John Everett Millais

 Southamptonban született 1829. június 4-én , egy gazdag úriember, John Williams Millais fiaként, anyja jómódú nyeregkészítő családból származott. Csodagyereknek tartották, már nagyon fiatalon megmutatkozott művészi tehetsége. 1838-ban Londonba utazott, hogy a Sass's Art Schoolban tanuljon.

George Frederic Watts -  Sir John Everett Millais portréja

1840-ben a Királyi Akadémia valaha volt legfiatalabb növendékeként - 11 évesen - folytatta tanulmányait. Az Akadémián megismerkedett William Holman Hunt-tal és Dante Gabriel Rosettivel, majd 1848-ban együtt megalapították a kortárs akadémikus festészet megújításaként a Preraffaelita Testvériséget. A brit művészettörténelemben ez volt az első avantgárd csoport. Úgy gondolták, az akadémizmus Raffaello óta teljesen eluralta a festőiskolákat és csak a konzervatív, merev, túlzóan idealizált ábrázolásmódot fogadja el a művészektől. Szerettek volna egy új irányzatot létrehozni, mely kifelé vezet a konzervatív akadémizmusból. A testvériség tagjai a realista, nagyon aprólékosan kidolgozott, őszinte és eredeti kifejezésmód hívei voltak. Támogatták a naturalizmust: a természet részletes tanulmányozását. Olyannak festették meg amilyennek látták, megkockáztatva a szabálytalanság, netán a rondaság megjelenítését. A természeti formák adták a bázisát a különféle dekorációs tárgyaknak és mintáknak is a gépkorszak ipari motívumainak ellenpólusaként. Az iparosodás negatív hatásaira reagálva a középkori időszakot választották stilisztikai modellként és ideálként. 

A középkori stílusok, történetek felélesztése nagymértékben hatott az olyan művészeti mozgalmak fejlődésére mint az Art Nouveau és az Arts and Crafts. A preraffaeliták olykor társadalmi témákat feszegettek (például nők helyzete), de gyakran lehetett vallásos, misztikus vagy irodalmi témájú alkotásaikkal is találkozni. Az olyan korai művészektől merítettek inspirációt, mint Albrecht Dürer és Jan van Eyck. Emelett néhány kortárs festő munkáját is tanulmányozták mint Turner,  Blake, Delacroix, vagy Ingres. Millais első preraffaelita festménye az Izabella, melyet a Királyi Akadémia állított ki 1849-ben.

A következő évi benevezését, A Krisztus szülei házábant, kedvezőtlenül fogadták (túlzottan realisztikusnak tartották az ácsműhely forgácsmaradványos, hétköznapi környezetével és felháborítónak, hogy a művész a szent családot hétköznapi, szegény emberekként jelenítette meg) ám ismertséget is hozott a testvériségnek, ezáltal segítette a festők későbbi pályafutását.  

Krisztus szülei házában, ('Az ácsműhely') (Christ in the House of His Parents, The Carpenter Shop), 1849

Millais egy létező ácsműhely alapján készítette el a festményt. A Keresztre feszítés szimbólumai hangsúlyosak: a fa, a szögek, a vágás Krisztus kezén és a vér a lábán. A sajtó támadta az alkotást a szent család 'hétköznapi' ábrázolása miatt. Charles Dickens 'hálóinget viselő, rút, elferdült nyakú, bőgő, vörös hajú fiúként' jellemezte Krisztust. Via

Az Izabella utáni következő nagyobb sikere A galamb visszatérése Noé bárkájára című képével érkezett meg, mely elnyerte az esszéista és kritikus John Ruskin, sőt még Eugène Delacroix  tetszését is.  1856-ban pedig megfestette a Vak lányt, ami szintén népszerű lett. 

