 |
| Claude Monet - Jégtáblák Vetheuil közelében (Ice Floes Near Vetheuil), 1880 |
2022. január 22., szombat
Claude Monet - Jégtáblák Vetheuil közelében (Ice Floes Near Vetheuil), 1880
Pierre-Auguste Renoir - Claude Monet portréja, 1875
 |
| Pierre-Auguste Renoir - Claude Monet portréja, 1875 |
Edmund Dulac - Egyedül (Alone), illusztráció Edgar Allan Poe összes verseihez (The Poetical Works of Edgar Allan Poe)
 |
| Edmund Dulac - Egyedül (Alone), illusztráció Edgar Allan Poe verseihez (The Poetical Works of Edgar Allan Poe) |
Alone
From childhood’s hour I have not been
As others were — I have not seen
As others saw — I could not bring
My passions from a common spring —
From the same source I have not taken My sorrow —
I could not awaken
My heart to joy at the same tone —
And all I lov’d — I lov’d alone —
Then — in my childhood — in the dawn
Of a most stormy life — was drawn
From ev’ry depth of good and ill
The mystery which binds me still —
From the torrent, or the fountain —
From the red cliff of the mountain —
From the sun that ’round me roll’d In its autumn tint of gold —
From the lightning in the sky
As it pass’d me flying by —
From the thunder, and the storm —
And the cloud that took the form
(When the rest of Heaven was blue)
Of a demon in my view —
As others were — I have not seen
As others saw — I could not bring
My passions from a common spring —
From the same source I have not taken My sorrow —
I could not awaken
My heart to joy at the same tone —
And all I lov’d — I lov’d alone —
Then — in my childhood — in the dawn
Of a most stormy life — was drawn
From ev’ry depth of good and ill
The mystery which binds me still —
From the torrent, or the fountain —
From the red cliff of the mountain —
From the sun that ’round me roll’d In its autumn tint of gold —
From the lightning in the sky
As it pass’d me flying by —
From the thunder, and the storm —
And the cloud that took the form
(When the rest of Heaven was blue)
Of a demon in my view —
Egyedül
Mindig, már mint apró gyermek
Más voltam, mint más e szemek
Másként láttak - más szenvedély
Tüzében égett ez a vér.
Más forrásból fakadt a bánat
Énbennem; más hangokra támadt
Csapongó kedv az én szívemben
És mindig egyedül szerettem.
Viharzó éltem hajnalán
Akkortájt bukkant fel talán,
Jó s rossz mélyéből tört elő
E titkos, bénító erő:
Szurdokból vagy hegypatakból,
Fennen rőtlő szirtfalakból,
Míg az őszi napkorong
Mindent színaranyba vont -
Míg sújtó istennyila
Mellettem suhant tova -
Menny dörgött, zúgtak szelek,
És egy furcsa felleget (Tiszta-kék égbolt delén)
Zord démonnak láttam én.
Más voltam, mint más e szemek
Másként láttak - más szenvedély
Tüzében égett ez a vér.
Más forrásból fakadt a bánat
Énbennem; más hangokra támadt
Csapongó kedv az én szívemben
És mindig egyedül szerettem.
Viharzó éltem hajnalán
Akkortájt bukkant fel talán,
Jó s rossz mélyéből tört elő
E titkos, bénító erő:
Szurdokból vagy hegypatakból,
Fennen rőtlő szirtfalakból,
Míg az őszi napkorong
Mindent színaranyba vont -
Míg sújtó istennyila
Mellettem suhant tova -
Menny dörgött, zúgtak szelek,
És egy furcsa felleget (Tiszta-kék égbolt delén)
Zord démonnak láttam én.
Radó György ford.
Alfred Sisley - Köd, Voisins (Fog, Voisins), 1874
 |
| Alfred Sisley - Köd, Voisins (Fog, Voisins), 1874 |
A nemzetisége szerint brit, ám Párizsban született és élete nagy részét ott is töltő Sisley Voisinsben telepedett le, egy kis faluban Louveciennes közelében 1871-ben. Valószínűleg ott festette meg ezt a ködhatást, a háttérben felsejlő kerítéssel, baloldalt növényzettel, jobbra pedig a csavart ágú fa alatt virágot szedő lekuporodott nőalakkal. A kép több, mint életkép egy parasztasszony kertjéből: a főszereplő az ezüstös köd, mely elhomályosítja a formákat és a háttért is kékesszürke árnyalatúvá mossa el.
