 |
| Władysław Ślewiński - Fésülködő nő (Woman Combing Her Hair), 1897 64 x 91 cm, Nemzeti Múzeum, Krakkó |
2022. december 8., csütörtök
Władysław Ślewiński - Fésülködő nő (Woman Combing Her Hair), 1897
Edward Robert Hughes - A hó szíve (Heart of Snow), 1907
 |
| Edward Robert Hughes - A hó szíve (Heart of Snow), 1907 akvarell, 74 x 112 cm |
.jpg)
Giovanna Garzoni - Csendélet citrommal (Still Life with Bowl of Citrons), 1640-es évek
 |
| Giovanna Garzoni - Csendélet citrommal (Still Life with Bowl of Citrons), 1640-es évek tempera, pergamen, 27,6 x 35, 6 cm J. Paul Getty Museum |
A robosztus citromok, még megmaradt leveles ágaikkal zsúfolásig megtöltik a kopottas kerámiatálat ezen az aprólékos csendéleten. Giovanna Garzoni éles természetmegfigyelő képessége és kifinomult festékkezelése jól látható a figyelmesen kidolgozott citromhéjon és a darázs finom szárnyain. A kép, középpontjában a tál gyümölccsel, Garzoni stílusára jellemző; a képsík elé helyezett egyetlen virág vagy rovar érdekességet ad a kompozíciónak. Garzoni tudatosan manipulálta a textúrákat és a formákat: ellentétbe hozta a citrom érdes héját és a kerek súlyosságot a hegyes ágakkal, a csillogó, zöld levelekkel és a finom, csillagszerű virágokkal. Via
Antoine Jean Étienne Faivre - A delfti mosdó (The Delft basin), 1873
 |
| Antoine Jean Étienne Faivre - A delfti mosdó (The Delft basin), 1873 |
Claude Monet - Séta a sziklán, Pourville (The Cliff Walk at Pourville), 1882
 |
| Claude Monet - Séta a sziklán, Pourville (The Cliff Walk at Pourville), 1882 olaj, vászon. 66,5 x 83,2 cm Art Institute of Chicago |
Az 1880-as években Monet sokat utazott Franciaország különféle vidékein. 1882 februárjában Normandiában járt. Az utazás a festés mellett lehetőséget adott a visszavonulásra a magánéleti és szakmai nyomással terhelt hétköznapokból. Felesége, Camille, három évvel ezelőtt halt meg, Monet Alice Hoschedével élt együtt (akivel 1892-ben házasodik össze, az asszony férje halála után). Franciaország egy hosszadalmas gazdasági recesszió közepén volt, mely hatott Monet eladásaira. Ezenkívül nem volt túlzottan lelkes a közelgő hetedik impresszionista kiállítással kapcsolatban - a csoporton belül megosztottság jelent meg - az előkészületekben való közreműködést inkább műkereskedőjére, Paul Durand-Ruelre ruházta át.
Miután csalódott a Dieppe kikötőváros környéki területekben (túl városiasnak találta), Monet Pourville-ben telepedett le, és egészen április közepéig itt is maradt. Egyre jobban beleszeretett a környékbe, melyről így ír Alice-nak és gyerekeinek: "Milyen gyönyörűvé válik a vidék, és micsoda öröm lenne számomra megmutatni nektek az összes elbűvölő zugát!" Erre lehetőséget is kapott júniusban, amikor a család csatlakozott hozzá Pourville-ban. A két sétáló, fiatal nő a képen valószínűleg Marthe és Blanche, a legidősebb Hoschedé lányok. Ezen a munkáján, Monet azzal a problémával foglalkozott, hogyan illessze be a tájba az emberi alakokat úgy, hogy ne zavarja meg annak festőiségét. Ezt úgy oldotta meg, hogy az elemeket a struktúrákon és színeken keresztül hozta egységbe. A fű - rövid, élénk, ívelt ecsetvonásokkal megalkotva - úgy tűnik mintha reszketne a szélben, és ugyanazon színárnyalatok és ecsetvonások finoman módosított verziói a nők szélfútta ruháit, kendőit és a tenger hullámzását is kifejezik. A röntgenképeken látható volt, hogy Monet a jobb szélen lévő sziklás kiszögellést csökkentette, hogy egyensúlyba hozza a tenger és az ég arányát. Via
Edward Hopper - Automata (Automat), 1927
 |
| Edward Hopper - Automata (Automat), 1927 olaj, vászon, 71,4 x 88, 9 cm Des Moines Art Center |
Hopper felesége, Jo ült modellt a képhez, bár a festő átalakította az arcát, hogy fiatalabbnak látsszon (Jo 44 éves volt 1927-ben). Az alakján is módosított: Jo teltebb alkatú volt, míg egy kritikus a képen látható nőt "fiús-ként" jellemezte. Ahogy az Hopper festményein gyakran lenni szokott, a nő környezete és hangulata kétértelmű. Jól öltözött és ki van sminkelve, ami azt mutathatja, hogy munkába menet, vagy munkából hazafelé jövet ült le be egy italra, vagy lehet valamilyen társasági összejövetelre indul, vagy onnan hazafelé tart.