A galamb visszatérése Noé bárkájára (The Return of the Dove to the Ark)

A bibliai témájú festményen Noé két lányát láthatjuk, amint szalmával borított talajon állnak. Az egyik lány kezében a galamb üldögél, másikban olajágat tart. Testvére lehajol, hogy megcsókolja a galambot. Az ókori görög kultúrában az olajág a béke és a jólét szimbóluma volt. Az olajág egyszerre a reményt is jelképezi, ugyanis a bibliai történet szerint az özönvíz idején Noé kiengedett egy galambot bárkájáról, hogy megnézze leapadt-e valahol a víz. Először nem talált ilyen helyet és visszatért. Ám hét nap elteltével ismét útnak indult és csőrében olajágat tartva tért vissza, ami azt jelentette hogy szárazföldet talált, ahol új élet növekedik, vagyis véget ért az özönvíz. Az ág ezért a földi élet újjászületését és a megbékélést Isten és ember között is szimbolizálja. A keresztény ikonográfiában a galamb egyébként a Szentlelket jelképezi. Millais eredetileg úgy tervezte, hogy több állatot és magát Noét is a háttérben ábrázolni fogja, de ez mégsem valósult meg. A festmény kicsit eltér a preraffaelita stílustól, ugyanis a háttér nincs részletesen kidolgozva ám minden egyes szalmaszál élethű és aprólékos a galamb felborzolt tollaival együtt. Via

1855-ben feleségül vette Effie Chalmerst, John Ruskin korábbi feleségét, akibe beleszeretett egy náluk tett skóciai látogatás során. A korabeli viktoriánus társadalomban ez a szerelmi háromszög botrányosnak számított, Effie-t ki is vetette magából a legtöbb társaság. Nem jelenhetett meg olyan összejöveteleken ahol Viktória királyné is vendég volt. A párnak összesen nyolc gyermeke született. A hölgy több képén is szerepel modellként, például A Szabadon bocsátó parancson az elfogott skót katona feleségeként, aki elérte, hogy férjét szabadon engedjék. Dacosan, a sírástól még vöröslő szemmel nyújtja át a szabadon bocsátó parancsot a börtönőrnek. A sebesült férj elérzékenyülten karolja át feleségét. Érdekesség, hogy a Effie és Millais ennek a képnek elkészítése közben szerettek egymásba. Esküvőjük után hat évig Perthben éltek. Eközben a festő stílusa a feszes, aprólékosan kidolgozott részletességtől az atmoszférikusabb hangulatú jelenetek felé mozdult el, mint amilyen az Őszi falevelek.

Thomas Richmond - Lady Millais

1855 és 1864 között Millais számos illusztrációt készített különböző kiadványoknak többek között a Tennyson verseihez (1857), a Once a Week magazinnak (1859-től), és Trollope regényeihez. 1861-ben visszaköltözött Londonba, ahol sikereket ért el olyan gyerek témájú alkotásokkal mint a Buborékok (Bubbles, 1866). Közkedvelt portréfestő is volt a korai 1870-es évektől, megörökítette például Thomas Carlyle-t (1877), Lillie Langtry-t (1878), Gladstone-t (1879 és 1885), Disraelit (1881) valamint Tennysont (1881).  1870-ben készítette el első tájképét, a Hűvös Októbert, mely a többihez hasonlóan Pertshire-ben készült, ahová gyakran járt horgászni őszenként. A Királyi Akadémia teljes körű tagjává választotta 1863-ban. Baronet lett, majd 1896-ban elnökként is megválasztották, ám Millais nem sokkal azután meghalt Londonban. 

1. 2. 3.  4. 5. 

 

Ariel Ferdinandot csalogatja (Ferdinand Lured by Ariel), 1850

A festmény Shakespeare - A vihar (The Tempest) műve alapján készült. Ariel, egy vidám szellem akit ellenszegülése miatt büntetésből egy fába zártak, de Prospero, a varázsló kiszabadította. Ezért cserébe 12 év szolgálatot kért tőle. Ariel az utolsó évben a varázsló parancsára vihart idézett elő, és a nápolyi gálya hajótöröttjeivel foglalatoskodott a szigeten.  Az emberek kalandja után visszanyerte szabadságát, és visszatérhetett otthonába: "Ej, huncut tündér! Nélkülözni foglak:  mégis szabaddá teszlek" - bocsátja útjára Prospero. A képen azt a jelenetet láthatjuk, amikor Ariel énekével csalogatja a hajótörést szenvedett királyfit, aki számára a tündér láthatatlan. A festmény Millais első kísérlete a plein air festészetre. Később barátjának, William Huntnak azt írta munkájáról, hogy nevetségesen részletes tájképet hozott létre: "...nagyon aprólékosnak fogod találni, de mégsem elég részletesnek a természethez képest. Ha úgy akarnám megfesteni, amilyen igazából, akkor egy gaz is egy hónapig tartana - de még így is minden levelet és fűszálat egyenként festettem meg."

