozott férjével (más történetben sógorával), IV. Lajossal, aki megkérdezi mit visz magával. Erzsébet csak annyit válaszol, hogy rózsákat, de a férj nem hitt neki. Belenézett felesége kötényébe, de ott valóban csupán rózsák voltak.
Történetük egy színdarab, melyet 1893-ban adtak elő először. Golaud az erdőben a folyóparton talált egy lányt, magával vitte kastélyába és feleségül vette. A lány, Melisande beleszeretett férje öccsébe Pelleasba, érzéseit a férfi is viszonozta. Egy szökőkútnál találkoztak, ahol Melisande elveszítette jegygyűrűjét. Golaud egyre jobban gyanakodni kezdett kapcsolatukra, majd végül meggyilkolta saját testvérét és a terhes Melisande is megsebesült. Gyermeke születése után ő is követte szerelmét a túlvilágra.
A festmény egy felfegyverzett lovagot ábrázol, aki háborúba indulva vet még egy pillantást szíve választottjára. A hölgy egy piros szalagot köt a lovag karjára - középkori szokás szerint -, hogy visszatérjen.
A festmény azt a jelenetet ábrázolja, mikor Lady Godiva kifogásolja Coventry lakosai adójának emelését. Leofric közli vele, hogy akkor csökkenti az adókat, ha felesége végigvonul meztelenül, lóháton a városban. Lady Godiva ezt meg is tette, miután arra utasította a lakosokat, hogy zárkózzanak be házaikba. A gróf ezután teljesítette ígéretét.
 |
| Buleigh lordja (The Lord of Burleigh), 1919. |
 |
| Piacnap (Market day), 1900. |