Csak az egyik kesztyűjét vette le, talán kicsit zaklatott, mert sietnie kell és csak egy pillanatra állhat meg, vagy egyszerűen épp most ült le és még nem melegedett át. Bár az utóbbi valószínűtlen, mert az asztalon, előtte egy üres tányér látható, ami arra utal, hogy evett is valamit és egy ideje ott ül. Az évszak nyilvánvaló (késő ősz, vagy tél) meleg öltözékéből, ám a napszak nem egyértelmű, hiszen a napok rövidebbek az évnek ebben a szakaszában. Lehetséges, hogy napnyugta után van, épp elég korán ahhoz, hogy találkozzon egy barátjával. De késő éjszaka is lehet, munkaideje lejárta után, vagy korán reggel, napkelte előtt. Bármennyi is az idő, az étterem üresnek tűnik, és az utcán sincs jele emberi aktivitásnak. Ez egyfajta magányérzetet ad, a festmény sokan a városi elidegenedés fogalmával hozták összefüggésbe. Egy kritikus szerint a nő "úgy nézi a kávéscsészét, mintha ez lenne a világon az utolsó dolog, amibe kapaszkodhatna". 1995-ben a Time magazin címlapján is szerepelt egy cikk borítóképeként, mely a 20. századi stresszről, szorongásról és depresszióról ír.
Az "automaták" olyan pincér nélküli éttermek voltak, melyek valamennyire a mai gyors éttermek előfutárainak tekinthetők. Éjjel-nappal rendelkezésre álltak. Naponta több mint tízezer vendéget szolgáltak ki a pénzérmével működő, kamraszerű gépek üvegablakaik mögött olcsó, meleg ételekkel és italokkal. A legelső ilyen étterem Berlinben jelent meg 1895-ben.
Hopper több képén megjelenik az ablak: benézhetünk, átnézhetünk rajta. Néha, ahogy a Railroad Sunset (1929), Az éjjeli baglyok (1942), vagy a Kisvárosi iroda (1953) képeken is, az ablak mindkét oldalán zajló jelenet részletei egyaránt kivehetőek, de olykor függönyökkel vagy az ablakok éles szögével takarja el a látképet. Az Automata eltér ezektől a megszokott technikáktól, sőt még a realizmustól is, ugyanis teljesen sötétek az ablakok, még az utcai lámpák és autók fénye sem látható. Az is különös, hogy az étterem berendezéséből a lámpákon kívül semmi nem tükröződik vissza az üvegen.
Nagasawa Roshū 長澤蘆洲 - Hajó a hold alatt (Boat under the Moon), 19. század
 |
| Nagasawa Roshū 長澤蘆洲 - Hajó a hold alatt (Boat under the Moon), 19. század 104.8 × 42.1 cm, Metropolitan Museum of Art |
2022. december 7., szerda
Raphaelle Peale - Desszert (A Dessert), 1814
 |
| Raphaelle Peale - Desszert (A Dessert), 1814 34 × 48.3 cm, National Gallery of Art, Washington DC |
Bruno Liljefors - Téli nyúl (Winter Hare), 1908
 |
| Bruno Liljefors - Téli nyúl (Winter Hare), 1908 olaj, vászon, 70 x 100 cm Magángyűjtemény |
Camille Pissarro - A kerítés (The Fence), 1872
 |
| Camille Pissarro - A kerítés (The Fence), 1872 olaj, vászon, 37.8 x 45.7 cm National Gallery of Art, Washington DC |
%20-%20Kuniyoshiu.jpg)
Edward Willis Redfield - A Brooklyn híd este (Brooklyn Bridge at Night), 1909
 |
| Edward Willis Redfield - A Brooklyn híd este (Brooklyn Bridge at Night), 1909 olaj, vászon, 91.4 x 127 cm Cigna Museum, Philadelphia |
2022. november 30., szerda
Ohara Koson
Japán festő és metszetkészítő, aki a 19. század végén és a 20. század elején alkotott, a shin-hanga (új nyomatok) mozgalomban. A kachō-e (madár és virág) motívumok mestereként ismert. A sintó és a buddhizmus elveihez szorosan kapcsolódva a japán kultúra alapja a természeti világ szeretete és tisztelete. A jellegzetes kachō-e hagyományának, mely egyszerűen a növény- és állatvilág ábrázolása, hosszú vizuális és irodalmi története van. Fizikai szépségüket metaforikus értelmezés is áthatja. A különféle madarak, növények és rovarok specifikus ábrázolása egy olyan hagyomány alapját képezi, mely a jelen pillanatra is kiterjed.