Ez nem az a sűrű londoni köd, melyet Sisley és Monet a Temze parjain ismert meg, hanem kifinomult harmónia, egy csendes költemény. A festmény az impresszionista szemléletmód bemutatása, mely átszűri a természetet a vizuális érzékeken, itt az időjárás által módosítva. Emellett a Köd, Voisins 1874-ben készült, az első Impresszionista kiállítás évében, amihez Sisley öt festménnyel járult hozzá.
Markó Károly - Visegrád, 1826-30
 |
| Markó Károly - Visegrád, 1826-30 |
A múlt századi magyar tájképfestészetnek európai rangú nyitánya Markó Károlynak ez a képe. Történelmi múltunk dicső korszakának, Anjou királyaink és Hunyadi Mátyás fényes udvarának színterét, a Duna-kanyar legszebb táját ábrázolja. Az üde zöld hegyoldal tetején a középkori fellegvár romjai, lenn, a Dunánál a magas, négyszögletes Salamon-torony, ahová - a néphit szerint - egykor Salamon királyunkat zárták. Az árnyékba borított sötétzöld előtérből a Duna-kanyar pompás, távolba nyúló panorámája tárul elénk.
A kiegyensúlyozott, nyugodt képszerkesztés, a színhatások, a különböző zöldek finomsága, a természetszeretettől áthatott felfogás a legfőbb értékei alkotásának. Üdesége, minden modorosságtól mentes természetessége, a kép egységes, részletekbe nem vesző kezelése Markó művészetének ragyogó kezdete. "Smaragd hegyoldala tele van fiatal erővel és még friss zamattal, ezzel a képével ő válhatott volna, ama kor Szinyei Merse Páljává..." jellemezte Lyka Károly.
2022. január 16., vasárnap
Alfred Stevens - Nyugodt, holdfényes tengeri jelenet (A Calm Moonlit Marine Scene)
 |
| Alfred Stevens - Nyugodt, holdfényes tengeri jelenet (A Calm Moonlit Marine Scene) |
2022. január 5., szerda
Alfred Stevens
Alfred Émile Léopold Stevens 1823. május 11-én született Brüsszelben. Leggyakrabban elegáns, modern, gyönyörű hölgyekkel találkozhatunk vásznain.
 |
| Alfred Stevens, 1860, január 1. Édouard Manet fotóalbumából |
A művészet fontos szerepet játszott családja életében: bátyja, Joseph és fia, Léopold is festők voltak, másik bátyja, Arthur pedig műkereskedőként és kritikusként dolgozott. Apja, aki harcolt a napóleoni háborúban, műgyűjtő volt, számos Eugène Delacroix, és más festők alkotásainak tulajdonosa. Anyja szülei működtették a Café de l'Amitiét, politikusok, írók és művészek kedvelt találkozóhelyét. A Stevens gyerekeknek sok előnye származott abból, hogy fontos emberek közt nőhettek fel: fejleszthették szociális készségeiket és befolyásos kapcsolatokra tehettek szert.
Apja halála után, 1837-ben otthagyta a középiskolát és az Académie Royale des Beaux-Arts művészeti iskolában kezdett tanulni Brüsszelben, ahol megismerkedett az igazgató François Navezzel, aki egyben Stevens nagyapjának régi barátja is volt. A hagyományos tanrendet követte: az első két évben klasszikus szobrokról készült gipszöntvényekről, majd ezután élő modellekről készített rajzokat.
1843-ban Párizsba utazva csatlakozott bátyjához, Josephez, aki már ott lakott. Felvételt nyert a város legfontosabb művészeti iskolájába az École des Beaux-Artsba. Bár azt mondják Jean Auguste Dominique Ingres, az igazgató tanította, valószínűleg ez nem igaz. Egy korai alkotásán, az 1849-ben készült Megbocsátáson (vagy Feloldozás) már látszódik tehetsége a hagyományos naturalisztikus stílus alkalmazásában, amely a 17. századi holland életképfestészet jellegzetessége. Stevens sokat tanulmányozta a holland festők például Gerard ter Borch és Gabriel Metsu munkáit.
 |
| Megbocsátás (Feloldozás), 1849 |
1851-ben mutatta be először műveit a nyilvánosságnak, amikor a Brussels Salon három festményét elfogadta. 1853-ban a párizsi Szalontól harmadik osztályú érmét kapott, majd a Párizsban 1855-ben megrendezett nemzetközi kiállításon, az Exposition Universelle-n is elismerésben részesült egy második osztályú érmével. Az "Amit koldulásnak neveznek (What is Called Vagrancy)" című festménye még III. Napóleon figyelmét is felkeltette, aki a kép hatására elrendelte, hogy többé ne a katonák szedjék össze a szegényeket az utcákról. Ugyanabban az évben Antwerpenben is kiállított: az Otthon (At Home), és a Festő és modellje (The Painter and his Model) című festmények a "la vie moderne", azaz a modern életből vett témákat mutattak be, ami legfőbb jellemzője lett művészetének: elegáns, fiatal nők korabeli ruhában különféle élethelyzetekben.
