Rózsák és csipke: Camille Pissarro, a természet szerelmese

2021. január 7., csütörtök

Camille Pissarro, a természet szerelmese

"A festők között - mondta Cezanne - Pissarro közelítette meg legjobban a természetet."

A francia impresszionista festészet egyik legnagyobb alakja 1830. július 10-én született St. Thomas szigetén (a mai Virgin-szigetek), francia zsidó családban. Eleinte apja vállalkozásánál dolgozott, majd 12 évesen Párizsba küldték, a Savary Akadémia növendéke lett. A fiatal Camille nagyra becsülte a francia művészek munkásságát. Monsieur Savarytól tanult a rajzolás és festészet alapjairól, aki azt tanácsolta neki, hogy rajzoljon a természetben, miután visszatér St. Thomasra, ahová haza is utazott 17 évesen.

Kókuszpálmák a tengernél, 1856.

Apja jobban szerette volna, ha az üzlettel foglalkozik, de Camille-t a rajzolás jobban érdekelte, a következő öt évben, minden szabadidejében gyakorolt. Megismerkedett a dán művésszel, Fritz Melbye-vel, aki a barátja és tanítója lett és arra inspirálta, hogy főállású festővé váljon. Pissarro otthagyta a munkáját, a családját és elköltözött Venezuelába, ahol a következő két évben művészként dolgozott. Mindent lerajzolt, amit tudott, tájképeket, falusi életképeket, és számtalan vázlatot készített. 1854-ben visszatért St. Thomasra, ekkor a szülei végre elfogadták, hogy nem tudják megváltoztatni Camille elhatározását, miszerint festő lesz. 1855-ben visszaköltözött Párizsba, Fritz bátyja asszisztenseként kezdett el dolgozni.

Önarckép, 1873.

Csodálta és tanulmányozta az akkori művészek munkáját, például Courbet, Charles-François Daubigny, Jean-François Millet és Jean-Baptiste Camille Corot műveit. Beiratkozott az École des Beaux-Arts óráira, de az ottani tanítási módszereket elkezdte fullasztónak érezni, így felkereste Corot-ot, aki tanítványává fogadta.

Kezdeti festményei összhangban voltak a párizsi akadémikus hagyományú Szalon előírásaival. Abban az időszakban a Szalon évenkénti kiállítása volt az egyetlen lehetősége az ifjú festőknek arra, hogy bemutathassák műveiket. Camille ezért a hagyományoknak megfelelő képeket alkotott, hogy a művészeti bizottság felvegye azokat a kiállított festmények közé.

1859-ben első festményét elfogadták és kiállították. Festményén érződött Corot hatása, mindketten szerették a vidéki életképeket, természeti tájakat. Corot inspirálta Pissarrot, hogy fessen a természetben, melyet 'en plein air' festészetnek, azaz a szabad ég alatti festészetnek neveznek.

Az erdőben, 1864.

Ebben az időben lett számára fontos a természet szépségének ábrázolása mindenféle módosítás nélkül. Párizsban bérelt stúdiót, de ő szívesebben utazgatott városon kívülre, hogy életképeket, tájképeket fessen. A francia falusi környezetet nagyon festőinek tartotta. Corot szerette műteremben befejezni alkotásait, Camille inkább a szabadban szerette befejezni azokat, még aznap. Ezáltal a festményei realisztikusabbnak érződtek. Olykor alkotásait közönségesnek tartották a kritikusok, mert azt festette, amit látott.

1860-ban megismerkedett több, fiatal festővel, akik hozzá hasonlóan gondolkodtak és alkottak. Köztük volt Claude Monet, Paul Cezanne, Renoir, Sisley, Pissarro, Bazille és Armand Guillaumin. Közös volt bennük a Szalon irányelveivel való elégedetlenség, kedvelték az en plein air művészetet, nem érdekelte őket a klasszicizmus, inkább a realizmus és az újító festészeti stílusok felé hajlottak. Cezanne munkáit sokat kritizálták akkoriban, a későbbi években a művész emlegette, hogy 'sosem fogja elfelejteni az együttérzést és megértést amivel Camille bátorította'. A 60-as évektől nem csak tájképeket, hanem emberi alakokat is festettek szabadtéri jelenetekben, élénk színekkel. Olykor vázlatot sem használtak.