A metszetek a természetet ünneplik az érzéki élvezetek és az érzelmek lírikus kifejeződésének kombinációjaként. A 18. század, melyet az ukiyo-e aranykorának tartanak, a békés Edo-korszak virágzó időszaka volt. Bár a japán fametszetnyomtatás még mindig fejlődésben lévő művészeti forma volt, a művészek gyorsan új technikákat fedeztek fel, hogy továbbfejleszthessék munkáik vonzerejét: egyre finomabb és hajlékonyabb vonalakat alkottak, és megjelent a brokát nyomat, vagy nishiki-e, az egyszerre több színt használó nyomtatási technika. Az ukiyo-e műfaj "lebegő világa" leggyakrabban utazási jeleneteket, a szórakozás és különféle kedvtelések pillanatait: szép hölgyeket, Kabuki színészeket, és egyéb múlékony élvezeteket ábrázolt az újonnan kiemelkedő középosztály életéből. A 18. századi metszetkészítők közül sokan elkezdtek az időtálló költészeti és művészeti hagyomány, a kacho-e felé fordulni.
 |
| Isoda Koryusai - Főnix és császárfa (Phoenix and Paulownia Tree) |
Koryusai (1735-1790) és Utamaro (1753-1806), a korszak két fontos művésze a sok közül, akik a szép nőket (bijin) és kurtizánokat ábrázoló képeikről híresek, mindketten alkottak természet témájú műveket is. Utamaro három könyvet adott ki a témához kapcsolódó metszeteivel: A rovarok könyve (Book of Insects (Ehon mushi erabi, 1788), Az apály ajándékai (Gifts of the Ebb Tide (Shiohi no tsuto, 1789) és a Tízezer madár (Myriad Birds (Momo chidori, 1790). Ezek a rendkívüli kacho-e képek a játékos és romantikus kyoka költészetet egyesítik a természeti világ ábrázolásaival, gyakran dombornyomást és csillámpalát használva, hogy kihangsúlyozzák a különféle állatok és növények naturalizmusát és szerkezetük minőségét.
Életéről keveset lehet tudni. 1889-89 körül kezdődött művészeti képzése, valószínűleg az Ishikawa Prefektúrai Műszaki Iskolában. Emellett Suzuki Kosontól (1860–1919) festészetet tanult, bár az nem egyértelmű a visszaemlékezésekből, hogy iskolai évei alatt, vagy az 1890-es évek közepén, Tókióba költözése után. A városban készített néhány ukiyo-e képet az orosz-japán háborúról, de alkotásai legnagyobb részén madarakat és virágokat láthatunk (kachō-e). A háború idején az ukiyo-e művészet kiment a divatból, és szinte egyáltalán nem volt rá kereslet. A fotózás felváltotta a fametszeteket, a hírek eseményeit már ezzel az új technológiával illusztrálták. Eleinte Akiyama Buemon (Kokkeidō) és Matsuki Heikichi (Daikokuya) kiadókkal dolgozott együtt, műveit Kosonként szignózta. Majd 1926-tól egy másik kiadó, Watanabe Shōzaburō munkatársa lett, ekkor már Shōson néven alkotott. Ezután kezdődött el karrierje legtermékenyebb időszaka, több száz képet hozott létre madarakról és virágokról.
A művészre nem hatott gazdaságilag az ukiyo-e hanyatlása. Stabil bevétele származott tanítói állásából a Tókiói Művészeti egyetemen. Amerikai kollégája, Ernest Fenellosa, a hagyományos japán művészet támogatója, meggyőzte Kosont, hogy metszeteit hagyományos stílusban alkossa meg. Hamarosan gyakorlatilag az összes képét Amerikába exportálták, emellett munkáit bemutatták 1936-ban a második shin hanga (új nyomatok; régi, hagyományos technikával készült 20. századi japán metszetek, ám külsőleg (nyugati stílus) és anyagukban (modern papír és pigmentek) mégis különböznek) kiállításon is az amerikai Toledo városában. Abban az időben Japánban elveszni látszódtak a hagyományos értékek, így a késői 19. században a japán alkotásokat, legyenek azok régiek vagy újak, tekintélyes mennyiségben Európába és Észak Amerikába exportálták.