 |
| Amit koldulásnak neveznek (What is Called Vagrancy), 1854 Musée d'Orsay, Párizs |
A 19. századra a törvény és a rend, vagy a társadalmi rendet "bomlasztó" egyének irányítása és ellenőrzése (vagyis megfigyelése és elnyomása) egyre népszerűbb probléma lett Franciaországban. A munkások könyve egy beazonosításra használatos okmány volt, melynek a rászorulóknak adott változatát nem csupán beazonosításra, hanem a munkás mozgásának megfigyelésére és a vándorkereskedők, utcai művészek, a szegények és csavargók követésére is használták. Egy 1808. július 5-én hozott rendelet megtiltotta a koldulást és kerületi telepeket hozott létre, ahová a járni képes koldusokat elvitték és dolgoztatták. A "csavargó" jelző rontott a helyzeten, ugyanis a "csavargó koldusokat" fogva tartó központokba vitték. Az 1810-es Penal Code a koldulást bűncselekménynek nyilvánította a csavargással együtt. Míg azt hogy ki koldus, nem lehetett tisztán megállapítani, a csavargókat egyértelműen meghatározták: azok a "gátlástalan emberek, akiknek nincs egy állandó lakóhelye vagy megélhetési forrása és nem folytatnak semmilyen kereskedelmet vagy foglalkozást." A koldusokat és csavargókat 3-6 hónap bebörtönzésre ítélhették, vagy akár 2-5 évre, ha fegyvert is hordtak maguknál. Az ítéletet további kényszermunka is követhette a koldustelepeken.
A párizsi utca a díszlete ennek a városi drámának. Katonák vezetnek el egy anyát és rongyos gyermekeit a börtönbe koldulásért. Egy elegáns nő megpróbál közbelépni a katonáknál, miközben egy frusztrált munkás áll a jobb oldalán. A katona visszautasító gesztusából látható, hogy a kísérlet kudarcra van ítélve. Hasonló jelenet játszódik Victor Hugo egyik művében is. A művész inkább politikai, mint társadalmi nézőpontból közelíti meg a szegénység témáját, úgy döntött nem csak az egyéni nagylelkűséget (amit a gazdag nő reprezentál, aki próbál közbelépni), hanem az állami elnyomást is ábrázolja. Az Állam, amit a képen a katonák személyesítenek meg, nem védi, hanem inkább úgy tűnik, veszélyesnek, ártalmasnak, sőt bűnözőnek tartja a hajléktalan anyát fiatal gyermekeivel. A téli évszak, a homályos fény, a ruhák sötét tónusa, a horizont hiánya, a karakterek egyszerűsége mind hozzájárulnak a jelenet spontán mozgékonyságához. A hosszú, szürke falon lévő poszterek ingatlanvásárlásokat (aukciós vásár) és a felső osztály élvezeteit (bál) hirdetik, ellentétben a szegénységgel és szenvedéssel amit a festmény ábrázol.
Stevens szándéka az volt, hogy megmutassa a városok szegényes életkörülményeit és az ott élőkkel szembeni kegyetlen bánásmódot. Ahogy említettük, III. Napóleont megrázta a kép, állítólag amikor meglátta, azt mondta, hogy "Ez nem fog újra megtörténni." Eszerint a császár elrendelte, hogy a csavargókat ezentúl ne gyalog, hanem elrejtve, zárt kocsiban kell elvinni a Conciergerie börtönbe...
1857-ben kötötte meg első fontosabb üzletét a művész egy belga magángyűjtővel, aki állítólag 6000 frankért vásárolta meg a Vigasztalás (Consolation) című képét. Ugyanabban az évben bátyjával a párizsi művészvilág tagjai lettek, egyre több ismeretségre tettek szert. Mathilde hercegnő szalonjában és a népszerű kávéházakban olyan emberekkel találkoztak, mint a Goncourt testvérek, Théophile Gautier vagy Alexandre Dumas. 1858-ban házasodott össze Marie Blanc-al aki egy gazdag, belga családból származott és a Stevens család régi barátja volt. Az esküvőn Eugène Delacroix is részt vett.