1870-ben a porosz-francia háború idején Pissarro Londonba költözött, és ekkortájt vette feleségül élettársát, Julie Vellay-t, akivel 7 gyermekük született. Egyik fia, Lucien, festő lett, sokat tanult apjától. Angliában Turner és Constable munkáit tanulmányozhatta, melyek megerősítették a festőt abban, hogy a szabadban festés teszi lehetővé a fény és atmoszféra legélethűbben való ábrázolását, egy olyan hatást ad, melyet műteremben nem lehet létrehozni.

Őszi táj Pontoise közelében, 1871-72

Londoni tartózkodása alatt festészete erősen lírai, vibráló lett, maga a fény is témává, a kép fő tényezőjévé vált. Apró, vessző alakú ecsetvonásokkal dolgozott. Nem feledkezett meg barátairól, tartotta velük a kapcsolatot. Itt ismerte meg Paul Durand Ruel-t, a műkereskedőt, aki később sokat segített művei eladásában, népszerűsítésében. 1871-ben visszaköltözött Franciaországba. A háború alatt sok munkája odaveszett. 1872-ben született meg az impresszionizmus elnevezés, Monet 'Felkelő nap, impresszió' című festménye inspirált egy francia kritikust a szó megalkotására, lekicsinylőnek szánta, de az impresszionisták elfogadták a kifejezést.

Mező, 1877

A Szalon továbbra is elutasította a festményeiket, a műkritikusok sem tartották nagyra ezt az új művészeti irányzatot. A korai 70-es években Pissarroban elkezdett megfogalmazódni az ötlet, hogy létrehozhatnának egy alternatívát a Szalon helyett, ezt meg is beszélte Renoir-val, Monet-tel és a többiekkel. 1873-ban megalapították a Société Anonyme des Artistes, Peintres, Sculpteurs et Graveur egyesületet, ahová 15 művész csatlakozott. 1874-ben saját kiállítást szerveztek, a festő 5 képét mutatta be. Az esemény sok kritikát kapott, az alkotásokat közönségesnek, befejezetlennek tartották, sőt botrányosnak is, mert a hagyományos akadémikus festészettől (történelmi, vallásos, mitológiai alakok) eltérő témákat ábrázoltak (tájképeket, hétköznapi életképeket). Pissarro volt az egyetlen a csoportból, aki mind a 8 impresszionista kiállításon (1874 és 1886 között), szerepeltette festményeit.

Ösvény az erdőben, Pontoise, 1879

Nagyon megértő, bölcs, kiegyensúlyozott és melegszívű ember volt, még a nehezebb természetű festőkkel is tudott elnéző és kedves maradni. Ő volt a legidősebb a csoportban, egyfajta apa figuraként tekintettek rá, mindig biztatta, bátorította barátait. Sokat tett azért, hogy összetartsa az ifjú művészekből álló közösséget, még vitás helyzetekben is. Egész életét a természetből kapott különféle benyomások megfigyelésének szentelte, rengeteg festményt, rajzot és metszetet hozott létre. via

Tó, Montfoucault közelében, 1874.

Táj Pontoise közelében, 1880.

Őszi ösvény az erdőben, 1876

Ősz, nyárfák Eragnyban, 1894

1880-ban elkezdett új művészeti irányzatokat és módszereket is felfedezni, például a neo-impresszionista stílust. Visszatért korábbi témáihoz, mint a vidéki emberek élete. Apró, színes foltokból alkotta meg a kevert színek és az árnyék illúzióját. A pointillizmus lett egyre jellemzőbb képeire.

Szénagyűjtés, Eragny, 1887

Eragny-i táj, 1886.

1884-ben megismerte Vincent Van Goghot, akinek munkáit lenyűgözőnek tartotta, és rövid ideig a tanára lett. A pointillizmust túl mesterségesnek érezte, visszatért régi stílusához. Az 1890-es évekre fejlődött ki egyedi ábrázolásmódja, 1892-ben kiállítást szerveztek műveiből, életében először pénzügyi helyzete stabilizálódott. Utolsó éveiben kiújuló szemfertőzéstől szenvedett, ami miatt nem tudott a szabadban dolgozni. Ahogy az több impresszionista festőre is jellemző volt, például Monetre, ő is többször festette meg ugyanazt a jelenetet más és más időjárási körülmények között.

A Montmarte sugárút éjszaka, 1897.

Montmartre sugárút, tavaszi eső, 1897

Montmartre sugárút, reggeli napfény és köd, 1897.

Montmartre sugárút délután, napfény, 1897.

1897-ben alkotta meg a Montmartre sugárút sorozatot hotelszobájából. A különböző napszakok és időjárás mindig más atmoszférát jelenít meg a vásznon. 1903-ban halt meg, vérmérgezésben.