 |
| John William Waterhouse - Ekho és Narkisszosz (Echo and Narcissus), 1903 |
Narkisszosz a folyóisten Cephissus és a nimfa Liriope fia volt. Születésekor megjósolták neki, hogy akkor él sokáig, ha nem ismeri meg önmagát. Az ifjú minden hölgyet és nimfát visszautasított aki belészeretett. Egyikük Ekhó volt, a visszhang nimfája, aki csak mások szavait tudta elismételni. Annyira elkeserítette a visszautasítás, hogy elvonult a világtól és elenyészett, csupán egy suttogás maradt utána. Nemesisz istennő meghallgatta imáit: Narkisszosz megpillantotta magát a víz tükrében és azonnal önmagába szeretett. Nézte, nézegette folyton saját tükörképét, képtelen volt máshová tekinteni, egészen haláláig. Egy szál nárcisz nőtt ki a földből ahol végzete elérte.
A festmény egy idilli erdei tájat ábrázol egy patak sziklás partján. A fiatal Narkisszosz hason fekszik, feje a víz felett, megigézve saját tükörképétől. Félig van felöltözve: egy vörös köntöst visel, mely lángoló, önmaga iránt érzett vágyát jelképezi. A nimfa, Ekhó kicsit odébb ül a patak partján, jobb kezével egy indába fogódzkodik, kétségbeesve nézi az ifjút. Feszélyezett testtartása viszonzatlan szerelmét fejezi ki.
A festmény érdekesen megcseréli a Waterhouse festményein megszokott szerepeket, melyekben általában a nők csábítanak. Amellett, hogy a női karakter itt is szép, most ő az, akit elcsábított a férfi szereplő, aki elutasítja őt, egyedül, kétségbeesve hagyja magára. Az alakok szépsége jól illik az erdőbe mely körbeveszi őket, tökéletes helyszínt adva a tragikus történethez. A lágy, természetes színek, és magas szintű realizmus további adalékot ad a festmény vonzerejéhez.
1. 2