1 2. 3. 

A vak lány (The Blind girl)

 

 

 

A képen két kolduslányt láthatunk az út mellett üldögélve vihar után. Elnyűtt, rongyos ruháik erős kontrasztot alkotnak az élénk színű mezőkkel, tehenekkel, madarakkal és a távoli várossal. Az idősebb lány vak, úgy tűnik ő vigyáz a fiatalabbra aki akár a testvére is lehetne. A kislány félig az ölében ül, fogják egymás kezét. Lehet, hogy éppen úton vannak a a város felé, hogy néhány pennyhez jussanak harmonikájukkal az embereket szórakoztatva. A két lány eltérő élményét ábrázoló kép az érzékszervek allegóriájaként is értelmezhető. Az idősebb lány nem láthatja a természetet, ám többi érzékszerve éles. Jobb kezével egy fűszálat simogat, érzi arcán a nap melegét, belélegzi a vidék illatát, élvezve a tehenek és madarak hangját. Annyira nyugodtan üldögél, hogy egy pillangó - talán virágnak nézi - megtelepszik kendőjén. A fiatalabb lány ezzel szemben ijedtnek tűnik: szorosan az idősebbhez simul, lehet még a vihar friss emléke él élénken képzeletében vagy csak egyszerűen a napfényt árnyékolja nővére sáljával és a kettős szivárvány látványában gyönyörködik. A művész a táj részletes ábrázolása helyett ezen a festményen a hangulatra és az érzelmek keltésére fókuszál. A festmény elnyerte 1857-ben a Liverpool Akadémia díját és a mai napig Millais egyik legjobb munkájának tartják. Via  

Őszi falevelek (Autumn Leaves), 1856

A melankolikus hangulatú festményen négy lány lehulott faleveleket gyűjt össze a kertben. Tüzet raknak, bár a tűz láthatatlan, csupán füst száll fel a levelek közül. A baloldalon álló két lány alakjához Millais sógornői álltak modellt. Egyenesen a néző szemébe néznek, egyforma sötétzöld ruhát viselnek, hajuk kibontva. Egyikük egy kosarat tart a kezében, melyből még több levelet adnak hozzá a parázsló halomhoz. A jobboldalon két eltérő alakot látunk: a vörös, lófarokba kötött hajú lány tekintetét a máglyára szegezi. Rozsdaszínű öltözéket visel és egy gereblyére támaszkodik. A negyedik lány a legkisebb a csoportban, a kompozíció jobb szélén álldogál, lila ruhában, kezében almát és egy apró virágcsokrot tart.  A képet az esztétikai mozgalom fejlődésére ható legkorábbi alkotásnak tartják. A mű a szépség és fiatalság illékonyságát jeleníti meg, mely Millais művészetének egyik fő témája. Az évszak, az őszi falevelek, a füst és a napnyugta mind a múlékonyságot jelképezik: emlékeztetnek, hogy minden átmeneti. 1.2.

Hűvös október (Chill October), 1870

Millais a szabad ég alatt festette meg ezt a jelenetet, közel a Perth és Dundee közötti vasútvonalhoz Skóciában. Felesége Perthben született ezáltal a művész gyakran járt skót tájakon. Először vonatról pillantotta meg ezt  a látványt, majd később visszatért hogy megfesse. A Hűvös október egy gyönyörű, hangulatos festmény ami szemlélteti Millais tehetségét: kitűnően tudta a legapróbb részleteket is megfigyelni és lefesteni. A sárga, zöld és barna árnyalatok komor, sivár hangulatot ébresztenek. Az Őszi Levelekhez hasonlóan itt is érezhető az átmenetiség és az illékonyság. Via