 |
| A festő és modellje (The Painter and His Model), 1855 Walters Art Museum |
Ezen a korai munkáján egy fiatal nő hajol át a művész vállán, aki feltehetőleg Stevens, aki a befejezetlen vásznat nézi az állványon. A műterem hátterében flamand tapéta lóg, rajta egy háromkirályok imádása jelenettel. Via
Az 1860-as évekre rendkívül sikeres festővé vált, kiállításai Párizs és Brüsszel szalonjaiban vonzották a műgyűjtőket és kedvező kritikákat is kaptak. Ebben az időben, 1866-ban festette a La Dame en Rose-t (A hölgy és a rózsát), amelyen egy divatosan öltözött nőt láthatunk egy japán tárgyakkal berendezett szobabelsőben. Ez a divatos ízlés az úgynevezett japonisme, melynek Stevens korai rajongója volt. 1863-ban megkapta a Becsületrendet a francia kormánytól. Közeli barátságban volt több művésszel is mint Édouard Manet, Edgar Degas, Charles Baudelaire, Berthe Morisot, James Abbott McNeill Whistler, Frédéric Bazille, és Puvis de Chavannes és állandó tagja volt a bohém Café Guerboisban rendszeresen összegyűlő művészek, írók és művészetkedvelők csoportjának.
 |
| Őszi virágok (Autumn Flowers) 1867 Royal Museums of Fine Arts of Belgium |
Harcolt a franciák oldalán Párizs ostromakor a francia-porosz háborúban, de elutazott családjával Belgiumba még a Kommün kikiáltása előtt. A háború után visszatértek és ott folytatta művészeti karrierjét, ahol befejezte: továbbra is elismerték a kritikusok és munkásságát kedvelték a műgyűjtők. 1875-ben egy nagy házat vásárolt kerttel együtt Párizsban, ami saját és más művészek alkotásain is megjelenik, például Édouard Manet 1873-as A krokettjáték (The Croquet Game) című képén.
Annak ellenére, hogy művészetéből tekintélyes bevételre tett szert, mégis az 1880-as évekre pénzügyi nehézségei voltak, néhány rossz befektetés és a túlzó költekezés eredményeként. A tengerpartnál eltöltött nyarak további kiadásokat jelentettek számára, bár ezek egészségéhez nélkülözhetetlenek voltak orvosa ajánlása szerint. Így a művész örömmel fogadta, amikor a párizsi képkereskedő, Georges Petit felajánlott 50.000 frankot nyaralása finanszírozására az ott készült festményeiért cserébe. A három évig tartó megállapodás eredményeként a tenger fontos témája lett, és karrierje további időszakában több száz látképet készített népszerű nyaralóhelyekről a normandiai partvidéken.
 |
| Le Havre, 1883 |
 |
| Alakok a tengerparton (Figures at the beach), 1895 |
 |
| Tenger vitorláshajóval (Marine with sailing boat) |
 |
| Holdfényes tengeri látkép (Moonlit seascape), 1892 |
Több tengeri festménye vázlatos stílusban készült el, ami az impresszionisták hatását mutatja. Stevens emellett elkezdett magántanulókat is fogadni: William Merritt Chase-t és Sarah Bernhardt-ot is tanította, akivel közeli barátok lettek. Emellett tőle tanult többek között Georgette Meunier, Lilla Cabot Perry, Jean-Paul Sinibaldi, Fernand Toussaint, Marie Collart-Henrotin és Louise De Hem.
Számos szakmai elismerésben részesült. 1895-ben Brüsszelben egy nagy kiállítást rendeztek műveiből. 1900-ban pedig a párizsi Ecole des Beaux-Arts azzal tisztelte meg, hogy ő lehetett az első élő művész, akinek retrospektív, életművét bemutató kiállítása nyílhatott. Ezután pedig 1905-ben Brüsszelben ő volt az egyetlen élő művész, aki kiállíthatott a belga művészetre visszatekintő kiállításon. A kiállítások ellenére nem tudott elég festményt eladni ahhoz, hogy pénzügyi helyzete stabilak legyen. Túlélve fiútestvéreit és legtöbb barátját, 1906-ban halt meg Párizsban, utolsó éveiben egyedül, szerény szobákban élt.