Ohara Koson állat- és madár nyomatai valahogy az akvarellre emlékeztetik a szemlélőt, ami nem meglepő, mivel a művész akvarellfestőként kezdte karrierjét. Kacho-e képei magas színvonalú szaktudással készültek, az olyan apró részleteket is, mint a madarak tollazata figyelmesen, alaposan kidolgozta. Természetesen a vésés és nyomtatás minősége Watanabe kézműveseinek érdeme: Koson "csak" a mintát rajzolta meg, a munka többi részét a vésők és nyomdászok végezték el. Művei keletkezésének pontos meghatározása olykor nehéz, szinte lehetetlen. Egy biztos: az 1923 (a nagy földrengés éve) után készült képek színei élénkebbek, mint a korábbiak. Néhány mintáját több verzióban és különböző színekkel is kiadták. Legalább 1935-ig foglalkozott nyomatok tervezésével, otthonában, Tókióban halt meg 1945-ben.
Koson nyomatait mindig is nagyra értékelte a gyűjtők közössége és a műbarátok. Miután a híres gyűjtő és kereskedő, Robert O. Muller meghalt 2003-ban, rengeteg első osztályú Koson nyomat vált elérhetővé a piacon. Ez nem ártott az áraknak, inkább elősegítette a művész megbecsülését a gyűjtők között és magasabb árakhoz vezetett. Világszerte számos múzeumban találkozhatunk alkotásaival, többek között a Toledo Museum of Art, a Brooklyn Museum, a British Museum, az University of Michigan Museum of Art, a Museum of Fine Arts, Boston, a Harvard Art Museums, a Rijksmuseum, a Carnegie Museum of Art, a Saint Louis Art Museum, az Indianapolis Museum of Art, a Museum of New Zealand, a Museum of Anthropology at the University of British Columbia, a Birmingham Museum of Art, a John and Mable Ringling Museum of Art, és a Clark Art Institute tárlataiban mind megtalálhatóak metszetei. A krakkói Manggha múzeum 2021-ben egy nagy retrospektív kiállítást rendezett a román zenész, Adrian Ciceu gyűjteményéből.
 |
| Kakadu gránátalmafán (Cockatoo on Pomegranate), 1927 |
 |
| Táncoló róka (Dancing Fox), kb. 1910 |
 |
| Szitakötő és lótusz (Dragonfly and Lotus), 1930-as évek |
 |
| Szarvasok, kőlámpás és Torii (Deer, stone lantern and Torii), 1900 |
 |
| Szöcskék (Grasshoppers) |
 |
| Virágzó lótusz (Flowering Lotus), 1930-as évek |
 |
| Ugró ponty (Leaping carp), 1910 36.6 cm x 19.2 cm, Aberdeen Art Gallery |
 |
| Gém a viharban (Heron in the Storm), 1935 |
 |
| Fecske hullám fölött (Swallow over ocean wave) |
 |
| Sólyom és szivárvány (Hawk and rainbow), kb. 1910 |
 |
| Alvó kacsák (Sleeping ducks), 1910-es évek |
 |
| Ugró pisztráng (Leaping Trout) |
 |
| Két aranyhal (Two goldfish), 1910 körül |
 |
| Kabóca a fán (Cicada on Tree) |
 |
| Íriszek (Irises) |
 |
| Nyulak és Hold (Rabbits and the Moon), 1931 |
 |
| Seregély magnóliafán (Myna on magnolia branch) |
 |
| Fecske bazsarózsával (Swallow with peony) |
 |
| Torii a hóban (Torii in the snow) |
 |
| Téli táj (A winter landscape), kb. 1930 |
2022. október 21., péntek
Claude Monet - A Bodmer tölgy, Fontainebleau erdő (The Bodmer Oak, Fontainebleau Forest), 1865
 |
| Claude Monet - A Bodmer tölgy, Fontainebleau erdő (The Bodmer Oak, Fontainebleau Forest), 1865 olaj, vászon, 96, 2 x 129,2 cm The Metropolitan Museum of Art, New York |
A Fontainebleau erdő népszerű hely volt a művészek körében az 1830-as években. A Bodmer tölgy, melyet a svájci művészről Karl Bodmerről (1809-1893) neveztek el, aki az 1850-es Szalonon állította ki a fát, kedvelt motívum volt. Monet élénk sárgát, zöldet és narancs színeket alkalmaz a lombok közt átszűrődő fény kifejezéséhez. A sárgásbarna levélszőnyegből látható, hogy a kép még azelőtt készült el, hogy befejeződött volna hónapokig tartó látogatása az erdőben 1865 októberében. Valószínűleg ez az utolsó a számos tájkép közül, mely a monumentális Ebéd a füvönhöz (Le Déjeuner sur l'herbe) (1865–66; Musée d’Orsay, Paris) kapcsolódik, ami egy napfényes tisztáson játszódik.
Charles-Amable Lenoir (French, 1860-1926) - Tánc a tengernél (Dance by the sea)
%20-%20Dance%20by%20the%20sea.jpg) |
| Charles-Amable Lenoir (French, 1860-1926) - Tánc a tengernél (Dance by the sea) olaj, vászon, 41 x 81,4 cm Magángyűjtemény |
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)