Az elveszett ezüst (The Lost Piece of Silver), 1863

Ehhez a képhez is a művész felesége, Effie állt modellt. Éppen kezében égő gyertyát tartva kutat egy elveszett pénzérme után. A metszet az 1864-ben megjelent Jézus példázatai című könyvhöz készült. Millais hét év alatt húsz rajzot készített hozzá a fametszeteket készítő Dalziel Testvéreknek. A példázat szerint egy szegény asszonynak összesen tíz pénzérméje van, és elveszíti az egyiket. Az egész házát átkutatja, végigsöpri a padlót, kitartóan keresi hol lehet. Végül megtalálja és túláradó örömöt érez, majd áthívja szomszédait és barátait, hogy együtt örvendezzenek. A történet azt tanítja, hogy Isten megbocsátó és kegyes: még akkor is ha valaki elveszettnek érzi magát, esélyt kap a megváltásra, ami Istent örömmel tölti el.  1. 2.

Ofélia, 1851-52

A festmény Shakespeare Hamlet című művében szereplő Oféliát ábrázolja a vízbefúlés előtti pillanatokban. A történet közkedvelt volt a viktoriánus korban, Ofélia tragikus-romantikus alakját Waterhouse is megfestette néhány évvel később. Millais képén a lány hanyatt fekszik a vízben és dalokat énekel, nem küzd hogy megmentse magát. Kezében a virágkoszorú, melyet az egyik fára tervezett akasztani, ám közben beleesett a patakba. A festményen az erdei növényzet és a patak a legapróbb részletekig kidolgozott. A növényeket botanikai részletességgel ábrázolja a művész. Láthatunk fűzfát, csalánt és a százszorszépeket melyek az elhagyott szerelem, a fájdalom és az ártatlanság szimbólumai. Az árvácska a hiábavaló szerelmet jelképezi, az ibolyák Ofélia nyaka körül a pedig a hűséget, a tisztaságot vagy a fiatalon bekövetkező halált.  A művész 1851-ben kezdte el a szabad ég alatt megfesteni Surrey-ben a Hogwill folyó partján a jelenetet, modellje az élő természet volt. A háttérrel kezdte, az emberi alakot utólag adta hozzá a képhez. A preraffaeliták közkedvelt modellje, a 19 éves Elizabeth Siddal, aki később Rosetti felesége lett, négy hónapon keresztül egy kád vízben (melyet lámpák melegítettek) vette fel ezt a testtartást. Egy alkalommal az egyik lámpa kiégett és a víz jéghideg lett, amit Millais nem vett észre, annyira belemerült munkájába, a modell pedig nem panaszkodott. A lánynak sajnos az eset után súlyos tüdőgyulladása lett, apja a festőt tartotta felelősnek és kifizettette vele gyógyulásának költségeit.  1. 2. 3.

A bölcs szüzek (The Wise Virgins), (A tíz szűz példázata) 1864

Ez a festmény szintén a Jézus példabeszédei kiadványhoz készült illusztrációk egyike. A példázatban tíz lány éppen a vőlegény megérkezésére várakozik a menyasszony házában. Elindulnak az éjszakában, hogy fogadják a fiatalembert, mindegyikük lámpást is visz magával. Leültek az út mellett, majd egyre álmosabbak lettek és végül elszenderedtek. A vőlegény éjféltájban megérkezett, a lányok felébredtek, és próbálták meggyújtani lámpásaikat, ám csupán ötnél van elegendő olaj ahhoz, hogy egész éjjel világosságot adjon. A többieknek el kellett menniük olajat vásárolni, így lemaradtak a vőlegény érkezéséről. 

Szent Ágnes este (Eve of St Agnes), 1863

A festmény Keats verse: a Szent Ágnes este egyik jelenetét ábrázolja. A vers egy angolszász népi hiedelem alapján íródott, miszerint a fiatal lányok Szent Ágnes éjszakáján álmukban megláthatják ki lesz a férjük a jövőben ha elvégeznek néhány rítust: vacsora nélkül fekszenek le aludni és tűpárnájukból egyesével kihúzogatják a tűket egy kivételével melyet a hálóingük ujjába szúrnak a Miatyánk szavalása közben. Via

A Babaház (The Doll House)

Hamupipőke (Cinderella), 1881

A fészek (The Nest), 1887