 |
| Délután a Parkban (Afternoon in the Park), 1885 |
 |
| A bál után (After the Ball), 1874 Metropolitan Museum of Art, NY |
Festészeti kivitelezése nagyon pontos, képei tiszták és világosak, a festéket vastagon vitte fel a vászonra. Olajfestékeivel lágyan árnyékolta a színeket, - a technikát a holland festőktől tanulta el - így könnyedén tudta megjeleníteni polgári modelljei finom ruházatát. 1886-ban kiadott egy könyvet is "A festészet impressziói (Impressions sur la Peinture)" címmel, amit számos nyelvre lefordítottak. Stevens ellenezte a félreértett fellengzőséget, ami a romantikusoktól eredt, és elhagyta azokat a témákat, melyeket karrierje kezdetén festett. Manet barátja volt, de egyszerre a realizmust reprezentálta olyan valaki világi szemszögéből, aki ismerős a császárné udvarában. Bár az impresszionisták barátja volt, ő mégsem tartotta magát impresszionistának. Bazille és Manet többször találkozott otthonában, és ő megtartott néhány Manet képet, hátha el tudja adni majd őket. És milyen jól tette, hiszen Durand-Ruel, a híres műkereskedő Stevens műtermében pillantotta meg az első két Manet festményt, melyet megvásárolt 1872-ben.
 |
| A tengernél (By the sea), 1890 |
 |
| A kacérkodó (Coquetterie) Sotheby's |
 |
| A párizsi japonaise (La Parisienne Japonaise), 1872 |
A fiatal nő kék kimonóban áll a tükör előtt. A festmény kifejezi Stevens érdeklődését a japonaise stílus iránt. Ő volt az egyik első, aki japán művészeti nyomatokat kezdett el gyűjteni Párizsban. A Kaei korban, több mint kétszáz év elkülönültség után, külföldi kereskedőhajók kezdtek el Japánba látogatni. Az ország a hosszú izoláció után nyitott a nyugati importok felé: főleg fotókat és nyomtatási technikákat szállítottak be. Japán műalkotások és tárgyak kezdtek megjelenni Párizs és London apró régiségboltjaiban. Az úgynevezett Japonaise divatba jött, egyre többen gyűjtöttek japán műveket, főleg ukiyo-e nyomatokat, melyek nagy hatással voltak a festményekre és a dekorációs művészetekre. Stevensre is hatott a stílus, ahogy James McNeill Whistlerre is, akivel baráti viszont ápoltak. Mindketten megjelenítették a keleti hatást festményeiken több női portrén keresztül. A La Parisienne Japonaise ennek egy jellegzetes példája. Szinte az összes tárgy a képen japán és valószínűleg Stevens saját gyűjteményéből származik. Via
 |
| Készülődés a díszes jelmezbálra (Ready For a Fancy dress ball), 1879 Sotheby's |
1879-ben, a kép elkészültekor Stevens karrierje csúcsán volt, a korszak legsikeresebb művészei közé tartozott. Ez köszönhető volt támogató családjának, és a sokévnyi intenzív gyakorlásnak. A festmény Stevens otthonában készült a Rue des Martyrson, a Kínai Budoárban. A szoba és tartozékai jól dokumentáltak vizuálisan, de többen is írtak róla, például Robert de Montesquieu. Max Sulzberger így jellemzi: "Az angol parkra nyíló kilátástól eltekintve zöld pázsitjával, tavával és árnyalataival (az én luxusom, mondja a művész, ahogy mosolyogva megmutatja ezt az igazi oázist Párizs közepén), az ember úgy érezné mintha a Mennyei Királyság egyik téli pavilonjában lenne." Leír egy szobát is, ami a császári palotából származó dekoratív berendezésekből áll.
A kompozícióban Stevens egy hosszú fal elé rendezte alakjait. A vízszintességet a szoba bútorzata, az anyagválasztás, a padló és a szegélyek keretező hatása egyaránt hangsúlyozza, a hosszú, rózsaszín terítő középre irányítja a figyelmet. A baloldali kárpitozott széken ülő alak (a plüss, fantasztikusan dekorált puff mellett) bonyolult, szőrmével díszített bársonyruházatot visel. Nagyon érzékenyen festette meg, ahogy előrehajolva üdvözli a két fiút, akiket bemutatnak neki. Stevens ritkán festett le gyerekeket, de ők ketten különösen kifejezőek, ahogy személyiségjegyeik megjelennek. A jobboldali modell egy enyhébb, esztétikus ruhát visel, ami történelmi utalás az 1600-as évek előtti hétköznapi ruhák nyakrészére, bár nem számít jelmeznek.
 |
| Távoli hírek (News from Afar), 1860as évek The Walters Art Museum, Baltimore |
 |
| Fiatal, pihenő nő a zeneszobában (Young Woman Resting in a Music Room) Museum of Fine Arts, Boston |
 |
| Az ezüstgömb (The Silver Ball) |
 |
| Nő legyezővel (Woman with a Fan) |
 |
| A párizsi nő (La Parisienne), 1880 |
 |
| Visszatérés a bálból (Rentrée du bal) Musée d'Orsay |
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)