A festménynek két változata is létezett, ám az egyik megsemmisült az egyik bécsi tűz idején. Stevens Brüsszelben kezdte művészeti tanulmányait, majd Párizsban fejezte be. Azonnal le is telepedett a francia városban. A Második Császárság idején tökéletesítette háztartási interior jeleneteket, melyeket később az impresszionisták is alkalmaztak. Pieter de Hooch és Vermeer művészete inspirálta, falemezre és vászonra is festett.
Stevens a szépen öltözött nők festőjeként lett népszerű Párizsban. Franz Xaver Winterhalterrel ellentétben (aki a francia császári udvar hivatalos portréfestője volt), Stevens a vagyonos, felsőosztály hölgyei közül választotta ki modelljeit. Ezeket a demi-mondaine nőket (francia: "fél-világ") gazdag szeretőjük tartotta el, idejüket könyvek olvasásával, szépítkezéssel, vagy szalonokban és kiállításokon időzve töltötték el, míg szerelmük visszatérésére vártak.
A festményen egy fásult demimondaine hölgy fürdik. A kád fölött a falhoz rögzítve egy hattyú formájú csapot, és egy kagyló alakú tartót láthatunk. Fürdőkefe helyett a modell két fehér rózsát tart jobb kezében, mely a kád szélére támaszkodik, keresztben testén. A rózsa tekinthető a szerelem és a szépség szimbólumának, a hattyú nyakú csap pedig jelképezheti Léda és a hattyú történetét a görög mitológiából.
Via
